Wesley Chu: Időrabló

Úgy tűnik, ez most a szórakoztató, semmi extra sci-fik időszaka nálam – A sötét oldal után Wesley Chu Időrablója ajándékozott meg pár felhőtlen, agykikapcsolós órával, miközben bolygók közt ugráltam, évszázadokat hidaltam át egy pillanat alatt és erőtérkungfuval harcoltam undok nagyvállalati cápák ellen. Soha rosszabbat. Mindazonáltal azt hiszem, most lett elég egy időre ebből a fajta kizárólag szórakoztatásra épülő sci-fiből, kéne már egy kis Dan Simmons a bölcsészénemnek.

Az emberiség a huszonhatodik században a teljes pusztulás szélén áll. Mondjuk ez nem annyira meglepő, de szerencsénkre az elképzelhető apokalipszis-variációk száma végtelen, szóval még mindig lehet újat mutatni. A Föld pont annak az útnak a végén jár, amin az elmúlt száz évben elindultunk: kopár pusztaság, mérgező termőfölddel, mocsaras tengerekkel, a harmadik világháború majd az azt követő mesterséges intelligencia háborúk során rommá lőtt városokkal, a romokon tengődő törzsekké szerveződött vademberekkel. Az emberiség szerencsésebbik része szerteszóródott a Naprendszerben és különböző bolygókon és holdakon éldegél – és bár a technológiai fejlettség elképesztő méreteket öltött, erőforrások híján a bolygóközi élet évei is meg vannak számlálva. Előbb-utóbb a teljes pusztulás vár minden élőre.

Ezt a kvázi-egyensúlyt próbálja minél tovább fenntartani a KronoCom, az időutazást felügyelő, papíron mindenek felett álló ügynökség. Az időutazásnak egyetlen igen fontos funkciója van ebben a világban: a múltbeli katasztrófák elől kimenteni a még hasznosítható erőforrásokat, hogy minél tovább kihúzza az emberiség maradéka. Mindezt úgy, hogy ne sértsék a kronofolyamot – vagyis ne avatkozzanak be durván a múltba. Ha úgyis leég egy erdő, előző nap kivághatod a fáit. Ha felrobban egy erőmű, a robbanás előtti percekben kimenekítheted a kincset érő műszereit. Ha leég egy kastély, ellophatod a műtárgyait. Ha meghal egy század katona, az se számít, ha egy nappal hamarabb lövöd le őket. De soha, soha nem avatkozhatsz be a túlélők dolgába és nem hagyhatsz magad után időhullámokat. Pláne nem hozhatsz a jövőbe senkit a múltból.

Naná, hogy főhősünk, James Griffin-Mars kronotrop (időutazó) ezt a legfontosabb törvényt szegi meg. A legfontosabb küldetésén, ami biztosíthatná ő és technikusa nyugdíjazását az ügynökségtől. Egy pillanatnyi gyengeség, túlhajszolt idegek, alkoholizmus, az őt kísértő holtak szellemei – James pikkpakk ott találja magát, hogy a KronoCom egyetlen 1-es szintű ügynökéből az egész világegyetem által üldözött áruló lesz, oldalán egy anomáliával, akiért még sokkal, de sokkal többet adnának egyesek, mint az ő elfogásáért.

Csak semmi világmegváltás kérem, szórakoztatásra fizettünk be. Wesley Chu baromi jól csinálja, amit csinál: John Scalzi űroperáit idéző nagyszabású, de súlytalan sci-fi kalandregényét nem lehet nem szeretni. Karakterei pont annyira kedvelhetően tenyérbemászóak, hogy drukkoljunk nekik, de még simán kiosszunk nekik egy-két pofont; világépítése jól átgondolt, a zsáner keretein belül hihető, működő; konfliktusai pont annyira ismerősek saját világunkból hogy hitelesek legyenek (vesd össze: az emberiség még többszáz évnyi apokalipszis után sem tanul semmiből…). Nagyvállalati érdekek mentén semmibe vett törvények, hatalmukkal visszaélő nagyonkülönlegesügynökök, a leírt szabályokhoz minden ép ésszel felfogható határon túl is ragaszkodó bürokraták, világjobbító szándékokkal vert tudósok és magának való, alkoholista, bűntudatától szabadulni képtelen rosszfiú főhős – tényleg minden adott egy kiszámítható, de szórakoztató űrkalandhoz. Azért a közelharcból lehetett volna kevesebb, halálosan untat a csihipuhi, exotekercsek meg erőtérjátékok ide vagy oda. Hogy elolvasom-e a folytatást, azt nem tudnám megmondani. Erősen hangulatfüggő az ilyesmi, de szerencsére azért részben lezárt kis kaland ez, ami meg nyitva maradt, az úgyis nagyjából sejthetjük, hogy alakul. És bár vannak menő részei, azért én az időutazást inkább kihagynám…

Kiadó: Agave

Fordító: Kerekes Éva