2019. január 11., péntek

Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock


„A mi lélegzetünk ritmusára dagad és apad a tenger egy koromsötét éjszakán, fodrain ringatva a holdfényt. Fehéren habzó tajték vagyunk, nekicsattanunk a szikláknak és szétoszlunk. Mi vagyunk a visszavonuló tenger hosszú, sós sziszegése. Jöttünkre fölugrálnak a kavicsok, átfordulnak a kövek. Mi vagyunk a lebegve burjánzó lilás hínár. Síkosan és fényesen elfekszünk. Húzzuk, húzzuk és lerántjuk a testeket. Végtelen, gyöngéd érintésünktől megpuhul a fa, lekerekednek az élek, s a legerősebb zárak is elrozsdállnak.”

1785, London. Egy középosztálybeli kereskedő ajtaján feldúlt hajóskapitány kopog, aki épp elcserélte a kereskedő legjobb hajóját egy, a távol-keleti vizekről származó hableányra. Egy ünnepelt kurtizán, arisztokrata pártfogója halála után visszatérni kényszerül a „társaságba”, hogy önállóan boldoguljon tovább. A legelőkelőbb nyilvánosház tulajdonosa szemet vet – hableányra, kurtizánra, minden élő és élettelen különlegességre, amivel házába csábíthatná a nagyérdeműt. A tömeg árad, hableányt nézni éppúgy, mint kerítőnőt lincselni. S közben életek fordulnak ki a megszokott kerékvágásukból, társadalmi osztályok, hitek, szerelmek kérdőjeleződnek meg, s szakadatlan cseng fülünkben a tenger rejtélyes muzsikája.

Imogen Hermes Gowar bemutatkozó regénye épp olyan, mint a középpontjában álló hableány: lehet ócska hamisítvány is, hal- és majomrészekből összetákolt szemfényvesztés (mint a valóban az 1700-as évek végéről származó „hableány”, kit a British Museum gyűjteményében őriznek, és a Távol-Keletről került egy hercegi család tulajdonába); de lehet valódi csoda is, mely megigéz, rontást hoz ránk, lehúz a mélybe. Vagy lehet lehetőség, mely közelebb visz álmaink, vágyaink, önmagunk megismeréséhez. Vagy lehet pusztán egy érdekes kísérlet, amin remekül szórakozunk. Hisz valljuk be: a legtöbben szívesen hisszük, hogy hableányok márpedig léteznek és nem egy összefércelt torzót lesünk tátott szájjal.

Persze ez a hableány sem egészen olyan, amilyennek vártuk. A túlcsordulóan romantikus borító alatt egy sokszor kegyetlen regény rejtőzik: az emberi hiszékenység és a misztikum iránti vágy mellett a fő csapásirány az emberi nyomorúság. A Jane Austen regényeiből ismert György-kori Anglia vidéki bája és szolid kisasszonyos trükkjei átadták helyüket a városi Anglia romlottságának és képmutatásának. Férjvadász virágszálak helyett itt csupa letépett virág játssza a főszerepet: azok a fiatal lányok-nők, akik apa, rokonság, férj nélkül kénytelenek boldogulni a nagyváros forgatagában. Akik előtt jószerivel két út áll: vagy cselédnek állnak, vagy a testüket bocsátják áruba. Akik, miként a misztikus hableányok, szabadságuktól fosztva, örökkön a tenger után sóvárogva lesznek játékszerek vagy kergetik őrületbe csodálójukat. A regény igazi főszereplője nem a hableány vagy nem „az” a hableány – a főszereplő a kurtizán, aki tengerre vágyik, szabadságra, függetlenségre, de meg kell békéljen sorsával. Hogy aztán uszonya szegetten beilleszkedik-e az „emberek” világába, vagy elsüllyed saját vágyai örvényén, maradjon a könyv titka.


