Rövidre vágva # 23 – Könyves vegyes

Rég volt ilyen, tán egy éve is már… Egész évben küzdöttem az idő- és figyelemhiánnyal, szerintem az elmúlt tíz évben nem olvastam ilyen keveset, mint idén – sok összetevője van ennek, és tartok tőle, a tendencia megfordulni már nem fog. Ennek hátulütője, hogy amikor meg van egy kis időm, hajlamos vagyok válogatás nélkül kapdosni könyvek után és olyanokat is elolvasni, amiket a szokott formámban nem vennék le a polcról. Szóval most ilyen vegyesfelvágott következik, jobb-rosszabb darabokkal, akad köztük olyan, amit nyugodtan ki lehetett volna hagyni; meg olyan is, ami az év legjobbjai közé tartozik, de nincs kedvem hosszabban fejtegetni (meg amúgy is van már poszt az oldalon róla); meg olyan is, ami jó-jó, de hosszabban írni róla egyszerűen felesleges. Nézegessétek, aztán majd hozok rendes posztot is…

Marente de Moor: A holland szűz

Meg nem mondom már, miért érdekelt engem ez a könyv, tán egyszer még Katacitánál olvastam róla posztot (amikor még blogolt), aztán valami nagyon akciósan a kosárba pottyant, tavaly év végén meg a várólista-csökkentő játék listájára. Tipikusan az a könyv, amit tíz évvel ezelőtt sokkal jobban szerettem volna – most már jobbára untam és a konfliktusai kilencven százalékát bosszantóan mondvacsináltnak és hatásvadásznak éreztem. A két világháború közti Hollandiában egy fiatal lány nagyon szeretne vívni, hát apja egykori bajtársához, egy legendás hírű német vívómester grófhoz küldi tanulni. Isten háta mögötti vidéki kastély, morc várúr, arcán visszataszító sebbel, lelke mélyén tragikus titkokkal, évtizedes sérelmek, titkos viszonyok, egy fiatal lány, aki előtt hirtelen kinyílik a világ, bimbózó szerelmek… A háttérben meg csak gyűlnek a fellegek, amelyek aztán sötétségbe borítják az egész világot. Kicsit olyan kamaszos háborúra készülős regény ez – avagy ahogy egy fülig szerelmes kamaszlány elképzeli. Nem mondom, hogy rossz, de tizenéves kor fölött azért óvatosan!

J. K. Rowling: Az élet dolgai

Elszánt Rowling-rajongóként nyilván mindent megveszünk, amire rányomják az írónő nevét és nagyjából könyv formája van, de azért… Vannak esetek, amikor minden jóindulat kevés ahhoz, hogy az ember felülemelkedjen azon, mit akarnak vele könyvként megetetni. Rowling 2008-ban a Harvard végzőseinek diplomaosztóján tartott beszédet – hatalmas megtiszteltetés ez annak is, akit felkérnek, és nyilván a párszáz friss diplomásnak is, hogy valóban világformáló szerző „bocsátja útjára” az egyetem padjaiból. A gesztus szép, a beszéd szórakoztató – de hát ez mégiscsak egy rövid beszéd. Egy beszédecske. Lehet vagy négy oldal legépelve. Ezt könyvvé duzzasztani több mint érdekes. A magyar kiadás javára kell írni, hogy a kivitele szép, az illusztrációk klasszak (még ha sok közük nincs is a beszédhez), a keményborítós kötés igényes – csak hát minek? Lehet, eggyel szimpatikusabb lenne a vállalkozás, ha gyengébb kivitelben és feleennyiért adták volna ki, vagy ha hozzácsapnak még egy-két beszédet, interjút, akármit. Így azért hagy maga után némi keserű szájízt – szerencsére Rowling humora ezt nagyrészt feledteti. Elvégre azzal kezdeni egy diplomaosztó beszédet, hogy ő ugyan egy szóra sem emlékszik a sajátjából, eleve szimpatikus.

Krivarics Ditta: Régi házból új otthon

Azt hiszem ezeken az oldalakon még nem nagyon írtam arról, hogy mekkora szenvedéllyel viseltetek a lakberendezés iránt. Kamaszkorom óta gyűjtöm a lakberendezési magazinokat (bár újabban nyilván ez is a netre költözött), zarándokolok időről időre bútoráruházakba és tervezem fáradhatatlanul hogyan lehetne tökéletesíteni az otthonunkat (ami mostanra igazából felöltötte azt az alakot amit elterveztem beköltözéskor, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne ide egy új huzat, oda egy új polc, amoda egy kiegészítő…). Egyik legkedvesebb olvasnivalóm a témában Ditta blogja, az Otthonkommandó, ahol online tanfolyamok, hallgatói otthonok, tematikus posztok mellett végigkövethettük saját házuk felújításának munkálatait is. Ebből született meg a könyv, ami a vidéki kúria megvételétől a teljes szétbombázáson át a berendezkedésig mutatja be az utat, amit végigjártak – sok képpel, sok tanáccsal, rengeteg dilemmával. Mert egy ekkora vállalkozás mindig teli van buktatókkal, tuti recept pedig még a profi lakberendezőknek sincs a birtokában. Akit kicsit is érdekel a lakberendezés, vagy csak szeretne elmerülni az otthonteremtés művészetében (ami azért jóval több mint hogy kifestünk és bevásárolunk az IKEAban), annak mindenképpen ajánlom! De egyébként a Hygge és társai fémjelezte életmód-könyvek divatjához is remekül illeszkedik – hiszen egy kicsit tudatosabb, az életünk minőségére jobban odafigyelő otthonteremtésre hív.

Ted Chiang: Életed története

Annak idején nagyon megfogott az Érkezés film – már akkortájt el akartam olvasni a novelláskötetet, de valamiért elment mellettem. Idén Ken Liu novelláskötete kapcsán került megint a figyelem középpontjába, hát nem is vártam tovább vele – és milyen jól tettem! Jó eséllyel ott lesz az év legjobbjai közt. Jó pár éve ismerkedem a sci-fivel, és már nem tartom magam teljesen zöldfülűnek a zsánerben, jó néhány kedvencet is avattam, akik simán felveszik a kesztyűt istenített szépíróimmal – de azért még meg lehet lepni. Elég könnyen, igazából. Ted Chiangnak szinte minden novellájával sikerült. Valahol azt olvastam róla, hogy „visszaviszi a tudományt a tudományos fantasztikumba” – amiben lehet igazság. Témáiban, történetében és nyelvezetében is sokkal inkább tudományosak ezek a fantasztikumok, mint amit általában sci-fi néven olvasunk. Nem meglepő módon nem is olvasható olyan könnyen, mint a populáris sci-fi – a novellák mindegyike komoly munkát igényel. Mindemellett nagyon emberi, nagyon érzékeny és félelmetesen átgondolt mindegyik darab. Olvasás közben az lehet az érzésünk, évekig érleli minden novelláját – nem csoda, hogy viszonylag kevés mű került ki eddig a kezei közül. Az Életed története mellett (ami rám hangyányit egyébként kevésbé hatott, mint az adaptáció, de ez legkevésbé sem a novella hibája) a kötet abszolút csúcspontjai a Nullával való osztás (nem vagyok egy nagy matekos, de a hideg kirázott attól, ahogy egy tudományos felfedezés meg tudja kérdőjelezni az ember egész élet- és világképét, zseniális!) és a Szépségvakság: Dokumentumműsor, ami aktuálisabb nem is lehetne, és bizony igen komoly dilemmákat vet fel nem csak jelenünk szépségkultuszáról, hanem az életünk feletti irányítás önkéntes (?) átadásáról is. Remélem, olvashatunk még tőle!

Neil Gaiman: DEATH – Halál

Én borzasztóan szeretem és tisztelem Neil Gaimant – napjaink egyik legnagyobb fantáziájú, legváltozatosabb és legjátékosabb mesélőjének tartom, és mindig értetlenül állok az előtt, ha valaki nem értékeli a műveit. Nem hiszem, hogy ismerek nála sokoldalúbb szerzőt, olyat biztosan nem, aki több zsánerben is ennyire magas színvonalon alkotna. Érdekes, hogy míg itthon elsősorban az Amerikai istenek szerzőjeként ismerjük (esetleg novellistaként), addig Amerikában ő mindenek előtt képregényszerző, mégpedig a valaha írt egyik legsikeresebb graphic novel szerzője (Angliában meg mindig is elsősorban a Sosehol szerzője lesz – köszönhetően a BBC rádiójátéknak és az angolok BBC-rádiójáték-kultuszának). Én nem vagyok egy nagy képregényrajongó, de a Sandman kiadásának bedöntését máig a magyar könyvpiac egyik legnagyobb kudarcának érzem – nyilván majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam, hogy a FUMAX kiadja Sandman „kistestvérének”, Halálnak a kalandjait. Méghozzá nem is akárhogy, hanem egy elképesztően nívós gyűjteményes kiadásban. Halál, a leginkább gót tinire hasonlító Végtelen, aki százévente egy napra megízleli az emberi lét csodáját és keserűségét, egyszerre riasztóan kegyetlen és bájos ábrázolása az elkerülhetetlennek. Gaiman úgy játszik a halállal és viszonyulásunkkal a halálhoz, hogy közben (megint) mindent elmond nekünk az életről és arról, hogy figyelhetnénk egy kicsit jobban arra, ami élhetővé teszi. Kedvem lett tőle folytatni a képregényekkel való ismerkedést, amíg várunk a Sandman folytatására…