Alig
másfél évvel a Harry Potter sorozat utolsó kötetének megjelenése után
itt egy újabb könyvecske J. K. Rowling tollából. Aki olvasta a Harry
Potter és a Halál Ereklyéit, annak ismerősek lehetnek Bogar Bárd meséi. A
történet szerint a hatodik rész végén csúnyán elhalálozott Albus
Dumbledore Hermione Grangerre hagyja a varázslók híres mesekönyvének, a
Bogar Bárd meséinek egy eredeti tizenötödik századi, rúnákkal írt
példányát, ami aztán fontos szerepet kap a történetben. A halál
ereklyéinek felkutatásában Harryéknek nem kis segítséggel szolgál az
egyik mese, A három testvér meséje.
Most,
hála Hermione Granger legújabb fordításának, és J. K. Rowling
szerkesztői közreműködésének, a mugli közönség is olvashatja Bogar Bárd
mind az öt meséjét, méghozzá Dumbledore professzor kommentárjaival
kiegészítve. Ahogy Rowling bevezetőjében olvashatjuk, ezek a mesék
minden valamirevaló varázslógyermek szobájában megtalálhatók, ugyanúgy
részei a varázslóműveltségnek, mint nálunk a Hófehérke vagy a
Csipkerózsika. Ennek ellenére sokban különböznek a mi meséinktől, főleg
az olykor fanyar, korántsem mindig egyértelműen boldog végkifejletet
illetően, valamint abban, hogy ellentétben a mugli mesék passzív
hősnőivel, akik csak várnak és várnak hogy a herceg kiszabadítsa őket és
megtörje a rájuk bocsátott átkot, a mesék boszorkányai aktívak,
talpraesettek és nem félnek irányítani saját sorsukat. (Éljen a
boszorkány-feminizmus!)
Az
öt mese mindegyike szolgál valami építő tanulsággal a fiatal varázslók
számára, úgy mint a varázslók és muglik harmonikus együttélésének
fontossága (A varázsló és a pattogó fazék), a mágia határainak felismerése (A három testvér meséje, Nyiszi Nyuszi és a locsifecsi fatönk), a bátorság, a problémákkal való bátor szembenézés és önmagunk értékeinek felfedezése (A szerencse színes szökőkútja) és persze a szeretet, mint a legfontosabb és legrejtélyesebb emberi tulajdonság tisztelete (A mágus szőrös szíve).
A
kiadvány érdekessége, hogy minden meséhez kapcsolódik egy kommentár,
melyben Dumbledore professzor a tőle megszokott kedélyes stílusban fűzi
hozzá sajátos gondolatait a mesékhez. Olykor a mesék korabeli és azt
követő fogadtatásáról ír, máskor roxforti anekdotákat mesél, például A szerencse színes szökőkútja színpadra állítására tett félresikerült kísérletről.
Önmagában
az öt varázslómese sem terjedelmi, sem minőségi szempontból nem érne
meg egy külön kiadványt, ám Dumbledore sokszor a meséken túlmutató
kiszólásokkal tarkított kommentárjai, valamint Rowling illusztrációi
dobnak rajta annyit, hogy megérje megvenni. Számomra meglepő volt, hogy
milyen szépre sikerültek ezek a rajzok, nem feltételeztem volna az
írónőről, hogy így tud rajzolni. A magyar kiadás minden tekintetben
felér az eredetivel, a rajzok elég szép minőségben kerültek a könyvbe,
és minden oldalon a címlapon láthatóhoz hasonló rózsás keret öleli körbe
a szöveget.
A
könyv teljes bevételét az írónő jótékony célra, a Children’s High Level
Group számára ajánlotta fel, akárcsak az előző két kiegészítő
könyvecske, a Legendás állatok és megfigyelésük, valamint A kviddics
évszázadai esetében. A könyv végén egy háromoldalas kis ismertetőt
olvashatunk a CHLG tevékenységéről a szervezet társelnöke (Rowling
mellett), Emma Nicholson bárónő tollából. Ha valamit, akkor ezt
szerintem tök felesleges volt beletenni, mert az ember vagy elhiszi,
hogy jótékony célra fordítják a bevételt, vagy nem, de az egyébként
nagyon jól összedobott kis kötetben kissé illúzióromboló ez a szöveg. De
ez legyen a legnagyobb gondom. Mindenképpen érdemes beszerezni és
olvasgatni a meséket, kedves, üdítő kikapcsolódás, sokat nem tesz hozzá a
HP-világhoz, de tán nem is ezért készült.
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése