Simon Márton: Rókák esküvője

Rókák esküvője. Először is itt megint a rókák, a rókák mitológiája - világszerte, fókuszban a szigetekkel, Japánnal főleg, hiszen Simon Márton odakötöttsége nemcsak azokból az alkalmanként csorduló fordításokból világít; szóval a kicune, a rókaszellem, a segítő zenko, vagy többször az olykor pusztán létével ártó jako... Kuzunoha, a rókaasszony, amint lelepleződés után elhagyja a férjét és fiát, valami félresikerülten teljesedő tehát - de idehallatszik nekem Izland rókameséje, ahogy Sjón meséli... Szigetek és rókák, Rókák esküvője,

"amikor azt a furcsa gyerekdalt dúdolod

fogmosás közben, amiben egy róka úgy siratja

a kedvesét, hogy ajtó voltál,

megettelek, most nincs hová mennem, na az az;"

a rókák esküvője, ami mindig a veszteségé. Legalábbis Marcinak. Van ebben a szigetségben valami Marcis, a magyar irodalom saját törvények szerint saját maga által egyre jobban térképezett szigete ő - persze rokon mód, mint Závada Péter a maga szigetelődésében, de ugyanúgy szorongáslíra, intermisszió, ahogy én hívom, kihagyásokból épülő beleérezhető többlettartalmakkal a partján. Mossa ezt a partot az irodalmi múlt - nekem sok szempontból Kemény István lírájának köpönyegéből bújt elő e sziget ilyetén látványa, de a költő egy teljes oldalon át sorolja, ki mindenkinek a szavait sodorta a partjára szó szerinti vagy torzított formában hordaléknak a víz, Ajukava Nobuótól Vladimir Holanon át Kurt Vonnegutig. Posztmodern eszmebevonó szorongáslíra - de ahogy a partjai mentén sodródtam, lábaltam a partjára, zuhantam bele és másztam ki a perspektíváiból egy-két helyen könyökölt csak belém idézetként a megidézett tavaszi zápor, fűszere a földnek; a vendég szavak nekem jobbára a szigete anyagává szervesültek.

Rókák esküvője, a kötethez írt nyitó felhasználói feltételekkel. A Terms & Conditions az, ami a neve - a versek olvasásához, kikódolódásához elemi módon szükséges és lényeges, és tény: megint bele kellett egyeznem abba is, hogy tényleg adatokat gyűjtsön rólam; s miután itt leírom, evidens, hogy legalább megközelítőleg tudni fogja e versek szerzője, mit gondolok. Nemcsak róla, a versekről, a megélt és elhazudott egymásba játszott pillanatokról, a szétesés közben való tükörbe nézésről. Aki nagyrészt a tükörbe nézéstől esik amúgy szét, azt a mi kultúránkban Nárcisznak hívják - de tény, ezek a szétesések itt, ez a folyvást veszteségrajzba fordulás, ahol a megélt öröm megidézése e veszteségnek ad nem pillangó-szárnycsapásnyi súlyt, nem egy narcizmus összetört tükörcserepeiként rajzolódnak. Az elhagyottság korának gyermeke verset sír. A halott anyának - nem nevethető ki. A kedvesnek, egy attitűdnek, ami kinevethető, de csak keserűen. Az elhazudott helyzeteknek: költő nincs e nélkül, hogy ne teremtené meg a helyzetbe illesztett helyén való hazugságot az élményből, hogy jól hangozzék - nem nevethető ki. Avagy csak keserűen, ahogy fáradt ettől az egésztől, és mégis, hideg fejjel megugorja az attrakciót (is). Ahogy egy interjúban fejtegeti, hogyan kereste a szétfeszülésig lebontó sorokat a versekbe. Ennyi iróniától (hogy ne mondjam, cinizmustól) a szövege tényleg szét kéne essen - ehelyett pontosan megragad egy általános értékveszteség-érzetet és szétesettséget.

