Zárjuk már le ezt az évet…

„Fogadalmak nincsenek, listák, kihívások nem lesznek, nem ígérem, hogy sűrűbben írok és nem áhítozom több nyugalomra és kevesebb változásra, mert úgyis hiába… Ha kívánhatok magamnak, akkor több türelmet, több spontaneitást, nagyobb rugalmasságot és izgalmas, érdekes, megtartó kulturális élmények sokaságát kívánnám.”
 
Így zártam a tavalyi évösszegzésemet itt a blogon – hát, mondhatni, vigyázz, mit kívánsz, ez az év mindannyiunkat alaposan rákényszerített a türelem, spontaneitás, rugalmasság gyakorlására. Minden szempontból rohadt furcsa egy év volt, és bár ez elég hülyén hangzik, meg kell mondjam, nem is biztos, hogy az a legfurcsább benne, hogy egy világjárvány közepén élünk. Sok minden történt, sokszor megfordult velem a világ, rengeteget tanultam magamról, helyzetekről, kapcsolatokról. Mint minden mániás listázó, tervezgető, összegző, analizáló alkat, én is minden karácsonyi szünetben tetemes időt töltök az elmúlt év értékelésével – idén ez még a szokottnál is nehezebb és izgalmasabb kérdéseket dobott elém. Mert világjárvány ide, gazdasági következmények oda, nem tudom teljes szívből szidni ezt az évet. Ha nincs ez a kór, simán lehetne életünk egyik legjobbja… (Tegyük hozzá: egyelőre eléggé szerencsésen megúsztuk a járványt – nem betegedtünk meg, nem veszítettük el a munkánkat, nem került veszélybe a megélhetésünk. Kopp-kopp…) Olyan lehetőségeket kaptam, amikről korábban csak álmodni mertem, egy új, izgalmas kihívással kezdődött januárban és egy új, még izgalmasabb kihívással zárult decemberben. Rengeteg sikerélményben, elismerésben volt részem, amiknek többségét akkor amikor kaptam, értékelni sem tudtam. Néha azt érzem, miközben körülöttem összedől a világ, én most kezdek szárnyalni. Ami persze furcsa, hogyne lenne furcsa.
 

Főleg, mert a világ folyvást azt érezteti velem (s mi tagadás, néha magam is azt érzem) mintha az apokalipszis létét kérdőjelezném azzal, hogy merem jól érezni magam és merek örülni. Márciusban még annyira reménykedtünk, hogy az emberekből majd jót hoz ki ez a helyzet – hát, mostanra szerintem mindannyian feladtuk a reményt. A napokban sokat gondolkodtam azon, hogy ez a „járványosdi” lassan olyan lesz, mint a gyász, a szülés, az esküvő, vagy bármi konszenzusosan jelentős életesemény – rárakódik egy halom társadalmi elvárás, „így szoktuk”, „így kell”. Ha te nem úgy járványozol, mint én, akkor rosszul csinálod, hülye vagy, elbuktál. Egyik oldalról a teljes nihil, a ne örüljünk semminek, vége a világnak, minden tervünk dugába dőlt és nem is lesznek újak; másik oldalról a nézzük mindennek a pozitív oldalát, süssünk kenyeret, tanuljunk nyelveket, indítsunk startupot, valósítsuk meg önmagunkat. Átjárás nincs, árnyalatok még kevésbé… Mintha csak fekete és fehér létezne. Pedig merem állítani, hogy a legtöbben nem így vagy úgy éljük meg a dolgot, hanem egyszer így, egyszer úgy, millió árnyalattal – lehet, hogy egyik nap madarat lehetne fogatni velünk mert olyan ropogós lett a kenyér héja, mint még soha, másnap meg összegömbölyödve zokogunk a konyhakövön mert fél éve nem láttuk a barátainkat. Lehet, hogy tele vagyunk jövő évi tervekkel, alig várjuk, hogy végre megnyíljanak a határok, rohanunk beadatni az első vakcinát, csak hogy mehessünk teletolni az instát tengerparti szelfikkel; de az is lehet, hogy igazából marhára élvezzük a bezárkózást, hogy nem kell napi x órát utazni tömegben, nem kell műmosolyt ölteni minden nap nyolctól ötig és nem kötelező megjátszani, hogy a szórakozás az életünk, csak hogy ne tűnjünk ufónak a társaság szemében. Miért ne élhetnénk meg különbözőképp ezt a helyzetet? Elvégre különböző emberek vagyunk, különböző igényekkel, vágyakkal, preferenciákkal. És bármily furcsa, nincsenek szabályok arra nézve, hogy kell jól megélni egy világjárványt (jól csinálni az apokalipszist – erről mindig Lars von Trier Melankólia című filmje jut eszembe). Túl kell élni. Ahogy tudjuk.
 
