2009. január 25., vasárnap

Út a vadonba

Jon Krakauerre a Viharzóna című könyve miatt figyeltem fel. Az Andrea Gail halászhajó utolsó napjairól úgy írni könyvet (mégpedig a riporteri tisztesség maradéktalan megőrzésével), hogy voltaképp semmit nem tudunk ezekről az utolsó napokról, nem elhanyagolható írói teljesítmény. Aprólékos gonddal keresett utána a halászok életmódjának, a hajón szolgáló legénységről rokonok, barátok által tudhatónak, számtalan viharokat és szerencsétlenségeket túlélt halásszal beszélt, hogy a halászhajó utolsó útját a végzetes viharba a legpontosabban „képzelhesse el”. Az elbeszélés folyamán mindvégig érezhető az objektivitás mellett a tisztelet a hősei iránt. Talán ez a hozzáállás volt a legszimpatikusabb az Út a vadonba olvastakor is.
  
Valami lehet a Krakauerben, amivel ráveszi a tanúkat, hogy meséljenek. Amitől a család hozzájárult, hogy kiteregetődjön a szennyese, hogy feltáruljanak az okok, amiért egy szépreményű, eminens diák „hátrahagyva a társadalmat” nekivágott Amerikának. Kevés adat maradt Chris McCandlessről, néhány képeslap, néhány levél, amit Wayne Westerbergnek írt a börtönbe, néhány szemtanú, akit sikerült felkutatni, aki látta „Supertrampot” vándorlásai közben. A fiú naplója, amiből inkább egyfajta kanosszajárás, semmint a Kaland bontakozik ki. A szerző megint kellően aprólékos, és legalább megkísérel „távolságot tartani” hősétől, ha mindvégig érezzük is a szimpátiát. Ilyen értelemben Capote-i indíttatású tényregényt olvasunk, még akkor is, ha irodalmi értékeit tekintve úgy viszonyulnak egymáshoz, mint házivajhoz a margarin, ami fogyasztható, de ipari (ez esetben riportkönyv-ipari) termék lévén korántsem annyira finom. Az írói „egyenetlenségekért” viszont valóban bőven kárpótol az az alaposság, amivel Krakauer a témához nyúl. Ezt a könyvet kezébe adnám minden kamasz ismerősömnek, aki épp a „társadalomból való kivonulás” ötletével játszik, mert minden hibája ellenére van benne valami elemi hitelesség.
 
Sean Penn tehát egy „kicsit több mint riportkönyvet”, egy „dokumentum-regényt” adaptált játékfilmmé. Tőle teljesen természetes választás a téma, hiszen színészi pályája elejétől fogva vonzzák a nonkonform figurák, a hiteltelen társadalomban kényszerből társadalmon-kívülivé válók hiteles megformálását láttuk tőle nem egyszer. Rendezőként igazából jól vizsgázik. A film egészen sikeresen egyensúlyoz a hatás és hatásvadászat keskeny mezsgyéjén. Az utolsó, valóban a vadonban, a „varázsbuszban” töltött hetek feltárása közben láthatjuk flashback-ekben a múltat, az „odavezető utat”. A fejezetek felosztása (gyermekkor, ifjúkor, férfikor…), és a kalandok tartalma viszont azt jelzi, a rendező nem tudott olyan „elemien hiteles” maradni, mint az író. Hőse „kis messiásként” váltja meg azokat, akikkel csak találkozik, alig két epizódnyi képi pofont kapunk csak a csavargó-lét olyan „természetes velejáróiból”, mint a „tisztes polgároktól” elszenvedett testi erőszak, vagy a hajléktalan-szállók légköre. Valami hallatlanul pozitív szerep jut lázadó hősünknek, miközben utazik és ismerkedik.
 
Alapvető amerikai mítosz a kivonulásé, hiszen kivándorlók népesítették be a kontinenst – tekintsünk el most a ténytől, hogy az bíz akkor már „be volt népesülve”. E kivándorlók az akkori európai társadalomból menekültek, valami sokkal szabadabb, ezáltal viszont sokkal veszélyesebb világba társzekereiken, a kor „vadonába”. Persze óhatatlanul „vitték magukkal” a civilizációt, mint ahogy kései paródiáik, a vidámra festett Winnebago-s hippik is vitték a maguk kolóniáiba, az a kivonulás legalább annyira hiábavaló kísérlet volt, mint a virággyerekeké – és legalább annyira ambivalensen „igazi”. A filmbeli elöregedett, megavult hippikolónia a maga „belső rendjével”, társadalomalkotó mítoszaival (a „lehet így is” angyali makacsságával) lenyűgözően hiábavaló. Nem véletlen, hogy a kolóniák fiataljai „fellázadnak” ellene, és visszasimulnak a társadalomba. Nem állhat meg tehát Chris itt sem, az ő lázadása nem válhat a múlt lázadásának részévé. Holott itt megkísérti a szerelem is, a legerősebb kényszer, ami az embert a társadalom részévé teheti.
 
Enyhén kimódolt e rendezői hozzáállás: mindvégig érezzük (főleg a mellékszereplők játékán át) azt a baljós, igazi sorstragédia-jelleget, hősünk számtalanszor (még a hippi-kolónián is, és épp a szerelem okán) „tisztességgel” megállhatna a tiszta élet keresésében, attól a sorstragédia, hogy mégsem teszi. És Chris tovább-lépéseit a filmben mintegy a „vadon” gyönyörűen fényképezett mítosz-arca igazolja. Hogy mégsem lesz propagandisztikus mindez: a mítosz-arc mellett a hősünk kudarca által festett igazi vadon is megjelenik. Számomra a film legerősebb pillanatai, a leromlás, a betegség, e kudarccal való szembesülés képsorai. Mert természetjárást tényleg nem lehet könyvből tanulni. Nem a tonnás jávorszarvason kell gyakorolni a zsigerelést, főleg nem bugyliméretű bicsakkal. Hősünk nyáron halt éhen a vadonban, amely „magába zárta”, ismeretei hézagos voltából fakadó rossz döntéseinek sora miatt, és ez ugyanúgy megkapja a maga súlyát a filmben, mint a könyvben.
 
Sean Penn e történeten, színészei játékán keresztül valahol a maga lázadásának kudarcáról is mesél. Érzik a filmen, hogy nem csak egy neki tetsző könyv – voltaképp kellően árnyalt - adaptációja, hanem saját, személyes ügy, olyasmi, amin keresztül önmagáról, a világhoz való viszonyáról mesélhet. Az adaptációban bújkáló „szerzőiség” szerintem nem ment a film rovására, ettől még az egy „heroikus kudarc” története marad. A kivonulás romantikája mellett annak csődjéről szól. És az emberi kapcsolatok erejéről. Nekem a film legszebb képsora, mikor a már leromlott Chris „beleír” Thoreau Waldenjébe: nem ér semmit a teljes élet, a megszerzett tisztaság, ha nem oszthatod meg másokkal.  
  
U.i: Lehet, hogy egyszer sort kerítek még Krakauer Ég és jég című könyvére is – bár ezt csak akkor van értelme, ha Bukrejev Hegyi őrületéről is szót ejtek. Arról a könyvről, ami a szerző kudarcáról szól, az 1996-os tragikus Everest expedícióról. Ahol nem lehetett objektív, mivel részese volt – vagy felelőse – a tragédiának. Ahol sokkal kevésbé a „riporter”, sokkal inkább az ember tárulkozik fel. 


Korábbi kommentek:

 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...