2011. március 3., csütörtök

Botafogo Táncegyüttes: Sakk

Lehet-e szinte csak a versenytánc elemeivel egész estés színielőadást produkálni? Olyan egyetemes érvényű mesét táncolni el, amit korra és nemre való tekintet nélkül bátran ajánlhatunk bárkinek? Egy nem is egyszerű mesét: a szerelemről, a megbékélésről, a könyörtelen kényszerekről, a világos és a sötét harcáról átvitt értelemben is? Szellemes, sokszólamú mesét, ami valójában nemcsak nekünk, de rólunk szól, „bábukról” egy sokkal áttekinthetetlenebb „táblán”? Hogyne lehetne! A Botafogo táncegyüttesnek sikerült.

Maguk az alkotók az előadást szerényen „színházi produkciónak” nevezik, hiszen se nem balett, se nem pantomim; táncjáték a szó legnemesebb értelmében: játékos történetmesélés latin tánclépések által. A többszörös show tánc és látványtánc Európa- és világbajnok együttes széles repertoárján szereplő bemutatókon is játszanak egy-egy betét-tánc erejéig az eltáncolható mese lehetőségével. Viszont a SAKK, mint előadás magán a mesén, a történeten alapul, amit félreérthetetlen, kecses könyörtelenséggel mesélnek el a táncosok egyetlen elhangzó szó nélkül, az átélés áhítatába szédült közönség előtt. Nem viccelek, régen nem tapasztaltam színházban ennyi odaadást a közönség részéről, a nézőtér a figyelmét maradéktalanul adta a látványért, amit a táncosoktól kapott.

A történet jeleneteit jól tagolta a színpad előterében felszabadultan, szinte némafilmes burleszk-elemekkel bohóckodó két „sakkozó”. Azt hiszem, az egész előadással kapcsolatban ez a „felszabadult” a kulcsszó: a szereplők is láthatóan élvezték a táncot, az előadást. Miközben a gesztusok, az arckifejezések gyönyörűen komponáltan „meséltek”, egy meglepően kompromisszummentes, a sakk logikája által szükségképpen tragikus mesét a sötét király és a világos királynő szerelméről, időnként nem is annyira lopva felcsillanó mosoly játszott a legtöbb táncos arcán - a produkcióba fektetett irdatlan mennyiségű munka mellett látszott: imádják amit csinálnak. És ez láthatóan a közönséget is megérintette.

Az ötletes, beszédes koreográfia mellett ki kell emelni a hallatlanul bátor zeneválasztást. Nem gondoltam volna, de igenis lehet latint táncolni Nightwish-re! Vivaldi után Apocaliptica borzongat, a Senor Coconut által latinizált Kraftwerk-klasszikus, a Showroom Dummies adja a zenei hátterét a két királyi pár érzelmi viszonyainak felrajzolásához. A zene sokfélesége fel sem tűnik az előadás alatt, nem zökkenti ki a nézőt. Aki a végén vörösre tapsolja a tenyerét, ráadást akar, meghajlást még egyszer, csak ne gördüljön le a függöny, még ne érjen véget a varázslat. Tündéri este volt, köszönjük szépen, Botafogo!
 

Nyitójelenet - Sakk és Vivaldi

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...