Hogy e hosszúra nyúlt bevezetőnek igazából mi értelme, magam sem tudom (a poszt elkezdte önmagát írni), szóval térjünk át a megtartó kulturális élmények sokaságára. Amelyekből idén, hát, mit is mondhatnék… jutott is meg nem is. Oldalak tucatjait tudnánk megtölteni azzal, milyen borzasztó hatással volt ez az év a kulturális szférára, és bátran ki merem jelenteni, nem is elsősorban a járvány, hanem az azt meglovagoló hatalmi intézkedések miatt – de ezt inkább meghagyom azon oldalaknak, akiknek profiljukba vág. Sajog a szívem minden elmaradt koncertért, bezárt játszóhelyért, elhalasztott könyvmegjelenésért, de töretlenül hiszem, hogy ahogy a kultúra eddig is túlélt, diktatúrákat, háborúkat, világégéseket, most is túl fog élni – lehet, hogy másképp, máshol, mások által, de lesz még miből táplálkozni. Ami rajtunk, kultúrafogyasztókon múlik ma, hogy a magunk szerény eszközeivel támogassuk a szívünknek kedves művészeket, előadókat, kiadókat, színházakat – ha módunkban áll. De, bár mintha a szívemet tépném ki, azért le kell írnom: van az a helyzet, amikor az embernek az utolsó a fontossági sorrendben, hogy könyvet vegyen. Ezt is tudomásul kell venni.
 

Karácsonyi könyvkupacka - velük olvassuk át
magunkat az új évbe 📚😍🎄

Ami az ez évi kultúrafogyasztásomat illeti, közhelyesebb nem is lehetnék – Netflix, Netflix és még egy kis Netflix. Sokan mentünk neki iszonyú nagy lendülettel a tavaszi karanténnak: na most majd elolvasom a várólistámról évek óta szemrehányóan letekintő sokszáz oldalas klasszikusokat; hogy aztán néhány röpke hét alatt essünk pofára: a híroldalak mániás pörgetésén kívül másra nem nagyon jutott energia. Óóó, csak hogy visszacsatoljak kicsit a bevezetőhöz: mi könyvmolyok sem vagyunk ám szentek, minket is elért a „te hány könyvet olvastál el naponta a karanténban?” jellegű kihívások tömkelege… Hát, én speciel rohadt keveset. Még karantén-könyvmolynak sem vagyok jó. Ahhoz képest, hogy tavaly messze többet olvastam, mint a korábbi években (amin azóta is csodálkozom), idén, amikor időm lett volna rá, alig valamivel több mint a felét sikerült. Sokat töprengtem a home office csapdáján (amit egyébként változatlanul imádok), jóval többet dolgozom, mint mikor ötkor kiléptem az iroda ajtaján és otthagytam a munkát, szóval a több szabadidő csupán látványos illúzió; plusz tényleg elég nehéz leállni a hírolvasásról, közösségi média figyelésről, aggódó ismerősökkel való csetelésről. Mindezek után kiégve meg tényleg nem nagyon van már erő másra, mint a Netflixre…
 
Mivel kevés volt az olvasás és sajnos azoknak is nagy része feledhető, nem lesz hagyományos top 10 sem. Voltak persze kiemelkedő élmények, Atwood például mindent vitt ebben az évben három könyvével is – Az ehető nő, a Testamentumok és a Penelopeia egy gazdagabb évben is tuti helyet kapna a legjobbak közt. Szívmelengető élmény volt A Hollókirály újraolvasása – nem különben Clarke új regénye, a Piranesi. Azt hiszem, ha hagyományos listában gondolkodnék, Az ehető nővel holtversenyben a Piranesi kerülne az első helyre 💓 Nagyon élveztem a Cormoran Strike sorozat újraolvasását, igazi kabátkönyvek ezek nekem, bármilyen nyomorult állapotban jólesik beléjük burkolózni. De legalább ennyire jó volt az Amerikai istenek újrázás (annyira kevésre emlékeztem belőle, szinte új élmény volt – biztos vagyok benne, hogy nem utoljára), és a New York 2140 – Kim Stanley Robinson esetében maximálisan igaz a közhely, hogy évről évre aktuálisabb, mindemellett, bár rémes egy vízió, én baromi jól szórakoztam rajta, most is.
 
Azért csak hogy lássátok, az újraolvasás sem mindig fenékig tejfel, az év legrosszabb élménye is egy újrázásnak köszönhető – novemberben jött egy mélypont, amiből azt gondoltam, valami jó kis guilty pleasure fog kirántani, levettem hát a könyvet, amivel évek óta húzzuk egymást Amadeával. Igen-igen, tizenöt év után eljött a nagy közös Anita Blake újraolvasás… Uhhh, életemben nem estem még így pofára 😊 tudtam én, hogy ez gagyi, de hogy ennyire… Anno kedveltem, tizenhárom részig olvastam, volt bennem egy nagy adag nosztalgia iránta – de most szabályosan fájt átvergődni ezen a kétszáz oldalnyi híg foson, ráadásul oldalanként akartam megtépni valamelyik szereplőt. Bármelyiket. El nem tudom képzelni mit bírtunk ezen régen 😃💩😝 De arra legalább jó volt, hogy kénytelen voltam utána átesni a ló túloldalára és valami igazán ütőssel gyógyítani megtépázott olvasókámat: most Dan Simmons Ílion - Olümposz duológiájával gyógyulok, és meg kell mondjam, sokadszor tapasztalom, hogy Simmons bármilyen olvasási nihilből ki tud rántani.
 
Egyéb élmények… sorozatokról sokat írtam az év folyamán, meg még fogok is, van talonban pár gyűjteményes posztra való, csak lusta vagyok megírni. Az év legjobbjai, amiket bárkinek, bármikor szívesen ajánlok: A vezércsel, The Morning Show, A Korona (a friss negyedik évad szinte minden, az év legjobb sorozatait számba vevő listán ott lesz, de nekem az egész sori idei élmény volt), Stranger Things, amit szintén csak idén pótoltam, A viszony, aminek a harmadik évadánál járok, szóval fogalmam sincs, milyen lesz az öt évados összkép, de az első kettő közel zseniálisan van összerakva.
 
Érdekes módon filmekben szegény volt az év – amire csak félig magyarázat, hogy nincs mozi, mert hát a streaming platformokon ugyanannyi film van, mint sorozat, mégis, ha itthon leülök nézni, inkább valami hosszan tartó szériába kezdek bele. Egészen rákaptam a dokumentumfilmekre, amiben a Netflix elég erős, és amik egyébként pl a mozis palettáról fájóan hiányoztak az utóbbi években; és hát kár lenne tagadni, rengeteg időt töltünk a szívünknek legkedvesebb fantáziavilágainkban elveszve – nem is tudom már hányadszor nézzük újra A Gyűrűk Ura meg a Harry Potter sorozat részeit. Ezek a szó szoros értelmében olyan megtartó élmények, amikbe jó újra meg újra hazaérkezni.
 

Mit is kívánhatnék magamnak és a világnak a következő évre? Nem igazán hiszek abban, hogy éjfélkor varázsütésre minden megváltozik, sajnos ez csak egy dátum, jó eséllyel semmi nem lesz más jövőre. Vagy ha igen, akkor még rosszabb lesz. Éljük túl, maradjunk egészségesek, nevessünk, sírjunk, szeressünk, dühöngjünk sokat. Azt hiszem a legrosszabb, ami történhet velünk most, az a fásultság – ne hagyjuk magunkat. Mutassunk fityiszt a világnak és csakazértis éljünk, érezzünk, táplálkozzunk élményekkel, könyvekkel, jó kajákkal, baráti beszélgetésekkel, sétákkal, rácsodálkozásokkal. Én meg majd megpróbálom összekapni magam és többet írni ide, elvégre ez is mindig olyan jól összeránt, csak nehezen veszem rá magam 😊
 

Boldogabb új évet, kitartást mindenkinek!