2009. január 15., csütörtök

Alkonyat

Naná, hogy megnéztük a filmet, a poén benne, hogy én akartam jobban, nem Timi :) Előrebocsátom, mielőtt nekimennék amúgy istenigazából: jól szórakoztam, annak ellenére, hogy nem vagyok célközönség – a teremben az ivararány egy tanítóképző felsőbb évfolyamát idézte, a korosztályos megoszlás pedig kis híján a reménybeli tanítványokét. Attól tartok, menthetetlenül én voltam a korelnök.

Ami a helyén volt: összerakott forgatókönyv, sötétszürkébe–kékbe hajló képi világ, olykor ötletes kamera-játékok, olykor jól működő totálok, filmzene, s nem volt komoly gondom a szereposztással sem: Kristen Stewart, Robert Pattinson hozták, amit tudnak – jelenleg annyi, amennyi, a lányzó ígéretesebb színésznek tűnt, persze a show-t a srác nyúlta le: a csók és abból való menekülés a film egyik legjobban vampirizált jelenete, itt feltűnt végre valami a démonból Edward arcán. A suli-jelenetek és a film elejének légköre, az első séta a „vállaljuk fel a kapcsolatot” jegyében mindenki szeme láttára nem volt ügyetlen sem forgatókönyvileg, sem képileg, sem színészileg. Pillanatokra többször egészen jó kis film lett belőle, amit nem esett nehezemre nézni.

Ha úgy vesszük, az adaptációs minimumot határozottan meglépte a film, más kérdés, hogy e téren annyira talán nem is volt nehéz dolga. Elég egyszerű vonalvezetésű történet ez, érdemben alig nyúltak hozzá, ahol igen, az hol jobban – vámpírcsalád főzőcskéje – hol gyatrán – rossz vámpírok ismerősre vadásznak – mutatott a könyvhöz képest. ( Az egész mozi egységesen szisszent fel az „őszinte részvétem, apu” szcénánál…) Tudtam a könyv alapján, mire vállalkozom, Timi cincálta fentebb ehelyt kicsit, én kevésbé vagyok szigorú. Ha tudomásul veszem a „tényt”, hogy vámpír létére valaki a napon flangál, középiskolába jár, természetéből fakadó késztetéseivel következetesen szembemegy, és mintha ez nem is kerülne oly nagy erőfeszítésébe – kivéve főhősnőnk igéző illatát, persze -, ne akadjak fenn olyan apróságokon, miért nem tűnik fel egy ilyen kicsi közösségben hamarabb, hogy miért nem eszik egyik sem, miért hóttsápadt mind, ha az összes napos órát a szabadban tölti; miért kerülik őket a quileute-törzs tagjai… Szóval miért egy nagyvárosból ideszakadt szomszédom-sem-ismeremke fejti fel a rejtélyes szálakat? A kisközösségek nem így működnek, nem véletlen, hogy a vérszívó-történetek modern kori változatai jobbára „városi legendák”. Mert ott a tömegben el lehet tűnni, szinte senki nem ismer senkit – ne akadjunk fenn rajta, Twin Peaks-ben több volt az egy főre jutó furcsulat. Meg aztán ez a könyv sokkal inkább egy kamasz-szerelem anatómiai vázlata, ahol az egyik fél a szokottnál picit setétebb titkok birtokosa. Ha elfogadtuk a kiindulást, a történet a maga logikája szerint egész jól boldogul, sőt, szórakoztató.

Nézzük a negatívumokat. Nem szerencsés, ha esetleges színészi ezközhiányt – gondolok itt Edward időnkénti közelijeire – kameratrükkel kísérlek pótolni, ez már Keanu Reeves-en se segített. Hóttidegesítően túlsminkeltek voltak vámpírjaink, főleg szegény vérszívó-papa. Gondoljunk bele, hogy miféle nővérek-álma lehet egy ennyire lisztesképű, taszító – szinte Star Trekbe való – „idegen”. Kicsit összecsapták a „titkokról fátylat fel” erdei sétáját, a könyvben ez az egyik legfeszültségtelibb rész: nem mindenki szeme láttára, sulit kerülve sétafikálnak, ott senki nem tudja, hogy együtt vannak. Bella ekkor már ismeri Edward titkát, és azt már eldöntötte, hogy neki nem számít, a fiú micsoda. Csak azt nem tudja, túléli-e, hogy az, ami, hogy Edward képes lesz-e leküzdeni a vére iránt érzett vágyat, egy teljesen más késztetés kedvéért. Az „oroszlán beleszeretett a bárányba” párbeszéd a filmen kapanyélként állt ki a szereplők szájából, míg a könyvben pont e felvezetési különbség okán működik.

Idegesítőek voltak a trükkök, s a küzdelmek. Képileg a CGI kor ebben lépett előre a legnagyobbat, nos, ez a lépés e filmben – nyilván költségokokból - nem történt meg. De a kötélhúzgálós technikából is – amin a legtöbb mozgástrükk alapult - láttunk ennél korrektebb munkát. Igazán kifizethettek volna legalább egy elsővonalbeli kínait, azok ezt nagyon értik – Repülő Tőrök Klánja, Hős, stb.

Nos, azért azt meg kell hagyni, ezek jobbára utólagos észrevételek. Filmnézés közben kellemesen visszafiatalodtam abba a korba, mikor még arról álmodoztam, szupererőm segítségével hogyan védem meg az Osztály Legszebb Lányát az évfolyam rosszfiúitól – meg kell hagyni viszont – elemi különbség - hogy nem vámpírnak, hanem vérfarkasnak képzeltem magam. Mint olvastam, azokra várni kell a folytatásig.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...