 |
| Egy történet, egy életmód vége :) |
Szeretem ezt a hagyományt, hogy megpróbáljuk elsősorban az olvasmányaink tükrében egyben látni az évet - akkor is szeretem, ha egyébként megint leírhatnám: olvasás szempontjából nem volt egy bőséggel teli rakott esztendő (megint nem) amitől búcsúzunk; azaz a helyzet ennél bonyolultabb, hiszen olvastam (és írtam is) eleget, csak végképp nem ide. Úgy esett ugyanis, hogy júliustól decemberig életemben először hivatásszerűen szerkeszthettem a Napút Online rovatait, írhattam e körnek méltatást és kritikát, házigazdája lehettem néhány könyvbemutatónak - szóval csinálhattam fő-műsoridőben azt, amit a legjobban szeretek csinálni. Ennek leglényegesebb produktumait még nem tudom megmutatni nektek itt, a Napút folyóirat 7. és 10. számában jelent meg két nagyobb lélegzetű esszé (csak azért nem tanulmányok, mert amatőr révén, végzettség - mondjuk ki: szakmaiság - híján nem is törekedtem lábjegyzetek és hivatkozások erdejével támogatni a vélekedéseim...). Végre sikerült elolvasnom s összefoglalnom nemcsak a magam számára Babics Imre hexameterben írt regényét, "énekét", a Gnózist. Ez a könyv az év legfontosabb olvasása - nemcsak azért, mert egy csaknem három éves lassú-olvasódás végén két hónap intenzív benne lakása (vele fekvés, vele kelés...) árán ez az elhanyagolt recepciójú kötet kapott egy (nemcsak szerintem) méltó értékelést - az valahol a kortárs irodalomtudomány szégyene, hogy egy ilyen mélységű látomás csak így elsikkadhatott. Iszonyat mód megosztó könyv lehetne! Legalább annyira, mint a frissen kiadott Wallace, vagy Bolano agylövése, vagy pl. Bartók Imre dekonstruált, beteg trilógiája (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve..) - hiszen legalább annyi rétege van, mint ezeknek, csak ez a könyv teljesen más alapokról, szemszögből látja a nem egészen ugyanazt...
A másik hosszabb lélegzetű írásban végre számot adhattam róla, miért tartom korszakos jelentőségeken messze túl mutató csodának Hamvas Béla életművét. Ez a szöveg nagyban támaszkodik néhány itt is közzé tett, régebbi bejegyzésre (mit például a Karneválról szóló...) de teljesen átdolgoztam őket, hogy megfeleljenek annak a teljesen más követelmény-világnak - hogy beférjenek a Hamvas Bélának szentelt lapszámba. Ebben a boldog fél évben a Cédrus Művészeti Alapítvány jó pár könyvéről írtam - ezeknek jobbára csaptam hírverést itt is (mint például Báthori Csaba Melankólia című kötetéről szóló, vagy Babics Imre Hármashatár-heg című versgyűjteményéről írt szövegeknek), formálódik ott egy új rovatom, a Műhelynapló... szóval lett egy kis irodalmi életem. Ezt most majd munka mellett nyilván nem tudom ugyanolyan intenzitással folytatni, de teljesen nem marad abba...
