2012 könyvekben

Ismét csak úgy kell kezdenem, ahogy egy évvel ezelőtt: megint kevesebb könyvet olvastam, mint az előző évben. Picit (de csak picit) aggaszt ez a tendencia, ám sajnos pontosan tudom az okait: a 2012-es év sok szempontból felsorakozhat életem legelcseszettebb évei közé, azzal együtt is, hogy rengeteg jó élményben is volt részem, sok szeretetet kaptam (sokszor váratlan helyekről), és elindult egy folyamat, aminek a végén talán fellélegezhetek, és azt mondhatom, jól vagyok. És talán egyszer majd eljutok odáig, hogy erőt tudok meríteni abból, hogy túléltük ezt az évet is. Direkt fogalmazok rébuszokban, elvégre ez nem énblog - eme kis bevezető pusztán azt a célt szolgálta, hogy lássátok: idén nem az olvasás volt a fókuszban. Voltak olyan periódusok, amikor kifejezetten tehernek éreztem - meg is ijedtem tőle. Szerencsére ez nem tartott sokáig, többnyire azért egy jó könyv inkább gyógyír. 

A mennyiségi mélyrepüléssel együtt is pozitívum, hogy ha visszagondolok az olvasmányaimra, sokkal több nagyon jó könyv ötlik eszembe, mint nagyon rossz. Év elején egy fogadalmat tettem: megpróbálok jobban szelektálni, és minél több jó könyvet olvasni, ez úgy-amennyire, de sikerült. Egy kezemen meg tudom számolni a csalódásokat; volt néhány unalmas regény, de ezt kivédeni nehéz; és eljött a pillanat, hogy én is besokalljak a YA-tól - de ennek meg tán ideje is volt. Ám ezeknél markánsabbak a jó élmények: elmondhatatlan gyönyörűség, amikor az ember félve veszi kézbe egy évek óta nem olvasott nagy kedvencét, és megkapja tőle ugyanazt, amiért anno beleszeretett; vagy amikor úgy olvasok végig egy nagyregényt, hogy minden második oldalon a torkomat szorítja az érzés, hogy én ilyen jót még életemben nem olvastam (ami persze az olvasás után változik, de erről majd később). Az már csak ráadás, ám számomra fontos, hogy kicsit ki-kitekintettem számomra idegen stílusok felé, és nem pattantam vissza a sokktól - jó néhány meglepetésre (és potenciális kedvencre) téve ezzel szert.

Kezdjük is ezzel, lássuk, mely könyvek szerezték a legnagyobb meglepetést tavaly:

- Scott Westerfeld: Leviatán - amikor már épp azt hittem, én ugyan ifjúságit soha többé, jött ez a hamisítatlan kamasz-kaland, ami úgy repített vissza a gyerekkoromba, hogy közben nem nézett hülyének. Remek történet, eredeti sajátvilág, szimpatikus, hiteles kamaszszereplők, jó stílus - alig várom a folytatást!

- Agatha Christie: Tíz kicsi néger - Christie-t én már temettem magamban, eddig olvasott könyvei igencsak mérsékelten tetszettek, és nem is értettem, miért ez a nagy felhajtás a krimi királynője körül. Eddig. Mert a Tíz kicsi néger aztán úgy beütött, ahogy kell. Annyira, hogy bár tudtam a végét, simán elhitette velem, hogy rosszul emlékszem, és nem is az lesz a vége. Persze az lett.

- Vicces könyvek térnyerése - én sosem olvastam kimondottan humoros könyveket, mert komolytalannak, alibi-irodalomnak tartottam őket. Ám az általános rosszkedv és a sok nyavalya közepette páran a fejemre olvasták, hogy ugyan ne súlyosbítsam már a helyzetet folyton depressziós szépirodalommal, olvassak valami vicceset. Kipróbáltam, és nem haltam bele. A rekeszizmaim viszont erősödtek, és rájöttem, nem is rossz sport ez: így kapott helyet az idei kedvencek közt a Soulless, a Macskanapló, A pasi a szomszéd sír mellől és folytatása, a Családi sírbolt. Humoros könyvet olvasni igenis jó, próbáljátok ki!

Nem maradhat ki az árnyoldal sem, lássuk 2012 legnagyobb csalódásait:

- Pascal Mercier: Éjféli gyors Lisszabonba - a könyv, amit halálosan untam. Eleget szidtam már, szegény ennyit lehet hogy nem érdemel, de voltak pillanatok olvasás közben, amikor azt éreztem, én könyvet többé kézbe nem veszek. 

- Laini Taylor: Füst és csont leánya - meg nem mondom miért, de valamiért nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam rá, nagyon bíztam benne, hogy jó lesz. Ehhez képest nagyon nagy csalódás volt, még a tavalyi Vándorsólyom kisasszonynál is kevésbé tetszett. És ez lett az egyik utolsó szög a YA-koporsóban.

És akkor jöjjön a lényeg, nézzük, melyek voltak 2012 legjobb könyvei, szerintem (szokás szerint visszafelé):

10 - Kate Chopin: Ébredés - korát messze megelőző, tabudöntögető lélektani regény egy tökéletes, boldog, társasági szempontból hibátlan életet élő feleség és anya útkereséséről és lassú, fájdalmas és visszafordíthatatlan következményekkel járó öntudatra ébredéséről. Feminista alapmű, de nem ezért kötelező: gyönyörű nyelvezete és érzékenysége okán ott a helye a klasszikusok közt.

9 - John le Carré: Egy tökéletes kém - amellett, hogy hamisítatlan zavarosban vájkáló kémregény a hidegháború legsötétebb éveiből, kettősügynökökkel és folyton-folyvást trükköző kémfőnökökkel; igazi lélektani regény, melynek sötétsége és intenzitása nem enged el egykönnyen.

8 - Margaret Atwood: Guvat és Gazella - az utóbbi évek egyik legkellemetlenebb disztópiája. Olykor gyomorforgató, az emberi tudásvágy legijesztőbb részét középpontba állító, ám félelmetesen jól megírt regény arról, mi történhet a bolygónkkal, ha nem adjuk fel azt az öntelt elképzelést, hogy büntetlenül istent játszhatunk.

7 - Joanne Harris: Kékszeműfiú - ha akarom, egy diszfunkcionális család regénye, ha akarom, vaskos társadalomkritika, ha akarom, fifikás krimi - vagy mind egyszerre. A könyv, aminek a  megoldására nem jöttem rá, és még örültem is neki :) Számomra az írónő eddigi legjobb regénye.

6 - Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz - elképesztően fantáziadús, az érzékekre ható, magába szippantó regény a mágia igazi mivoltáról. Sötét és végtelen körforgás, két fiatal mágus harca mestereikkel, saját magukkal, és a legnagyobb ellenféllel: az általuk szabadjára engedett varázslattal. Olyan varázslatos atmoszféra árad belőle, amivel ritkán találkozhatunk - igazi élő, lélegző, a bőrünk alá kúszó mágia. Hatalmas meglepetés volt!

5 - Patrick Rothfuss: A szél neve - avagy a hangulat diadala. Mert a történet nem más, mint az ezerszer olvasott fantasy-klisék gyűjteménye - sárkánnyal, istenekkel, varázslókkal, vándorszínészekkel, szépleányokkal és hírnévre vágyó ifjakkal. A mesélés módja az, ami magával sodor oldalszázakon keresztül - a mese, ami önmagát meséli, duzzad, terjeng, itt-ott túlburjánzik, és észrevétlenül magába szippant minket is.

4 - Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan (a linkelt cikket Zoli írta) - elbűvölő könnyedséggel szövi egybe a mesét a valósággal, a háború poklát a mese poklával, a szovjet politikát a mesei logika diktálta uralmi harcokkal; miközben ritka érzékenyen és őszintén szól (ha mesébe rejtve is) a szerelem legmélyebb gyönyöreiről és legnagyobb kínjairól, és a mindent eldöntő kérdésről: hogy hajlandó vagyok-e magamból bármit is igazán a másiknak adni.

3 - Murakami Haruki: 1Q84 - a japán író gyönyörű, érzéki, kifinomult misztikus románcának sorai, hangulatai, szereplői újra meg újra beférkőznek a gondolataimba, mintegy folyamatos késztetést okozva, hogy olvassam újra. Lassan, fejezetenként ízlelgetve, nem a történet kedvéért, hisz alig is történik valami - hanem hogy benne lakjak.

2 - Jonathan Franzen: Szabadság - monumentális tabló az ezredforduló Amerikájáról, a szabadság honáról, melynek lakói maguk sem tudják, miféle szabadságeszmények rabjaiként vergődnek. Olvasás közben folyamatosan motoszkált bennem az érzés, hogy ez életem legjobb könyve - ez persze később árnyalódott, és most azt mondom, ott van a  legjobbak közt, de hogy valójában mennyire jó, azt majd az dönti el, hogy néhány év múlva újraolvasva is ugyanekkora hatással lesz-e rám.

1 - Virginia Woolf: Mrs. Dalloway - életem legmeghatározóbb könyvélménye, ami jó néhány év után újraolvasva is épp olyan hatással volt rám, mint először. Nem tudok betelni vele, amint elkezdtem olvasni, úgy éreztem, hazaérkeztem - gátlástalanul lubickoltam Woolf gyönyörű szövegében, miközben egyre többet véltem megérteni a regény félelmetesen összetett és mély gondolatiságából. Nem tudom, lesz-e könyv, ami valaha felülmúlja ezt az élményt - egyelőre Clarissa Dalloway júniusi napjának krónikája számomra felülmúlhatatlan.

Bónusz:

Az év filmélménye: tavaly is rengeteg filmet láttam, ám mivel a filmélményeimet nem listázom, pláne nem írok mindenről, toplistát állítani értelmetlen vállalkozás lenne. Egy film azonban messze kiemelkedik a többi közül, ha nem is azért, mert a legjobb, hanem mert a legmaradandóbb élményt adta: ez az Éjfélkor Párizsban. Én ebbe nemes egyszerűséggel beleszerettem, számtalan alkalommal rám tört az érzés, hogy újra akarom nézni, és ahányszor belefutok a TV-ben, ott ragadok előtte. Tán mert lelkem mélyén nagyon hasonlítok a főszereplőre, és én is folyton egy elveszett aranykor után ácsingózom...

Az év koncertélménye: a jó szerencsémnek hála, ezúttal is jó néhány kulturális esemény csúszott be, azonban a legfontosabb épp nem becsúszott, hanem meg kellett harcolni érte - noha minden az ellen szólt, hogy elmenjünk Loreena McKennitt koncertjére, sikerült, és túlzás nélkül állíthatom, hogy az év legszebb estéje volt. Nem tudom eléggé megköszönni Zolinak - életem eddigi legszebb születésnapi ajándéka volt!

Ezen remek élmények után mit is várhatnék az idei évtől? Jó lenne picit többet olvasni, ám ennél fontosabbnak tartom, hogy legalább ennyi jó könyvet, és még kevesebb csalódást hozzon az év. Fogadalmat nem teszek, mert úgysem nagyon tartom be őket - az átgondoltabb válogatás terén azonban még szeretnék fejlődni :)