2014. január 5., vasárnap

Ellentmondásos múltunk: Kiss József László



Régóta kísért, hogy beszéljek ezekről a könyvekről. Azokról a fényes szelek fútta könyvtári polcokról, ahonnan mára ezek jobbára hiányoznak. A dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ gyerekkönyvtáráról, amely hatalmas volt: állományára és területére nézve is, fantasztikus könyvtáros-nagynénikkel a felnőtt könyvtár alatt, ugyanakkora alapterületen – és hatalmas lehetett: lévén a szocialista kirakatváros (egyik) kultúraszigete. Nem sírom vissza a fényes szeleket. A mesterségesen épült, panelmintára szürke idillt. Akkor jó volt benne gyereknek lenni. Szakmunkás és óvónéni kisfiának. Kisdobosnak és úttörőnek. Nem volt rám vadászidény, és jól éreztem magam a szocializmus egyik könyvekből varázsolt Százholdas Pagonyában. A kijózanodás később jött – szinte egy másik történet. 

Szeretnék beszélni e könyvekről. Hogy ne csak a Százholdas Pagonyról és más megkérdőjelezhetetlen klasszikusokról emlékezzek, vagy olyan csodáinkról, mint Tündér Lala, vagy Mikkamakka. Ne csak a megkérdőjelezhetetlenül megőrzendőről essen szó. Szabó Magda emberi tartása annyira politika-felettivé varázsolja a műveit, Lázár Ervin szelíd ellenzékisége annyira a lélek derűjének látszik, hogy fel sem merül velük kapcsolatban a sorvezetés, a három T jelével karcolt vonalzó a cenzúra kezében – a légkör, amelyben megszülettek. Viszont nem csak ezek a könyvek formáltak. Valahol szeretettel dédelgetem olyan olvasmány-élmények emlékét is, amelyeken nem lehet nem észrevenni ma már a személyes meggyőződés és követendő minták sajátos vegyülékét, amire ma rámondjuk: propaganda. Holott ma is így születik a mű: személyes meggyőződésből és követendő minták sajátos vegyülékéből.

Sőt. Hiszen ha meg akarom mutatni, mit értek személyes és követendő vegyülékén, akkor kapásból egy klasszikus jut az eszembe: Mark Twain Tom Sawyere. Mennyire nem tűnik fel a kor diktálta sztereotípia – meggyőződés és minták sugallta könnyebb út, amikor Indián Joe, a kötetecske hidegvérű gonosztevője elénk rajzolódik! Hiszen valóban, a rezervátumok korai éveinek Amerikájában egy szabadon kószáló indián nemigen járt jóban – legalábbis a közvélekedés szerint nem – s miért kéne számon kérnünk a (különben meglehetősen liberális felfogású) írón, hogy ezúttal a könnyebb utat választotta: a könnyen, pár vonással rajzolható, sztereotip gonosztevőét? Amelyet valójában a kor propagandája teremtett, s ültetett az olvasni tudó ember képzetei közé… Valahol a hatvanas-hetvenes évek ifjúsági regényeit is hasonló mód lepik el a csalások – az értékes gondolatok mellett. A struktúra ugyanez, ha mások is az arányok… mert persze az már jelentős különbség, ha megmondják, mit hogyan (milyen követendő minta alapján) írj át. Volt, aki fogcsikorgatva átírt (bizonyára így volt, hisz tőle tudjuk…). Ez a megmondás is létezett, például ez a tudat színezi át (sok egyéb közt) utólag azokat az éveim.

Most viszont egy olyan íróról mesélnék, akinek szólni se kellett, milyen (reménybeli) valóság és tanulság szükségeltetik – mégis, szeretem; s nem is szánalommal, mint a megtévedt, besúgó-múltján rajtakapott rokont. Az 1922-es születésű Kiss József Lászlónak érdekes ifjúság jutott. A polgári után tanítóképző, majd Szegeden a tanárképző, aztán… 

Parancsolsz egy kézigránátot? 

Ez a könyv beszerezhetetlen! A saját (egykori szerelemből) csaklizott példányom nem adom kölcsön, ne is kérd. Mégsem adják ki, még sokáig… a benne foglalt hősi helytállás, az egyetemi munkaszolgálat az Ojtozi-szorosban, de főleg a Görgey zászlóalj partizánkodása a Börzsönyben a maga árnyalatlan módján tálalva… na, ezt nem vállalja be egyetlen kiadó se. Mai szemmel nézve ez a könyv végtelenül egyoldalú nézete az akkori borzalmas nagy egésznek – azaz hát az volna… ha valójában nem lenne egy erősen Rejtői indíttatású és humorú valóságfikció, ponyvaregény, Marseille és a sivatag helyett Szegeddel és a Börzsönnyel. Nem vicc: ez a könyv a humorában is méltó a mintaadóhoz és az írója elég tehetséges hozzá, hogy végrehajtsa a mestere által is bemutatott (az általam látott egyik legsajátosabb) irodalmi bukfencet. A ponyva bizarr játékait úgy húzza rá a (másképp) bizarr háborús valóságra, hogy sehol nem kandikál ki a valóság csücske. Miközben a benne foglalt kiállást (úgymond a mondanivalót) a szerző mindvégig komolyan veszi.

Segítsd az üldözöttet, és tedd meg, amit megtehetsz a többi érdekében… Óhatatlanul patetikus, mint egyébként az összes Rejtő is. Csak azt látja a valóságból, ami érvényesülni hagyja a saját látószöget – jelzem: akárcsak bármelyik szórakoztatni akaró műfaji regény. Ennek itt az a pechje, hogy a benne foglalt nézetek kerete ma „indexen” van; abban az értelemben, hogy e kerettel viccelni lehet, de hősi pózba állítani – na, azt nem lehet.

De miért vezettem be ifjúsági regényekkel ezt az egészet, ha aztán ponyváról fecsegek? Mert miközben az ifjú (majd értelemszerűen egyre konyább harcsabajszú) földrajztanár 45 után elhelyezkedve több iskolában és nevelőotthonban tanít, majd igazgat is intézményt (a Hegyhát utcai gyermekotthont például, vagy a Zamárdi nevelőotthont), megjelenik két számomra igen kedves ifjúsági regénye. Előbb 1971-ben a 

Jó szelet, kapitány! 

Minden kiránduló-regény, cserkészregény teljesség-igényű kaland-katalógusa. Nyaraltatni szeretnél kisklambókat, vinnéd őket hagyományőrző íjásztáborba, hipszter indiántáborba, terepszínű rambóképzőbe? Itt a recept, mit kell csinálni, hogy ne unatkozzanak… Csalok megint, ha ennyi lenne ez a könyv, nem szeretném ennyire. Egyszerűen zabálni való a nézőpontja. Félkopasz, a mesélő gyerekhangja egy pillanatig se művi. A csibészsége apailag (vagy tanárilag) megtapasztalt csibészségeken nyugszik, felnőtt fejjel is mélyen átélt (és átélhető), pontosra húzott gyereknézőpont ez, ugyanazzal az erősen verbális alapú, szemtelen humorral, ami a háborús ponyva egyik nagy erőssége volt.

Azt nem tudom, hogy egy mai srácnak mennyire lehet elég ennyi kaland (főleg mivel a vér mai általános követelmény-szerű vörösét csak az úttörőnyakkendő képviseli), a mai ingerküszöb alatt maradna-e az izgalmi faktora. Nekem szerencsém volt, az egykori Lékai János Hajózási Szakközépiskola első éveseként szinte pontra átélhettem a táborozó úttörők kalandjait, hajón lakástól a bajai ismerkedésig (megjegyezném: azért nem általános iskolás fokon…) ahogy emlékszem, nemigen untam. Félkopasz és a barátai sem unatkoznak – s a könyvet behajtva az egyetlen idegesítő momentum tényleg az, hogy minden megtörténik velük, ami egy jól szervezett táborban csak megtörténhet, s a végén ettől érzik az egész művinek, csináltnak, propagandisztikusnak. Közben nem érzed, hiszen ilyen remek játékokkal operál a szerző (aki szeretné, lesheti a már említett Rejtői hatást): 

- Lehet majd úszni, pólózni!
- Evezni!
- Horgászni!
Én meg csöndesen hozzátettem:
- Vízbe fulladni!
Erre Tüdő borzalmasan megsértett.
- Félkopasz! Te nem tudsz úszni! – ezt mondta és vigyorgott.
Felháborodtam ennyi szemtelenségen. Az igazságot így a szemébe mondani valakinek, az mégiscsak disznóság! Pláne, ha az a valaki én vagyok! Ocsmány sértés! Lekicsinylően feleltem:
- Tüdő! Te még hátul hordtad a tolldíszedet, amikor én már oda-vissza úsztam a Fedettet pihenés nélkül!
Erélyes és magabiztos fellépésem megtette a hatását. Tovább nem kételkedett az úszni tudásomban senki. Csak én. 