 |
| könyv, jelölők, jegyzetfüzet... |
Úgyhogy megint elég vegyes a listám - megint számos újraolvasás, megidézés szerepel benne, és nagyon kevéssé tükrözi a friss megjelenéseket. Mondjuk ezt egyre kevésbé akarom szabályozni, egyre többször érzem úgy, fontosabb, hogy az utamon jókor érkezzen (vagy jókor jusson eszembe újra) egy-egy formáló erejű olvasmány, minthogy napra kész legyek... Persze az ideális az, ha a kettő egybe esik, mint Kotász barátom haiku-kötetei esetében, vagy Györgyi Csaba nolla-kötete esetében (így hívja ezeket a lírai, rövid írásokat); mint András László novellásköteténél, vagy ahogy Závada Péter tavaly olvasott, de csak idén összefoglalt Roncsával esett a szélárnyékban (bődületes mennyiségű verset olvastam tavaly, szenvedélyből és munkaköri kötelességből - listára is került kötet, és nem is emelek ki itt se mindenkit...). Nagyon szerettem a Trollok alkonyát, a Dunajcsik Mátyás által szerkesztett kis saga-kötetet - tovább színesítette az összképet az izlandi irodalomról. Mindegyiket nagyon szerettem - de mégsem annyira lényegesek a saját érték-világomban, mint például a listára került újraolvasások. Így maradt ki Fredrik Backman új könyve is - pedig biztosan lesz olyan nap jövőre, amikor úgy gondolom majd, elfért volna valahol a listán. Az idei a végletek éve volt - összefoglaltam végre, miért szerettem bele Lázár Ervinbe, megpróbáltam egymásról mit se tudó költő-világokat rávenni, vegyék észre egymást, s közben lubickoltam az új könyvpiaci képregényes reneszánszban (a Fumax utolsó karácsonyi bejelentése után alig várom a jövő évet... csak annyit mondok: Sandman!). Mondható, ha mennyiségre nem is, az olvasmányaim műfaját tekintve igen színes évet zárok...
Lássuk hát, melyik az a tíz könyv, amit viszont listázok is, mit rakok (mélyen önkényesen) sorba, 2018 top olvasásai gyanánt...
10. - Fa Nándor: Magad uram - Aki régebb óta követ bennünket, az tudja, gyerekkorom idejében teljes szerelemmel csüngtem a tengerésztörténeteken - olyannyira, hogy hajózási szakközépiskolába írattattam magam, én, a duci könyvmoly... Nem hajóztam a kötelező nyári gyakorlatokon túl - de tény, egész életemben óriási nosztalgiával figyeltem mindent, ami hajózási vonatkozásban csak történt ebben az álomtalanul tengermentes kis hazában. Hogyne lettem volna szívből szerelmes az első kósza hírektől Fa Nándor, meg Gál József tervébe - az ötletükbe, hogy nekivágnak egy kis (világkerülésre éppen alkalmas) tökhéjjal, egy kilenc méteres balatoni túrahajóval az óceánoknak! Azóta is (amennyire csak időm engedte) követtem a történetüket... Nekem ő az egyik példaképem - a magam szenvedélyeit az övére emlékeztető odaadással szeretném művelni...
9. - Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak - Számomra ez egy könyv - a világ leghosszabb öt és fél kötetes trilógiájából önkényesen az első négy kötet... Egy rettenetesen keserű, önpusztító időszakba pukizott bele annak idején – máig igen hálás vagyok érte Douglas Adamsnak, hogy a vak véletlen, avagy másik nevén a következetes sors a kezem ügyébe sodorta. Épp mélyen meg voltam győződve róla, hogy amit élek, az belső Szibériába száműzött orosz nagyrealizmus, csipetnyi görög sorstragédiával, egy rettenetesen tehetségtelen Tom Stoppard klón tollával elmesélve – amikor is az albérletben, ahol laktam, reménytelenül turkálva az előző lakók által otthagyott holmiban, felfedeztem a spájzban egy doboz könyvet, legfelül az Útikalauz egy igen gyűrött példányát. Úgy másfél napra kiestem az időből...
8. - Alan Moore - David Lloyd: V for Vendetta - Vannak napok, amikor ezt tekintem az év örömének, hogy kézbe vehettem magyarul; külön összefoglaltam miatta a bosszúról, mint alapvető toposzunkról itt-ott szétszórt gondolataim... Látom, mennyi mindent nem vesz figyelembe hozzá, hogy kifordított hősköltemény maradhasson. De olykor tényleg úgy érzem: a látomás, amit elém tár, ebben a formájában is lenyűgöző. Szerelmes vagyok a Watchmenbe, Moore másik elementáris agylövésébe, az egy ennél sokkal durvábban hangolt párhuzamos múlt/jelen/jövő, tágabb levegőjű, agyasabb darab - de (mint már mondtam...) a V for Vendetta képbe és szavakba göngyölt költészet.
