Töredelmesen
bevallom, Updike eddig kimaradt az életemből. Persze tudtam, hogy híres
író, jelentős író, népszerű író, ismertem Az eastwicki boszorkányokat,
meg a Nyúl-sorozatot, de a Gyere hozzám feleségül az első könyve, amit
el is olvastam. Két okból is ez ragadta meg a figyelmemet. Egyrészt, az
Amerikai szépség óta nem tudom megunni a tökéletes kertvárosi
látszatboldogságot kifigurázó műveket, legyen az könyv vagy film,
másrészt, mert mostanában nagyon érdekelnek a párkapcsolatok, és úgy
általában az emberi kapcsolatok mozgatórugóit vizsgáló alkotások.
Updike
mindkét téren nagyon jó. Könyve a hetvenes évek elejének Amerikájában
játszódik, Connecticut egyik unalmas kertvárosában, ahol gyönyörű
asszonyok családonként három gyerekkel ülnek naphosszat a gyönyörű
házaikban, süttetik magukat a gyönyörű tengerparton, és várják haza
sikeres férjeiket. A környezet maga a megtestesült amerikai álom. Ebben
az álomban éldegél négy főszereplőnk, két házaspár, Ruth és Jerry,
valamit Sally és Richard. Ruth és Jerry mindketten képzőművésznek
tanultak, tehetségesek is voltak, aztán összeházasodtak, megszülettek a
gyerekeik, az asszony felhagyott a művészettel, a férj pedig egy
reklámcég grafikusaként keresi meg a connecticuti álomra valót. Ők a
történet művelt, intelligens, kifinomult, érzékeny házaspárja, hozzájuk
képest Sally és Richard törtető újgazdagok, akiknek nincs ízlése, nincs
stílusa, a férj alkoholista, a feleség pedig a butuska, bájos szőke cica
megtestesítője.
Ha
már párkapcsolati- és társadalomkritika, akkor magától értetődő, hogy a
házaspárok kölcsönösen félrelépnek. Updike után kezdem azt hinni, ez
tényleg magától értetődő volt a hatvanas-hetvenes évek Amerikájában.
Könyvünk középpontjában Sally és Jerry viszonya áll, ami, felrúgva a
„hagyományos” kereteket, nem merül ki néhány lopott pásztorórában, hanem
bizony egymásba szeretnek. Ezzel egy kimondatlan egyezményt sértenek
meg, miszerint félrelépni szabad, de a házasság intézménye sérthetetlen.
Jerry teljesen meghibban a Sally iránti féktelen rajongástól, amúgy is
neurotikus, állandó halálfélelem gyötri, vallási dilemmákkal küzd, és a
Sally iránti szerelemben látja beteljesedni a sorsát. A nő igazából csak
sodródik a férfi szerelmével, önálló érzelmei szinte nincsenek, az
egyik férfi –férje- bábjából minden ellenállás és önállóság nélkül válik
a másik férfi –szeretője- bábjává.
Kettőjüknél
sokkal érdekesebb a történetben megcsalt feleségként színre lépő Ruth
alakja, akiről persze kiderül, hogy a múltban viszonya volt Richarddal.
Az ő kettősük izgalmasabb, életszagúbb, mint a másik. Ruth alakjában
Updike megkísérli összehozni a független, intelligens, felvilágosult nő
alakját a hagyományos családmodellnek alárendelődő tökéletes anya és
feleség képével, és egész jól sikerül. Nem szabad elfelejteni, ez még a
hatvanas-hetvenes évek középosztálybeli társadalma, ahol a nőktől
elsősorban azt várták, legyenek otthonülő angyalkák, és mindenben
rendeljék alá magukat a férjüknek. Ruth félrelépése az önmaga
kiteljesítése felé tett lépés volt, aminek folyományaként teljesebb
emberré, jobb feleséggé, jobb anyává válhat. Szó sem volt szerelemről,
csak a teljességérzethez kellett úgymond egy viszony. Ebben Richard a
tökéletes partner, az ő néhol szarkasztikus párbeszédeik voltak a
kedvenceim a könyvben.
Mikor
kiderül Sally és Jerry viszonya, kevésbé a viszony ténye, mint inkább a
válás szándéka okoz vihart. Ha szép csendben abbahagyják, mindenki éli
tovább az életét, mintha mi sem történt volna, de nem ez történik.
Jerry, a neurotikus szerelmes, sem szakítani nem tud, sem válni, ő a
történet gyenge pontja, mindenki neki van kiszolgáltatva, miközben ő
leginkább saját halálfélelmével és vallásosságával küzd. Ez a
történetnek egy olyan plusz rétege, amit, bevallom, nem teljesen tudtam
megérteni, mert abszolút nem vagyok otthon az USA különböző protestáns
felekezeteiben. De Ruth és Jerry házasságára komoly árnyként vetül, hogy
különböző felekezetekhez tartoznak, és a gyerekeket is kétféleképpen
keresztelték meg. Nyilván a korrajzhoz hozzátartoznak a
hatvanas-hetvenes évek Amerikájának vallási kérdései is, de ez engem
kevésbé tudott megérinteni.
Amiben
a könyv szerintem a legjobb, az a cselekvésképtelenség ábrázolása.
Senki sem tud lépni, Jerry képtelen elhatározni magát, Sally csak
sodródik, a férfiaktól várja a megoldást, Richard nem akar válást
kezdeményezni, hogy ne kelljen fizetnie az asszonynak, Ruth pedig, bár
vágyik a függetlenségre, sajnálja és szereti Jerry-t, ezért nem lép.
Mindenki vergődik ebben a saját maguk által létrehozott pokolban, és az
érzelmeik szép lassan sorvadnak el.
A
könyvnek igazából nincs vége, Updike háromféle befejezést vázol fel,
mondhatnám, hogy ránk van bízva, melyiket válasszuk, de szerintem inkább
arról van szó, hogy mindegy, hogy végződik a történet. Nem számít, hogy
Jerry a családjával marad-e, elveszi-e Sally-t, vagy a magányos
őrületet választja, ez a négy ember már végigjátszotta az egymás iránti
érzelmek teljes skáláját. Mindegy, hogy ki kivel éli tovább a
látszatéletét, a szerelmek már elhervadtak. Miként a könyv eleji idézet
mondja:
„Válassz kedvesednek,
Végy el feleségül –
Hervad a szerelem,
Hogyha soká készül.”
/Robert Herrick/
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése