Őszi dömping…

Így október beköszöntével visszavonhatatlanul itt van az ősz, a szeptemberben még nyárias esték már hűvösek, a lemenő nap sugaraiban gyönyörködő erkélyen borozgatások helyett jöhetnek a kockás takarók, vastagabb sálak, meleg teával és gyertyafénnyel körített esti olvasgatások, bekuckózós filmnézések. Változások ősze lesz ez mifelénk, munkahelyváltás az egyik oldalon, kötetmegjelenés a másikon, és még egy titkos összetevő, amiről majd a maga idejében :) Eme változások előszele már meglegyintette a blogot, az elmúlt két-három hónap szélsőségesen kevés posztja részben a fentieknek köszönhető. Most viszont pördült egyet a világ, szóval próbálunk sokadszorra is életet lehelni ezekbe az oldalakba. Reméljük, sikerrel.

Szóval ősz és nagyon ősz és változások… és persze könyvpiaci dömping. A kiadók megkezdték a karácsonyi szezonra való felkészülést, mi, olvasók pedig nem győzzük kapkodni a fejünket. Lássuk, első körben mely megjelenésekre kéne okvetlenül időt és lehetőséget szakítani:

  

Dan Simmons: Olümposz (Agave)

Ugyan a kupacból ez várható a legkésőbbre, szigorúan véve már karácsonyi megjelenés, de mivel egész évben nem vártam jobban könyvet, mint ezt (sőt, tavaly sem…) muszáj vele kezdeni. Simmons Ílionja a legjobb sci-fi, amit valaha olvastam, a szerző a Hyperion-sorozat miatt is szerelem, úgyhogy egyértelműen kihagyhatatlan. Vastag lesz és drága és kétkötetes, de higgyétek el, ha valami, ez megéri.

Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola (Libri)

Az Ulpius szétesése után egyetlen szerző volt, akiért igazán fájt a szívem és igazán drukkoltam, hogy vegye át valamelyik kiadó: Joanne Harris. Nem is értettem, miért nem haraptak rá sokkal hamarabb, elvégre népszerű, simán eladják magukat a könyvei, a régiek sem állnak halomban az olcsókönyveseknél és bőven van még magyarul kiadatlan műve. Ugráltam örömömben, amikor megláttam, hogy a Libri végre rátalált. Remélem, nem egyszeri csoda lesz ez a kötet, ami egyébként kedvenc Harris regényem, az Urak és játékosok fiúiskolájában játszódó újabb csavaros krimi.

Margaret Atwood: Alias Grace (Jelenkor)

Ha már örömteli hírek… Az pláne érthetetlen és bosszantó volt számomra mindig, hogy Margaret Atwood életművével milyen mostohán bántak a magyar kiadók. Minden elfogultságomat félretéve is ki lehet jelenteni, hogy napjaink egyik legjelentősebb kortárs szépírójáról beszélünk, akinek tizenegynéhány regényéből eddig hat jelent meg magyarul – négy különböző kiadónál (és akkor még nem beszéltünk a novellás- és verseskötetek sokaságáról, melyek közül… dobpergés… egy sem). Nyilván kellett A szolgálólány meséjéből készült sorozat sikere ahhoz, hogy a Jelenkor ismét elővegye Atwoodot, remélem, itt sem egyszeri csoda lesz a feltámasztás. Az már önmagában remek hír, hogy a (szintén a belőle készült sorozat farvizén beevező) Alias Grace-ben friss megjelenést üdvözölhetünk, már csak az kéne, hogy kiadják az The Edible Womant, esetleg újra a beszerezhetetlen A vak bérgyilkost és befejezzék az Európa helyett (ha már ők nem…) a Vad Ádám-trilógiát. Ahhh….

  

Margaret Atwood: Boszorkánymagzat (Kossuth)

Na de ne legyünk telhetetlenek, hisz idén jön még egy Atwood – ez azért elég izgalmas. Írtam már a Hogarth Press Shakespeare újra sorozatáról, ami szerintem remek kezdeményezés, függetlenül attól, hogy a sorból először olvasott regény nem annyira nyerte el a tetszésemet. Afelől nincsenek kétségeim, hogy Atwood remekül oldja meg A vihar kortárs mesévé adaptálását – inkább arra vagyok kíváncsi, hogy sikerül-e legalább neki áttörni a Shakespeare-rajongók fanyalgásának falát.

Elena Ferrante: Az új név története (Park)

A titokzatos Elena Ferrante nápolyi tetralógiájának első részét nem éreztem akkora durranásnak, amekkorát vártam tőle, erről hosszan írtam akkoriban – mégis, így utólag visszagondolva roppant kellemes olvasmányélményként maradt meg bennem. Világmegváltást már nem fogok várni tőle, de azért kíváncsi vagyok Lila és Elena barátságának alakulására.

Brandon Hackett: Xeno (Agave)

Ugyan én még nem olvastam tőle semmit (ejnye…) de Zoli nagyon kedveli Brandon Hackett könyveit és annyit hallom mindenfelől, hogy ő napjaink legfontosabb kortárs hazai sci-fi szerzője, hogy most már kénytelen leszek én is olvasni valamelyik regényét. Külön pikantériája a dolognak, hogy ez lesz a harmadik az Agavénál idén megjelenő „idegen lények jelennek meg és jelentősen felforgatják világunkat” tematikájú regények sorában – jól összejöttek.

  

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék (Animus)

Nyilván Ove után minden kell, ami Backman, akkor is, ha nálam eddig nem sikerült megismételnie azt a csodát (Zolinak erről picit más a véleménye, azt hiszem). A Mi vagyunk a medvék viszont kilóra megvett már a fülszöveggel – mindenem a skandináv kisvárosi kilátástalanság, az északi krimik is ezért találnak be ennyire nálam. Nagyon mást várok, mint az eddigi történetekben, de hasonlóan magas színvonalat.

Harry Potter és az azkabani fogoly – illusztrált változat (Animus)

Naná, hogy kihagyhatatlan! Az első két rész is ott díszelgett az elmúlt két év karácsonyfái alatt, nyilván ez is ott fog idén. Annyira szépek Jim Kay illusztrációi és olyan remekül kapják el Rowling mesevilágának általam elképzelt hangulatát (ami sok esetben egyébként jóval sötétebb, mint a filmes), hogy nem lehet nem szeretni. Sikerrel távol tartottuk magunkat a számos dísz- és egyéb kiadástól, amik most az évfordulóra megjelentek, de az illusztráltak kellenek és kész.

Philip Pullman: A por könyve 1 – La Belle Sauvage (Ciceró)

Kicsit kakukktojás, mert mostanában már ritkán olvasok ifjúsági irodalmat, kifejezetten gyerekkönyvet pláne nem, de annyira rácsodálkoztam e megjelenésre, hogy nem tudom kiverni a fejemből. Annak idején nagyon szerettem Az Úr sötét anyagai trilógiát és nem tudtam róla, hogy Pullman írt hozzá előzménytörténetet. Nem mondanám, hogy esz érte a fene, de figyelni fogom az értékeléseit – olyan egyszer majd könyvtárból / kölcsön jellegű megjelenés.

  

N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu (Agave)

Ugyan Jemisin sokszorosan díjazott trilógiájának első része, Az ötödik évszak sem tartozott idén a kedvenceim közé, úgy vagyok ezzel is, mint Ferrante tetralógiájával: utólag sokkal kellemesebb olvasmányélményként tekintek vissza rá, mint akkor éreztem, és hibái ellenére is kíváncsi vagyok a folytatásra.

Sarah Perry: Az essexi kígyó (21. Század)

Az ősz egyik nagy meglepetése, hogy a 21. Század Kiadó Kult néven új, kortárs szépirodalmi sorozatot indít. Egy könyvüket olvastam eddig, a Lány a vonatont, és azzal a lendülettel el is könyveltem a kiadót, mint számomra érdektelent. Ehhez képest nem győztem szedegetni az állam a földről Az essexi kígyó láttán, ami, ha lehet hinni az eredeti értékeléseinek, igazi viktoriánus-misztikus gyöngyszem. Alig várom.

Michael Chabon: Ragyog a hold (21. Század)

Évekig kerülgettem a Jiddis rendőrök szövetségét, egyike volt azon könyveknek, amikre minden nagy nyári Alexandra-vásáron rá akartam vetni magam, aztán mindig kimaradtak. Így jártam. Ha lehet hinni a kritikáknak, Chabon eme regénye még jobb – most már nem kéne kihagyni. Ez is 21. Század amúgy, szóval tényleg izgalmas lesz ez a sorozat.

***

Jó eséllyel a végtelenségig tudnám folytatni, de a posztnak is határt kell szabni, meg aztán a realitások talaján maradva ennyi újdonság elolvasására még van is esély év végéig, többre nem nagyon. Ami kimaradt, de még becsúszhat, esetleg bekerül az „egyszer majd ha akciós lesz / könyvtárból / kölcsön” kalapba:

Radcliffe Hall: A magány kútja (Park)

John Williams: Butcher’s Crossing (Park)

Colson Whitehead: A föld alatti vasút (21. Század)

Elan Mastai: Felbolydult napjaink (Agave)

Edan Lepucki: A 17-es számú nő (Agave)

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés (Magvető)

Potozky László: Égéstermék (Magvető)