7. - Ian McDonald: Luna - Újhold - ...Adta magát, hogy eszembe jussanak a kíméletlenebb aranyásó-történetek - határvidék ez a javából, csak őslakosok nélkül, és morbid laboratóriumi körülmények között, kémcsőszerű, zárt terekben; ahol a szemedbe ültetett csiben lesed, mennyi levegőt, vizet, adatforgalmat és teret használtál hitelbe. Mégis határvidék: annyira törvényen kívül áll és annyira szerencsevadászat, amennyire csak lehet; határvidék, ahova a szükség hajt, a kényszer, vagy a kalandvágy - de ahol ott ragadhatsz egyszer s mindenkorra, ha a gyengébb gravitációban annyit csökken a csontsűrűséged, hogy a Föld megölne a visszatéréskor... Eszelős és nagyon racionális vízió egyszerre... egyre jobban szeretem ezt a pasit.
6. - Umberto Eco: A Foucault-inga - Ez is egy súlyos tartozás volt, hogy beszéljek róla végre. Szeretem a szerkezetét. Hogy eljátszik a szefirák rendjével, hogy szerepelnek benne rituálék, alkimista utalások, wudu és druida rítusok. Nagyon nehéz olyan szkeptikus könyvet találni, amely ennyire pontosan tudja a maga szkepticizmusáról is: csak egy remekül használható szerep. Nem tud mit kezdeni a félelemmel, amikor az felébred. Mégis, az életem egyik legszebb revelációja volt, amikor ráébredtem: az írója az utolsó mondataiban is mosolyog...
5. - Michael Ende: Momo - ...Momo veszít. Az ilyen hatalom ellenében csak veszíteni lehet. De az ilyen vereségnek, ha jól csinálják, óriási az ereje. A kis csavargó lúzer vesztes, és a társadalmi rabigába hajtott barátai is mind veszítenek - csak a csoda segíthet rajtuk. Viszont azt, hogy a csoda miképp, milyen tündéri logikával érkezik, azt nem mesélem el. Olvasd el! Igazán rövid. Alig kell időt szánni rá... Ezt a könyvet olykor magamnak is váratlanul leveszem a polcról és újraolvasom. Az egyik horgonyom. Olvasd el, ha nem ismered!
4. - Dan Simmons: Olümposz - Fogom még úgy érezni, hogy a 2018. év legszebb könyves ajándéka, az Ílionnal együtt. ...ez a könyv egy csavaros, ezer szinten a már elmesélt kincseink testén Setebos módjára élősködő harag-attrakció - a felejtés ellen. Dan Simmons szerintem felmérte, ebben a rémületes sebességű száguldásban immár egyre több morzsolódik le belőlünk; az ember felismeréseiből egyre több pazarul megfogalmazott vízió fakul elmosódott, egy pillantásnál többet nem is érdemlő óriásplakáttá az információs sztráda mentén... Simmons Őrző, a szó legnemesebb értelmében, mert nem a klasszikusok szobrát piszkálja defibrillátorral, hanem a szellemüket élteti.
3. - Nagyatádi Horváth Tamás: Szürkület versei - Az idei két Prágai Tamás-díjas közül (Györgyi Csaba a másik...) Tamás kötete kérte magát ide: a dobogóra. ...távolítja e versek szerzőségét magától e figyelemre méltó verseskötet beharangozójában Nagyatádi Horváth Tamás – bizony első olvasatra nem volt szimpatikus gesztus a különítés: adja magát, hogy a felelősség áthárításának olvassa a felületesség, a kapkodva kézbe vétel információáradásban ránk telepedő kényszere. Holott lakik a mondatokban pont elég szelíd gyász és szeretet; holott csak annyi kellene értelmeződjön: a verseket egykor világon innen s túli terekből kiharapó figyelem gőgjét, makacsságát és részvétlenségét a kötetet nevével jegyző szerzőben felülírta egy erősebb, tisztább viszonyulás... ami amúgy kézzel fogható így is - nagy ajándék, ha láthatom valaki ragyogó, kiküzdött hitét...
2. - Simon Márton: Rókák esküvője - ez a két könyv, Szürkület és a rókák egymás mellett, egymás komplementereként lüktet a fejemben. A szürrealitás nem ment - ha megérzed a mondottat, akkor nem menti. Olykor úgy érzem, tényleg ez a reális költő-nyelv ma, hogy nincs másik (persze - miért ne lenne). Legyen világos: ez itt egy teljesen önálló hangon verseket síró líra. Nagy ajándék ha valaki megmutatja nekem a megküzdött kiábrándultságát. Miközben látom, ahogy lehetetlennek véli a harmóniát, s nem értek egyet vele, aközben láttatja: miért, s hogyan gondolja így. Epigoni ihletésű verseket provokált...
1. - Neil Gaiman: Death - Teljes gyűjtemény - Lehet, tényleg mélyen elfogult vagyok vele. Vagy csak mivel olvastam, amit Neiltől lehetett, értem az utalásait. Lehet, az eseménytelenség, a hiányzó akciók mögé is azért érzem oda a feszültséget, mert tudom, mi történik. A képregény-gátszakadás legszebb ajándéka nekem ez a könyv... Irtózatos többletet jelent, ha kibomlik bennetek az összes utalás - mert úgy mesél a kapcsolatainkról, ahogy négyszáz oldalas, lélektanilag megalapozott, sztárírók tollából született nagyregények - háromszor huszonnégy oldalon írtam a legkedvesebb mesém, a Halál - egy teljes élet kapcsán... (az meg az év legbájosabb gesztusa volt a feleségemtől, hogy megszerezte nekem ajándékba azt a bejegyzés-végi cukiságot... van itthon egy saját Halálom).
 |
| Hozzákötődve a híd-szerephez |
Ide szoktuk még fűzni a "kulturális mindenfélét" - ahogy Timi egy alkalommal megfogalmazta... Filmben pokoli erősre sikerült az év - nagyon sokszor szellőztettem a fejem mókával, sokszor mostam tisztára a feladat körül önpörgő elmém súlyos képekkel... Komolyan összemarkolt a Három óriásplakát Ebbing határában, még vers is született általa, miatta; kétszer már újranéztük a Sztálin halálát, érik a harmadik alkalom; Ujj Mészáros Károlyék bűnfilmjét itthon akarom tudni a polcon, hogy legalább ennyiszer újravehessük ezt a leckét is; de ha megkérdezitek, mi volt "a" film idén, az nekem a Testről és lélekről. Ne kérdezd, ne akard tudni miért, de nekem ez a filmem. És ennek a filmnek köszönhettük ráadásul a Simon mágust, közös élményként, Timivel...
Zenében is erős évet zártunk... két olyan végigmulatott rendezvénnyel, mint a Budapest Folk Fest, meg a Ritmo... Még mindig odavagyok ezekért a túladagolásokért... Az év talán legerősebb önálló estje, amiről írtam a Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint Quartet koncertje volt az Opusban - nem lehetek elég hálás, hogy látom ezt a párost érni, minden produkciójukkal egyre ízesebben szólnak... S talán a legerősebb, amiről nem írtam, az a Borbély-Dresch Quartet estje - egyszerűen kevés vagyok hozzá, hogy a magyar etno-jazz két istenének egymással incselkedését szavakba próbáljam tördelni.
Van, ami nem változik, van, ami igen - jövőre elég sok változás várható az életemben. De erről a játékról, hogy itt olvasmány- és egyéb élményeket osztok meg veletek, továbbra sincs szándékomban lemondani.
Minden kedves olvasónknak Boldog Új Évet kívánok!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése