A Hármashatár-heg verseskötete Babics Imre pályáján több szempontból
is érdekes határpont - mondanám, hogy a szövegkörnyezete nélkül teljesében nem
is érthető, de nem volna igazam. A költő kilenc éven át írta hatalmas
vállalását, eposzát, énekét: a Gnózist - s ez alatt teljes egészében
elfelejtődött, kiesett az irodalmi köztudatból. Egy ekkora, teljes
koncentrációt igénylő munka nem engedte, hogy a jelenlét folyamatos
aprómunkájával foglalkozzon. Miközben a korai életműve egy része helyet
követelt magának a fő műben. Ahogy egy interjúban fogalmaz: ...nem arról van szó, hogy korábbi műveket
felvettem volna a Gnózisba, hanem arról, hogy ezeket a műveket korábban írtam
meg, magát a szövegtörzset hagytam utoljára. Ez azért történt így, mert akkor
még nem is voltam tisztában azzal, mi is a pontos terv. A Gnózis sokáig
kiadatlan maradt - de a benne fontos funkcióval bíró versek egy része egy
könyvesboltba nem került kiadványban napvilágot látott Plekniterápia néven, a Békés Megyei Könyvtár kiadásában, 2001-ben.
A Hármashatár-heg kötete magában
foglalja a Plekniterápia egészét, még
néhány, a Gnózishoz tartozó
költeményt, egy markáns csokor haikut, s az apokalipszisünk
Daloskönyveiből című műdal-ciklust. Szövegkörnyezetnek mindez így együtt tényleg
elég komoly - de mindebből a 2007-ben, hosszú hallgatás után megjelentetett
verseskötet boltokba kerülésekor még nem látszott semmi. A Hármashatár-heg ezért minimum kettős vizsgálat tárgya lehetne: látnunk
kell önmagában, ahogy a megjelenésekor az olvasóra hathatott - s látnunk kell a
2013-ban napvilágot látott Gnózis
tükrében is, nem elfelejtkezve róla: a hexameterekben megírt nagyeposz (ének - ahogy a szerzője nevezi) s a benne
kontextusba helyezett, szervesült versek már 1999-ben elnyerték a maguk helyét
és végső formáját.
Hármas határ. Három ciklus.
Terjedelemben komolyan, súlyban alig különböző kötetrészek. Ez a hármas határ (heg) amúgy (a közvetlen
áthalláson túl, amelynek - akár - általunk nem feltétlenül látható személyes
vonatkozásai is lehetnek, a Hármashatár-heggyel) megint egy olyan dimenziót is
feltételez, amely túlnyit a szokásos határoló kereteken. Ez egy átléphető
határral bíró égjelenlét is. Illetve: az égjelenlét ütötte seb is. Hiszen heg. A
Hármashatár-heg a határátlépések
könyve - megtörte a hallgatást is, melyet a szerzője e világban sokáig az
egyetlen helyes magatartásnak érzett, ahol a divatos vers az ironikus törmelékességet követi, ahol nem
eszköz, hanem cél az irónia; ahol a civilizáció a teljes szétesés állapotában van, legfeljebb élvezői legnagyobb része
még nem tud róla.... A hangnem az egész kötetben kíméletlen, ez a
sebfeltárás nem ken el semmit a környezetből, érzékenységekre nincs
tekintettel. Kíméletlenség. Amit teljességgel érteni lehet, hiszen oka van. S
mindeközben énköltészet - és annak minden ízében kifinomult paródiája is. Maga
felé is ugyanilyen szigorral tekint, mint amivel a környezetét méri fel, avagy
temeti. Hármas határ. Napkelet - a
haikuk ciklusa. Huszonegy pontosan elmarkolt pillanat, ami túlmutat önmagán, a
felismerés jegyében, hogy benne vagyunk egy teljesebb felfoghatatlanságban,
amiből valahogy mégis egy darabka bennünk rezonál: bennünk fogódik el. Életorom - a hosszú, versek során át
tartó pillanat, amikor valaki megérzi, innen csak lefelé van (itt még nem kell
megértenünk: ez a sugallatok diktálta mű, a Gnózis
teljesség-érzetében, elkészültségében megélt megállás). Az ékezetek hiánya
valóban az öröm, az életöröm hiánya. A hogyan tovább hiánya. Értelemszerűen
adja magát harmadiknak (harmadik határátlépésnek) az apokalipszisünk Daloskönyveiből prófétai, de eszelősen profán
előretekintése, a lejtőn, ami inkább szakadék...
Mélypont sincs már, csak
zuhanás. Búzát szór ki
a madaraknak.
A folytatásért kattintsatok:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése