…mert gyereknek lenni jó…
(na jó, van benne egy kakukktojás is)
Nem is olyan régen ódákat zengtem
Valente Liliom és szarv című
novellájáról – varázslat, amit ez a hölgyemény művel a szavakkal, komolyan.
Ehhez képest némiképp el voltam kámpicsorodva, amiért a Tündérföld alá zuhant
Szeptember második kalandja nem bűvölt el annyira
mint az első. Nem mintha bármi baj lenne vele, sőt! Gyönyörű, szellemes,
szórakoztató, elgondolkodtató utazás a gyermek- és felnőttlélek mélyére, ahol
Tündérföld lakozik – csak épp ezúttal picit távol maradt. Ami ijesztő. Lehet,
hogy a saját Tündérföldem került veszélybe? Lehet, meg kéne keresnem magamban
az elveszett Szeptembert aki szembenéz a hibáival és jóváteszi amit elrontott?
Lehet, hogy hagynom kéne hogy Tündérföld (ismét) életre keljen? Fáj ez a mese.
Fáj olvasni, hogy felnőnek a kislányok, még a hősök is, és vannak dolgok,
amiket nem lehet megjavítani. Amiket nem lehet összevarrni…
Aytül Akal: Léggömbök a magasban
Mondhatni véletlenül kerültek
először kezembe ezek a török mese-novellák, aztán nem nyughattam, amíg nem
szereztem saját példányt belőlük. A bájosan esetlen rajzok mögött kilenc
szomorkás-vidám hétköznapi történet rejtőzik, gyerekekről, felnőttekről,
változó világról, technikáról, limonádéról és süteményről, ami ha van, nem
kell, ha nincs, akkor meg hiányzik. Eszünkbe juthatnak olyan nagy szavak, mint
elidegenedés, generációk közti konfliktusok, oda nem figyelés, de nem kell ezt
ennyire komolyan venni. Ezek a gyerekszemmel és gyerekszájjal írt novellák épp
azt mutatják meg, hogy bár a világ változik, nem mindig sikerül úgy figyelnünk
a másikra, ahogy az igényelné, nem mindig jut a léggömbből, amire vágyunk,
azért csak nyújtsuk ki a kezünket, és ne feledkezzünk meg egymásról. Bűbájos és
a tanító szándék mellett is bőven szórakoztató könyvecske kicsiknek és
nagyoknak egyaránt.
Gülsevin Kiral: Ellopják Isztambult!
Gülsevin Kiral detektívtörténete
már inkább csak szórakoztató, azt is elsősorban a kisebbek számára – viszont el
tudom képzelni, hogy ők hangosan fognak kacagni és hitetlenkedni rajta, az
esetlegesen felolvasó apukák meg anyukák pedig a kicsik reakcióin. Felnőttként
azért erős közepes és néhol nagyon nehéz tartani magunkat a gyerekszemszöghöz,
amikor a két tízéves botcsinálta nyomozó szerencsétlenkedéseiről olvasunk amint
egy ellopott kupola, egy híd és egy nyomtalanul eltűnt hegy után nyomoznak. Az
előzőt bátrabban ajánlom felnőtteknek is, ez azért tényleg egy gyerekkönyv, de
minden felszínes tanító szándéka és ostoba megoldásai ellenére igazából
szórakoztató egy órával ajándékozott meg – ha pedig tízéves lennék, tuti magam
is beleszeretnék Isztambulba meg a földrajzba ezek után.
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító
Sarah Andersen és az ő
minimalista rajzai óhatatlanul szembejönnek mindenkivel, aki előszeretettel
bóklászik a neten és mára, mint minden közepesnél sikeresebb webcomic szerzőt
(mármint külhonban), őt is utolérte a print kiadás. Hogy ez jó-e vagy sem,
arról kár is vitatkozni: az eladási adatok és a netes értékelések magukért
beszélnek. Sarah rajzait mindenki imádja. Leginkább mert olyan könnyen
azonosulható problémákat öltöget néhány képkockába amelyekkel mind találkozunk
a felnőtté válásnak csúfolt izé
(mítosz) közepette. Cuki szerencsétlen kislánykájában (akinek persze semmi köze
a szerzőhöz!) magára ismerhet minden introvertált könyvmoly, minden felnőni
képtelen művészlélek, minden hétvégén lustulni vágyó, karriertervekkel hadilábon
álló fiatal. Egy baj van vele: rövid és mégis sok. Ezek a pár képkockás kis
„sztorik” nekem egyenként működnek igazán, könyvként „elolvasva” egyszerűen nem
adnak annyit. Persze lehet félretenni és felütni egy-egy oldalnál. Úgy még
működhet is. De én jobban szeretem, ha naponta dob egyet a gép :)
Solmaz Kamuran: A szerelem fogságában
Kakukktojás, mert bár rövidke
(alig hetven oldal és annak is fele illusztráció) és gyönyörű rajzokkal van
teli, ez a három szerelmes mesét tartalmazó kötetecske igazi felnőtt olvasmány.
Beteljesületlen szerelmek, groteszk szerelmek, vágyódás és birtoklási vágy,
elfojtott érzelmek és lehetetlen ábrándok töltik meg a rajzok közti űrt –
direkt fogalmazok így, mert itt az illusztrációk vezetnek, szinte az lehet az
olvasó érzése, hogy Nevin Hirik éteri rajzai köré álmodott szöveget Solmaz
Kamuran. Szomorkás, őszies hangulatú kötet, mégis szívmelengető élmény olvasni
– ahogy a lehulló rózsaszirmok láttán gyönyörködik az ember az elmúlás
szépségében.