Mert amúgy ezek a szétcsúszó ciklusok szigorú szerkezetben ülnek. A Hívása fontos számunkra, a türelmét kérjük megszenvedett szakítástörténetté áll össze - avagy pontosabban: esik szét. Tényleg használ, ha az olvasása közben nem felejted el a Terms... tanácsát:

"...amiben vér van, azt

úgy nevezzük, hogy te. Ezt a fehér, szöveggel teli

téglalapot pedig úgy, hogy én."

...tudni fogod, hogy ki kicsoda a Kúton, a Nyárban, a Boldogságban, az Idillben... egészen amíg Ámor elindul. Ha nem engeded ezt a fókuszt, akkor a szétesés folyamatában helyére kerül egy szinte filmszerű történet. Szétesés folyamatában: ez a ciklus (a többi még inkább) olyan mint a széthulló Dzsenga-torony, ahogy szavakat húzol ki belőle, vagy egy kártyavár, amire a lapozással fújsz rá - az elolvasás gesztusa ez a pillanat, amikor éppen szétesik. Gyönyörű, szürreális képekkel az EGYEDÜL VAGYUNK (bár valaki megkínálna egy eltévedt golyóval, téged, akiben vér van). Ezek a szégyentelenségig vállalt szégyenek csinálják a szétesést.

"Ezek szerint ha szeretnék maradandó nyomot

hagyni benned, feküdjek le veled, aztán

haljak meg holnap? - ezt nagyjából két óra

beszélgetés után kérdezi meg.

Majdnem kiköpöd a sört a röhögéstől, de aztán

gondolkodás nélkül rávágod, hogy igen."

meg ez, hogy...

"És szavam sincs már, csak az az egy,

a gyomromban,

a csomagolópapírral együtt lenyelt,

bontatlan

szerencsesüteményben."

...ahogy szépen és gonoszul berakja Tej, meg az Elalvó, meg még idézhetném egy halom helyen (ahol berakja) a saját kreatív káoszába, a Polaroidok dobozaiba a rokon élményt; persze, hogy összefügg, persze, hogy beleszövődik, visszamenőleg rámutat és magyaráz - azaz csak én érzem így, az olvasó, ahogy egy akkor (észre se vettem, de) fenn hagyott fél sor most a kibontásától (szét-ejtésétől) leesik. Miközben a költő dekonstruál, aközben saját szövegbirodalmat is épít. Anya-gyászvers-ciklust, amit sorrendben érdemes olvasni, A sivatag olyan terület amelynek a vízháztartása állandóan veszteséges; kegyetlen fantáziákat a másikról, vagy kegyetlen szembenézést a széteséssel, rengeteg következő versre mutogatással a sorok között, Sok hektárnyi napraforgó ég a sínek között; sorban kell olvasni, mint egy regényt. Önarcképeket kilátással.

"Attól még nem leszel táj, hogy egy kéklevelű,

szomorkás erdő ég benned nagy lánggal.

Viola nyílik. Győzd meg a kertet. Hadd higgye el

- könnyekig meghatódva - kitalált történeteid,

amiket valódi átéléssel mesélsz..."

A szürrealitás nem ment - ha megérzed a mondottat, akkor nem menti. Olykor úgy érzem, tényleg ez a reális költő-nyelv ma, hogy nincs másik (persze - miért ne lenne). Legyen világos: ez itt egy teljesen önálló hangon verseket síró líra. Minimum díjakat érdemel, és remélem, hogy még messze a maximuma. Mondom ezt úgy, hogy érzem: Marci ezt kimaxolta. (Persze: cáfoljon rám...) Idáig jutott pár óra alatt az automatikus lejátszás egy versfelolvasástól - azt remélem, jó darabig még nem kérdezi a megosztó, hogy "Tovább hallgatja az automatikus lejátszást? Igen. Nem." Igen. Ha kérhetem.