Érdekesség: a British Museumban őrzött "hableány" valóban megszólalásig hasonlít
a regényben leírthoz. Plusz érdekesség a blog olvasói számára: ezzel a hableánnyal a nemrég
olvasott Harry Potter - A mágia története albumban találkoztam először. Így mutatnak az olvasott
könyvek egymásra - még a legkülönbözőbbek is :)

Furcsa, zavarba ejtő, de okos és sokrétű regény ez. Sokat és érdekesen beszél arról a történelemkönyvek lábjegyzeteibe sem férő világról, amire valójában kíváncsiak lennénk, ha eleink életéről beszélünk: hogyan éltek, kit és hogyan szerettek, miről álmodtak és mitől féltek az elmúlt századok lakói. Szabados, vad és zabolátlan – az olvasó a hirtelen jött szerencséjével kezdeni mit sem tudó kereskedővel együtt csodálkozik rá (vérmérséklettől függően több, avagy kevesebb zavarral) a felsőbb körök élvhajhász mulatságaira, ahol a kéjhölgyeket „különlegességük” szerint gyűjtik és ahol egy félvér vagy egy törpe kurtizán épp olyan trófea, mint a kiállított hableány. Alaposan szánkba rágódik a tanulság: ezek a lányok éppúgy tárgyak a birtoklóik és bérbe vevőik szemében, mint a tenger titokzatos lakója.

Okos és sokrétű regény, de valahogy a hableányok és kurtizánok sanyarú sorsának párhuzamba állítása és a tényleg remek korfestés közepette épp az emberi tényező vész el: szegény Mr. Hancock, kinek hajója hableányra lett cserélve, fájóan jellegtelen, érdektelen szereplő lett – mintha csak egyfajta fricska lenne a szerzőtől, hogy ezúttal a férfi a „mellékes” kiegészítő a nő és a hableány mellett. Angelica Neal, a kurtizán, kinek sorsa egy véletlen folytán fonódik össze elválaszthatatlanul a hableányéval, már érdekesebb – csak épp roppant bosszantó alak. Ostobasága alapján azon csodálkozunk, hogyhogy eddig még nem bukott el a londoni félvilág kicsinyes harcaiban. Mindazonáltal, a romantikára vágyók fellélegezhetnek: kikerekedik végül minden, és egyetlen bizonyítottan eredeti hableány sem marad szárazon. A többit illetően meg… Hagyjuk meg a történelemnek a maga titkait.


Kiadó: 21. Század 
Fordító: Borbély Judit Bernadett

2 megjegyzés :

  1. Nahát, de jó, hogy betetted a képet A mágia története albumból! Milyen izgalmas, amikor így összefonódnak az olvasmányok. :)

    Én épp a vége felé járok már a hableánynak, nagyon tetszik, valóban sokrétű, mint egy dús alsószoknya, és a mellékalakok éppoly fontosak benne, mint a főszereplők. Egyébként én az elején is reméltem, hogy Angelica lesz inkább a középpontban, nem Mr. Hancock. Az ő részeit szerettem legjobban olvasni - valóban buta persze, és nagyon nagyszájú is, a semmire is felvágós... Ennek ellenére nagyon izgalmas karakter, jó volt olvasni. A regény egyébként csupa meglepetés és kiszámíthatatlanság. :) Kíváncsian várom hova fut ki.
    Egyébként a történelmet én is így szeretem csak: színes-szagosan, apróságokkal jellemezve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira jót nevettem olvasás közben a hableány leírásán, hát nem totál ilyen? Ahogy utánaolvastam elég híres ez a hamis hableány a British Museumban és korban is stimm akkortájt került Angliába amikor a regény játszódik és egy hercegi család adományozta a múzeumnak... Hmmm :) lehet a szerző innen inspirálódott? Az tényleg érdekes hogy pont így jöttek egymás után a könyvek, imádom az ilyesmit :D

      Én is szerettem olvasni Angelicáról de közben annyira idegesített az ostobasága :D amúgy legjobban a kuplerájban játszódó részek tetszettek (öhmmm...) érdekes korkép és erről tényleg nem írnak a törikönyvek, az különösen tetszett hogy a színes bőrű inas meg Polly kapcsán behozta az Angliába menekült feketék szálát - ez pl tökre meglepett.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...