S. J. Parris: Eretnek

C. J. Sansom púpos ügyvédje, Matthew Shardlake és Rory Clements titkosügynökből iskolamesterré (majd vissza) avanzsáló hőse, John Shakespeare mellé újabb Tudor-kori nyomozót sorakoztatott fel az Agave kiadó – S. J. Parris regényének főszereplője azonban lényegesen különbözik „kollégáitól”. Az Eretnek főszereplője ugyanis nem fiktív személy, hanem egy nagyon is jól ismert középkori gondolkodó: a kiugrott szerzetes, természettudós és filozófus, később máglyahalálra ítélt Giordano Bruno.

A nolai Giordano Bruno-val nem túlságosan hízelgő helyzetben ismerkedünk meg, amint éppen a tiltott tudás gyümölcsei után keresgél – melynek eredményeképp menekülni kénytelen az addig otthonául szolgáló kolostorból. Hosszú évek vándorlása után – melynek során megfordul sikátorokban és királyi udvarokban egyaránt – Bruno 1583 tavaszán Angliába utazik, hogy az Oxfordi Egyetem rendezte vitában meggyőzze a hallgatóságot a kopernikuszi világkép helyességéről, és saját, azt továbbvivő kutatásairól. Ám a vita nem az egyetlen cél: Bruno meggyőződése, hogy az oxfordi könyvtárban talál rá Hermész Triszmegisztosz elveszettnek hitt könyvére, melyet évek óta kutat szerte Európában.

Még ez sem lenne elég alap egy vérbeli krimihez – ezt Walsingham főminiszter szolgáltatja, aki Sir Philip Sidney közreműködésével saját hálójába vonja Bruno-t, és megbízza, ha már úgyis Oxfordban jár, nyomozzon kicsit a királynő elleni katolikus összeesküvés után. A tudós kénytelen-kelletlen elvállalja a kémszerepet, nem is sejtve, mekkora kalamajkába keveredik. Oxfordba érkezvén nem csupán csúfos kudarcok, megvetés és bizalmatlanság fogadja, hanem egy véres és kegyetlen gyilkosság is, melyet hamarost újabb követ, vérfagyasztó mintázatot sejtetve. S ha ez nem lenne elég, titkos misék, tiltott könyvekkel sáfárkodó bűnözők és a kor béklyói ellen lázadozó megesett szépleányok szegélyezik Bruno útját.

Aki ahhoz képest, hogy tudós, viszonylag hamar beletanul a kémkedésbe és a nyomozásba egyaránt. Műfajbeli elődeihez méltó módon szimatol, töpreng, következtet, olykor tévútra téved, megkínozzák, de mindig kivágja magát – s nem mellesleg, sosem engedi feledni, mekkora koponya is ő. Olykor elfog az érzés olvasás közben, hogy ez a Bruno egy szörnyen nagyképű figura, és bizony jó néhány szereplőhöz hasonlóan mi is behúznánk neki egyet – de többnyire azért drukkolunk neki. Már csak azért is, mert többszörösen hátrányos helyzetből indul: valaha katolikus szerzetes volt, akit eretnekséggel vádoltak, ezért maga mögött hagyta rendjét és vallását; mégis: fő támogatója a katolikus francia király. Ehhez képest katolikus összeesküvés után nyomoz egy protestáns királynő megbízásából, miközben egy mindkét vallás által tiltott és üldözött ókori egyiptomi mágikus könyvet kutat.

Nem csoda, hogy Oxfordba érkezve szinte mindenki bizalmatlanul és rosszindulattal telve néz rá – ehhez képest az viszont igazi csoda, hogy néhány nap leforgása alatt kivívja a „főnyomozó” tisztét, és rábízzák a gyilkosságok felderítését. Az már az olvasó dolga, hogy következetlenséget kiált, vagy elfogadja, hogy Bruno karizmája és esze mindenkit levesz a lábáról. Mert hogy karizmatikus hős, az biztos.

Ráadásul a történet van olyan pörgős és izgalmas, hogy félúton minden kételyünket eloszlassa: egyik fordulat jön a másik után, sodornak magukkal az események. Talán ez a legkönnyebben olvasható és a leglendületesebb a hasonszőrű regények között. És bár a gyilkos személye könnyen kikövetkeztethető, a végéig tartogat meglepetéseket, és váratlan felismeréseket. Az utolsó oldalak pedig még egy kis pluszt is – amit elsősorban Giordano Bruno életének ismeretében értékelhetünk. Jól sikerült krimi, korhű hangulattal, kellő mennyiségű politikai intrikával és filozofálással, remekbe szabott főhőssel – a műfajt ugyan nem újítja meg, de kiválóan szórakoztat. Jöhet a folytatás!

Kiadó: Agave

Fordító: Török Krisztina