Dennis Lehane: Egymásba veszve

Kedvelem a jól megírt pszichothrillereket és mostanában egyre több krimit olvasok, de ezzel a töretlenül népszerű domestic noir vonulattal a Holtodiglan óta a világból ki lehet kergetni – okozott is kis fejfájást amikor megláttam, hogy az új Dennis Lehane regény ebbe a zsánerbe kacsintgat, de nagyon bíztam benne, hogy ha valaki, akkor ő tud újat mutatni. Bár akár fogalmazhatnánk úgy is, hogy meg tudja mutatni, hogy is kéne ezt csinálni… Kenzie-Gennaro sorozat ide vagy oda, számomra az etalon tőle még mindig a Titokzatos folyó, ami tán a legnyomasztóbb és legjobban megírt pszichothriller, amit valaha olvastam, teli elfojtott múltbeli traumákkal, személyiségtorzulásokkal, a hozzánk legközelebb állók előtt is hordozott álarcokkal, bénító titkokkal. Joggal várhatjuk, hogy aki azt a sztorit úgy meg tudta írni, az egy házastársi átverősdibe (amit a fülszöveg prognosztizál) is életet tud lehelni. És valóban. Lehane megmutatta, hogy lehet ezt jól csinálni, sőt! Bár nem egy Titokzatos folyó, az Egymásba veszve jóval több, mint egy modern noir a sok közül, jóval több, mint némi házastársi öldöklősdi és jóval több, mint thriller… Meglepő pszichológiai mélységekbe hatol és minden csavarossága ellenére legkevésbé sem a csavarjaival hat. Hanem azzal, hogy mindent tud rólunk, emberekről.

Rachel Childs újságíró pályája csúcsán, élő adásban kap idegösszeroppanást – amikor épp Haiti földrengés, hurrikán, fosztogatók és polgárháborús állapot sújtotta vidékéről tudósít. Az átélt borzalmak, alkohol- és gyógyszerproblémák, bűntudata amiért nem segít(het)ett a helyi áldozatokon – ezek mind együtt vezetnek a totális összeomláshoz. Ám mi tudjuk: az összeomlás jó ideje bele volt kódolva Rachel személyiségébe. Tán egész életében. Egy zsarnokoskodó, szeretetfüggő és szeretetével zsaroló anya, ismeretlen apa, elmart barátok, sikertelen kapcsolatok – majd az anya halála után az apa felkutatásáért folytatott meddő küzdelem mind-mind rakosgatták egymásra a téglákat Rachel bizonytalanságának falába. Amire csak újabb rétegeket húzott a mániás, perfekcionista producer férj, aki saját karrierjének csődjéért is „hisztis” feleségét okolja. Csoda-e hogy Rachel mindezek után évek óta dédelgetett pánikrohamainak utat engedve elzárkózik a világtól és remeteként élné hátralévő életét, mígnem…

Mígnem belép az életébe a titokzatos Brian Delacroix – az évekkel ezelőtt magánnyomozóként megismert, majd jól menő üzletemberré avanzsált rajongó, aki mintha sose tévesztette volna szem elől Rachelt. Brian kitartása bájos, ám ragaszkodása és szolgálatkészsége, amivel körbeveszi a gyámolításra vágyó Rachelt, szinte ijesztő. Romantikából kiábrándult olvasóknak az első perctől gyanús ez a tökéletes gáncsnélküli lovag – nem is várat magára sokáig a lelepleződés. Ám az igazi sötét üzelmek csak itt kezdődnek, és hamar rájövünk: Lehane regényében valóban a legkevésbé fontos tény az, hogy a házastársunk nem az, akinek megismertük. Sokkal érdekesebb, mi vezetett odáig, hogy ő az legyen, aki (vagy épp ne az legyen, akinek lennie kéne) és hogy mit vált ki belőlünk a ráismerés.

És ezzel nyer meg: végre nem azt érzem, hogy az ember személyisége, vélt vagy valós pszichés terhei csupán ürügyként, díszletként szolgálnak a rém csavarosnak és meghökkentőnek szánt történethez, hanem épp ellenkezőleg: itt a történet a katalizátor, ami segít felfedni a személyiségeink mélyén húzódó vonásokat, feldolgozni a traumákat, elsimítani a gyűrődéseket. Lehane nem a szereplőit használja fel, hogy elmeséljen egy ütős sztorit, hanem egy ütős thriller eszközeivel mesél az emberről és ez óriási különbség. (Persze megvan a kockázat, hogy épp e miatt azoknak, akik csupán egy szórakoztató krimire vágynak, kevésbé fog tetszeni, de szerintem így is elég szórakoztatóra sikerült.) Ahogy Rachel pánikbetegségéről és annak elhatalmasodásáról ír, az egyébként (formai töredezettség ide vagy oda) az egyik leghitelesebb beszámoló, amit zsánerregényben olvastam – egyben remekül bizonytalanítja el az olvasót is a narrátor megbízhatóságát illetően. Hogy aztán a legmegkérdőjelezhetőbb és legtrükkösebb módon tegyen pontot a sztori (és a személyiségfejlődés) végére: mert nem csak az a kérdés, a pánikrohamok és üldözési mánia által sújtott Rachel vajon mikor mit látott és miben hihet, hanem az is, a saját gyógyulásába vetett vakhit milyen téves következtetéseket és hamis biztonságérzetet generál. Bár… az is lehet, hogy Lehane ezúttal a kíméletesebb tollát vette elő és valójában megnyugvást szánt hőseinek. De a kisördög csak ott kukucskál a sorok között.

Kiadó: Agave

Fordító: Orosz Anna