2011. március 18., péntek

Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 1 (Original Soundtrack)

Minden valamire való Harry Potter rajongó fel tudja idézni magában a filmváltozat első részének azóta ikonikussá vált főcímzenéjét – ami nem meglepő, tekintve, hogy olyan nagyság komponálta, mint John Williams. A mester, akinek olyan filmek zenéjét köszönhetjük, mint a Csillagok háborúja, az Indiana Jones, a Cápa, a Jurassic Park, vagy épp a Schindler listája (a sor a végtelenségig folytatható) három rész után adta át a stafétabotot, és mint a sorozat oly’ sok eleme esetében, itt is elmondható, hogy nem volt egyszerű dolguk a követőknek.

Patrick Doyle (Harry Potter és a Tűz Serlege) és Nicholas Hooper (Harry Potter és a Főnix Rendje, Harry Potter és a Félvér Herceg) után a két részre bontott finálé zenéjének komponálására az érzékeny európai művészfilmek zenéivel világhírűvé vált Alexandre Desplat-t kérték fel a filmkészítők.

A választás elsőre meglepőnek tűnhetett. Desplat olyan filmekhez komponált zenét, mint a Leány gyöngy fülbevalóval, A királynő, a Színes fátyol vagy a Coco Chanel. Négyszer jelölték Oscar-díjra (A királynő, Benjamin Button különös élete, A fantasztikus Róka úr, A király beszéde). Ezekben a hetekben is a díjátadókat ostromolja, A király beszéde zenéjéért néhány hete kapta meg a BAFTA-t, a Szellemíró zenéjéért pedig a francia César-díjat.

Desplat az egyre komorabb világot festő filmhez illően komoly, a klasszikus háborús drámák zenéit idéző muzsikát komponált – úgy, hogy közben mindvégig megtartotta a Williams-i hagyományokat. Noha csak néhány alkalommal (a booklet szerint háromszor) csendülnek fel eredeti Williams-dallamok, ennél jóval többször idézi meg a korábbi zenéket, oda-odabeszél a jellegzetes csilingelő futamoknak. Még a legkomorabb és a legdisszonánsabb számokba is (Bathilda Bagshot) becsempészi a Williams-féle „harci” dallamokat (az első rész katakombákban játszódó csatáiból).

Már az első szám (Obliviate) felcsendülésekor érezzük, ez most más lesz, nem a megszokott Harry Potter-zenéket kapjuk, a csendes melankóliával indító zene (miként a film is) megadja az alaphangot egy szomorú, kétségbeesett utazáshoz. Természetesen ahogy megy előre a cselekmény, és válik egyre komorabbá a film, az egymásra épülő zeneszámok is egyre komorodnak, a grandiózus látványelemeket aláfestő fúvós szekciók és a drámai részeket kísérő vonósok úgy követik egymást, hogy szinte belehúznak a történetbe. És, mivel bármennyire komor, mégis csak egy varázslatos világot kísér ez a zene, végig jelen van benne valami apró játékosság, sőt, olykor kifejezetten humoros dallamok is felcsendülnek (Ministry of Magic), alátámasztva, hogy pusztán zenei eszközökkel is lehet humoros hatást elérni, noha maga  a látvány az adott jelenetben igencsak szomorú és elkeserítő.

Már a filmet nézve is megfogalmazódott bennem, hogy zseniális lett a zene, most, önállóan hallgatva ez újra beigazolódott – az Alexandre Desplat vezényelte The London Symphony Orchestra által rögzített album tökéletesen felidézi a film legfontosabb jeleneteit, nem csak aláfest, önmagában is megállja  a helyét.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...