2009. január 10., szombat

Esti mesék

Még alig hevertem ki a legutóbbi „hogyan kínozzuk Timit egy dögunalom sci-fivel” élményt, amikor is sikerült ezúttal nekem jól beválasztani. Nem olvastam kellőképpen utána ennek a filmnek, úgy érzem. A legfőbb indok, amiért meg akartam nézni, az volt, hogy tetszett a plakátja. Meg jópofa volt az alapötlet, hogy az este kitalált mesék másnap valóra válnak, és, noha igen-igen kevéssé (najó, egyáltalán nem) kedvelem Adam Sandlert, úgy gondoltam, pofás kis mesés-családi-fantasys szórakozás lesz.

Hmmm… Végülis családi film, vagy mifene, karácsonykor jött ki, amikor a kis családok sűrűn viszik a gyerkőcöket moziba, lehet, hogy nekik tetszett, mert édes-kedves-ártalmatlan kis marhaság, de nálam az unalom és a kínos röhögés váltakozott a teljes játékidő alatt.

Filmünk hőse, Skeeter egy hétre megkapja nővére két gyermekét, akiket évek óta nem látott, és fogalma sincs, mit kezdjen velük. Mivel napközben a mama barátnője, egy helyes tanítónő vigyáz rájuk, neki csak az esti lefektetést kell abszolválnia, de Skeeter mentális képességeit tekintetbe véve még ez is túl nagy falat. Végül maradandó károsodás nélkül sikerül eljuttatni a gyerkőcöket az ágyig, a nagybácsi pedig belefog egy saját esti mesébe, ami természetesen az ő kis elfuserált életéről szól. A gyerekek persze elégedetlenek a fordulatokkal, meg a béna mesehőssel, ezért beleszövik a saját verziójukat. Másnap, csodák csodájára, a mese valóra válik. Skeeter viszonylag hamar rájön (már korlátozott mentális képességeihez viszonyítva), hogy a gyerekek szövik a történet fonalát, és estéről estére úgy mesél, hogy másnap minél jobban jöjjön ki belőle. Aztán persze nem mindig úgy jön be, ahogy szeretné.

Az alapsztori még jó is lenne, de a megvalósítás átlagon aluli lett. Kezdve azon, hogy Sandler a történetet alárendeli a saját magát reklámozó béna poénkodásnak, folytatva a béna kerettörténettel a nagy csúnya szállodaláncról, amelyik le akarja rombolni a srácok iskoláját, a végletesen kikarikírozott negatív figurákig, akiktől szerintem egy négyéves is röhögőgörcsöt kapna. Van néhány jól eltalált karakter, az egészségmániás anya (Monica a Jóbarátokból) a búzacsíratortáival meg a környezettudatos meséivel például vicces volt, a Skeeter barátját játszó Russel Brand pedig most is annyira idióta, hogy az már jó, jó kis párt alkottak a buta szőke cicababa örökösnővel, de néhány jó mellékszereplő azért kevés az üdvösséghez. A végén persze van hatalmas (ál)konfliktus, összeveszés, kibékülés, a hős elnyeri a hősnő szívét, az iskola megmenekül, a gonoszok pedig elnyerik méltó büntetésüket. Sablonos, ötlettelen, minden eredetiséget nélkülöző buta vígjáték a végeredmény. Kár érte.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...