2011. március 2., szerda

Magánélet Mátyás király korában

Egészen fiatal korom óta érdekel a történelem, annak is főleg a magántörténelem része, és hála az égnek, azok közé tartozom, akiknek megadatott, hogy olyan tanároktól tanuljanak, akik a száraz tényanyag kikérdezése helyett a tananyag érdekessé tételére helyezték a hangsúlyt. Mert most őszintén, kit érdekel kétezer évszám bebiflázása? Az egyetemi felvételi bizottságokon kívül senkit. Az viszont, hogy mit ettek, hogyan éltek, milyen ruhát hordtak őseink, hogy olvastak-e és ha igen, mit; hogyan udvaroltak és milyen volt a  családi életük, sokkal érdekesebb.

Amikor néhány évvel ezelőtt a Corvina Kiadó megjelentette a Mindennapi történelem című sorozatát, nem túlzás azt mondani, hogy nyálcsorgatva nézegettem a rendkívül tetszetős, ámde borsos árú köteteket. Azóta sem volt lehetőségem beszerezni őket, épp ezért kitörő örömmel fogadtam a hírt, hogy a kiadó új sorozatot indít, a régi anyagát felhasználva, azonban annak köteteit két részre bontva. Az első sorozat a Magánélet…, februárban indult és júliusban ér véget, kötetei kéthetente jelennek meg, és a mai könyvárakat tekintve rendkívül baráti, 1690 ft-os áron kaphatók az újságárusoknál (az első kötet még ennél is kedvezőbb 690 ft-os bevezető áron). Aki kezdetben szkeptikus volt – mint jómagam – azt megnyugtathatom, az alacsony ár nem jelenti azt, hogy a kiadó a minőségben bármilyen kompromisszumot kötött volna – a nagyalakú, keményfedeles, gazdagon illusztrált album semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után.

Az első kötet, a Magánélet Mátyás király korában igazi „népszerű történelem” jellegű könyv. Szerzője, E. Kovács Péter – túl azon, hogy iszonyú felkészült és zavarba ejtően sokat tud a korról – nagyon jó humorral, élvezettel ír. Ennek a műfajnak nyilván ez a kulcsa, a hétköznapi érdekességeket nem lehet száraz tényanyaggal elintézni, az időnkénti kiszólások, aktuális utalások, ironikus megjegyzések segítenek abban, hogy az ember ne történelemkönyvként, vagy ismeretterjesztő albumként forgassa a könyvet, hanem izgalmas, élvezetes olvasmányként tekintsen rá.

Az öt fejezet – Születés, házasság, gyerek; Tanulás és művelődés; Ünnepek és hétköznapok; Eszem-iszom, dínom-dánom; Otthon, édes otthon – az élet majd’ minden területét felöleli. Bepillantást nyerünk az uralkodó és udvara, a nemesség, a polgárság és a parasztok mindennapjaiba. Megtudhatjuk, hogy hogyan rendezték el a nemesi házasságokat, mennyi adót fizettek, miből éltek az emberek, milyen ruhákat hordtak, hogyan utaztak és hol szálltak meg, vagy hogy milyen berendezési tárgyakkal vették körül magukat – de kiderül az is, hogy mivel fogták körbe a hordókat (nem, nem vasabronccsal), hogy mennyibe került egy árnyékszék, vagy hogy a velencei nemeshölgyek túlöltözhették-e a városba látogató Anna de Foix-t.

A cím ellenére az áttekintés nem szorítkozik Mátyás korára, a Luxemburgi Zsigmondtól II. Lajosig terjedő időszakból kapunk változatos érdekességet. Egyetlen kritikám a  könyvvel kapcsolatban, hogy erősen felülreprezentált a királyi udvar élete, nyilván ennek csak egyik oka, hogy több forrás maradt fenn róla, mint mondjuk a parasztságról – az udvari élet színesebb, érdekesebb, mint a többieké, ezt elismerem, mégis lehetne picit kiegyensúlyozottabb a kép.

Lapozgatásra is alkalmas, de ha valaki leül és elkezdi olvasni, akkor olyan, mintha egy izgalmas történelmi regényt olvasna. A régi korok rajongóinak mindenképpen ajánlom, de arra is tökéletesen alkalmas, hogy vonakodó gimnazistáknak felkeltse az érdeklődését a történelem iránt – kisebbeknek azért az időnként meredek erotikus utalások miatt nem adnám.


Kiadó: Corvina

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...