Nekem a legkedvesebb maradt a végére, a nevelőotthoni élményekből formált könyv, a 

Talán Pista 

Ez is didaktikus. Némileg ez is tankönyvi. A pedagógiai cél kilógó lólábával bárki seggbe rúgható. Katalógus ez is, és szelídebbre hangolt, mint a valóság. Csal. De nagyon szeretem. Mert megkísérli elmondani a legfontosabbat: perspektívát kell adni a rászorulónak. És tartást. Választhasson irányt magának, és legyen, ahonnan nézze, merre tovább…

Egy gyerek a háború után nevelőotthonba kerül. Sok hasonszőrű gyerek közé. Amire a legkényesebb: nem akarja, hogy becsapják. A mesélő, a nevelő ezt kísérli. Igazat mond, a maga szempontjából mindenképpen. Ez így szörnyen melodrámaian hangzik, nem? Vagy akár tragikusan is hangozhatna. Gondoljunk a Valahol Európábanra. A könyv nem ilyen. Ezt meséli, csak nem így. A humor hangja ebben a könyvben a legtisztább. Talán mert a mesélő nem játszik szerepet. Talán mert Kiss József László itt tényleg a saját hangján szólal meg. 

- Hat pedagógus sem csinálta volna jobban – állapította meg a szakfelügyelő. – Mi volt ez a Kerep azelőtt?
- Csavargó – vágta rá Gyöngyi néni.
- Hogyhogy?
- Két lábbal – adtam meg a tökéletes felvilágosítást.
A felügyelő ezután már nem is érdeklődött. Úgy érezte, a banda, az osztályfőnök, és a nevelő egy húron pendül…

Lehet, hogy amit a világról gondolt, az nem volt (talán soha nem lehet) úgy. A manipuláció így teszi idézőjelbe az életeket. De a könyvei alapján én egy elhivatott pedagógust látok magam előtt, ha az íróra gondolok. Nem egy ideológia működési mechanizmusának egy megvezetett csavarját. Lehet, hogy a meggyőződéseivel nem értek egyet. De szerintem jó tanár volt, jó ember, és meglehetősen olvasható író. Egyszer talán elég érettek leszünk hozzá, hogy egy jó, árnyalat-gazdag beszélgetés szükségességének előzetes tudomásul vételével mégiscsak a gyerekeink kezébe adjuk a műveit.

9 megjegyzés :

  1. Talán Pista.... gyerekkorom egyik kedvenc könyve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem tanárom és úttörő vezetőm volt a Városmajorban. 15 év után meg- jelentem nála dedikáltatni az első két könyvét. Megkérdeztem tőle, hogy megismer-e? Kisjóskásan összehúzta a szemét és néhány másodperc múlva kimondta a nevemet. Ha volt ideális pedagógus, az ő volt. A mai napig, ha olyan dolog kerül szóba a családban amit tőle tanultam, közlöm: "Kiss Jóska óta tudjuk, hogy...".Meghatározó ember volt az életemben. Süle István

      Törlés
    2. Irigylem öntől, hogy személyesen ismerte! Szerencsére nekem is jutott olyan tanár, akire mindmáig tisztelettel és szeretettel emlékszem. Bocsánat, hogy csak most válaszolok erre a hozzászólásra, valamiért elsikkadt...

      Törlés
  2. A kisebb utalásokon kívül (országos úttörővezető et., nyakkendő) semmi extra ideológiai utalást sem éreztem olvasásukkor. Mindkét könyv kedvencem volt, lányaimnak a Jó szelet, kapitányt esti meseként felolvastam. (a magam szórakoztatására is). Mi is indiánost játszottunk a 70-es években, a vízitúráról meg álmodoztam. Számomra rokonszenves humor és sok emberség jellemzi őket. Ha valaki szeret olvasni, egész fiatalon a kezébe adható. Zámbó Miklós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, humor és emberség. Egyetértek, éni is szívesen venném, ha felfedezné magának az olvasó ifjúság. Amit én érzek benne, nem a zászlólengető ideológia, hanem egy szemlélet, aminek az az ideológia volt az alapja. Illúziók, amit a hívei dédelgettek. Manipulált élete volt, és amikor a kívánatos tartalmat említem, azért teszem, mert a könyvek szerkezete, felépítése, kifutása alapjában a Timur és csapata (és a többi vonalas ifjúsági regény) mintázatát idézi. Nem annyira kilógó lólábakkal, mint pl. Berkes Utánam, srácok! c könyve, de letagadhatatlanul. Ezt minden szeretetem ellenére látnom kell.

      Törlés
  3. Nekem is tanárom volt 1959-61 között a városmajori általánosban, aki a földrajz óráit azzal tette még érdekesebbé, hogy amikor az adott órára rendelt "hivatalos" anyagot befejeztük, akkor mesélt. Könyveit nem olvastam, de nem lennék meglepődve, ha az egykori meséket formálta volna regényes történetekké.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak azt válaszolhatom önnek is, amit Süle Istvánnak, komolyan irigylem, hogy ismerte. Azt hiszem, valahol ez teszi az igazi pedagógust - ha mesél, ha formál, miután leadta az anyagot.

      Törlés
  4. Mesélhetne, jó uram! Valahogy tényleg vissza kéne csalni a köztudatba, nagyon megérdemelné.

    VálaszTörlés
  5. Köszönet Shizoo-nak és minden hozzászólónak!
    Már azért is, mert ez alkalmat adott arra, hogy ezt is felhasználhassam 60 éves jubileumunk alkalmával készült, 30 perces videómhoz: Viziúttörők hatás egykoron és ma (2021. feb. 24.) https://youtu.be/onXZdiZuCeg
    ÍGY LETT TELJES ANNAK TARTALMA:
    60 év elteltével elemezve a XII. kerületi Albatrosz viziúttörőcsapat hatását. Mit éltek át ennek tagjai? Milyen ember volt annak 2 vezetője? Mennyire jelentek meg a korábbi cserkész hagyományok? Az akkor berobbant "nyugati" ifjúsági zene hogyan jelentkezett? EZ SZINTE MINDENKIT ÉRDEKELT (ELSŐ NAP ALATT 6 fő átlag 2, egyenként 6 perces megtekintéssel): 2½ perc: Zenés-képes visszaemlékezés 2½ perc: Kiegészítés szóban – dunai hajózás/kenuzás, kenuk építése, bulizás, tviszt, Sankó zenekar … stb. 2 perc: Kebelbarátság egykor és 2013 óta, lényeges véleménykülönbség.

    Milyen emberek lehetnek ma? Mit kell a mai helyzetben tudni a Magyar Honban élőknek, ha következetesen az akkori fiatalokba nevelt tartást képviseli ma, akár 70 év felett? ... 9 perc: A demokrácia kapitális hazugsága ott, ahol és úgy nem is várnánk (2020. novemberi elnökválasztás az USA-ban) … Az elmúlt 50 év kapitalizmusának megitélése … Gyűlölködés kérdése …

    Egyáltalán mit jelentenek azok a népszerű ifjúsági regények, amikkel a csapat vezetője, Kiss József László a 70-es években jelentkezett? ... 2¾ perc: Shizoo (Hegyi Zoltán Imre), aki bár nem volt részese viziúttörő történetünknek (más generáció), de megismerte azt Kiss József László csapatvezetőnk és tanárunk 70-es évekbeli sikerkönyvéből. Kiemelkedő könyvkrikus és slammer, Hamvas Béla tanítvány … 19 évvel fiatalabb 1 perc: Kiss József László élete, művei, akkori rendszerkapcsolata … 5¼ perc: Shizoo 2014-es megemlékező recenziói a 3 könyvről és szerzőjéről: “Parancsolsz egy kézigránátot?“, “Jó szelet kapitány!” és “Talán Pista“

    És rengeteg olyan tudnivaló, amire az elmúlt 50 évet éppen felváltó, "nyakló nélküli dollárkibocsátás" mellett is virágzó kapitalizmus utáni, újabb változat kialakulása során mindannyiunknak figyelnünk kell? Egyáltalán mi a helyzet a demokráciával? stb. 5 perc: Végső tanulságok és üzenetek mai korunknak, amikor éppen megkezdődött az előző 50 év, “nyakló nélküli dollárkibocsátás” mellett is roppant sikeres kapitalizmusának felváltása valami egészen mással. Ezért pedig mindannyiunknak roppant módon figyelni érdemes az előttünk álló évekre …

    Ölelve mindenkit
    Nacsa Sándor

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...