Egy
féltékeny feleség megmérgezi férjét, az őt sorozatosan megcsaló, és
legújabb szeretője miatt válni készülő híres festőművészt. Minden
bizonyíték ellene szól, a tanúk, a védőügyvéd, az esküdtek egyaránt
bűnösnek tartják, az ügy egyszerű, a vádlott sem tesz semmit
ártatlansága bizonyítására, az ítélet hamar megszületik. Egy évvel
később az elítélt a börtönben meghal.
Tizenhat évvel az események után
Poirot-t felkeresi egy fiatal nő, a festő, Amyas Crale lánya, aki meg
van győződve édesanyja ártatlanságáról, és ki akarja deríteni, mi
történt azon a réges-régi, tragikus napon. Poirot, elsősorban tán
hiúságból, és mert meghatja a lány, elvállalja az ügyet, és alámerül a
múltba. A kötelező körök – az ügyészek, védőügyvédek, rendőrök –
meghallgatása után ő is meg van győződve arról, hogy a feleség volt a
gyilkos, ám hátravan még az akkor a házban tartózkodó öt szemtanú.
Az „öt kismalac” elbeszéléséből
bontakozik ki előttünk a tizenhat évvel korábbi események sorozata, de
nem csak az. Megismerjük az élvhajhász, művészetéért bármit és bárkit
feláldozni kész festőt, Amyas Crale-t, feleségét, a férjét rajongásig
szerető, csendben tűrő Caroline-t és magukat a tanúkat. Az elítélt
gyilkos bűnösségét senki nem vonja kétségbe, épp ezért Poirot nem is az
események felelevenítésére koncentrál, sokkal inkább a főszereplők
személyiségének feltárására. Pszichológiai módszerességgel kérdez, majd
írásos beszámolót kér a tanúktól. Elbeszélésükből, elhallgatásaikból,
egymásról alkotott véleményükből, a látszólag jelentéktelen részletekből
alkot képet az öt szemtanúról.
Innen már csak egy aprócska lépés
kideríteni, hogy vajon ki volt a gyilkos. Az áldozat legjobb barátja,
aki a felszínen gyűlölte Caroline-t, valójában azonban régóta
szenvedélyesen szerelmes volt belé? A szomszéd, aki csendes rajongással
vette körül az asszonyt, és felháborította, hogy férje el akarja hagyni?
A gyönyörű, életvidám, szenvedélyes szerető? A feminista nevelőnő, aki
nem tudja megbocsátani a festőnek, hogy rosszul bánik feleségével, és
amúgy is értéktelen művészetéért feláldozza a családi békét? Vagy
Caroline húga, aki állandó, félig gyerekes, félig komoly harcban áll
sógorával?
Elárulom, ez volt az első olyan
Agatha Christie könyvem, amit olvasva nagyon korán rájöttem, ki volt a
gyilkos. Ennek ellenére sem untam, sőt, azt kell mondjam, eddig ez
tetszett a legjobban, épp azért, mert az elkövető kilétének kiderítése
helyett a szereplők személyiségének felderítésére helyezte a hangsúlyt.
Így, ha túl nagy izgalmakat nem is okozott, de nagyon érdekes volt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése