2018. március 19., hétfő

Sigur Rós: Route One - Zene


Elég régóta hallgatunk itthon különböző izlandi zenéket - köztük rengeteg Sigur Róst. Egyszer rácsodálkoztam erre a sajátos, makacsul balladai hangra, amit az együttes tagjai saját intuícióiból és hazájuk, Izland dal- és mesekincsének szeretete által folyamatosan életben tartanak - gyakorlatilag azóta nem ereszt. Időnként rákívánok erre a más ízű levegővételre, mint amibe belenőttem. Jón Þór Jónsi Birgisson énekhangja, meg a vonós gitár, Georg Goggi Hólm a harangjátékkal, Kjartan Kjarri Sveinsson és az elektronika, Orri Páll Dýrason meg a dobok - nekem így ezek a hangok külön nincsenek a fejemben. Egy megdöbbentően egységes összkép van, amit valamiért nagyon szeretek, ami valahol mélyen megragadott - ami tényleg nem ereszt és én boldog vagyok ettől.

Ez a tündéri bagázs 2016 nyári napfordulóján, Szent-Iván éjjelén és nappalán körbeautózta Izlandot az 1. főúton - az egész utazásról úgynevezett Slow TV-felvételt készítettek, amit Izland nemzeti televíziója sugárzott - az utazás alatt pedig a zenekar akkori új dalát, az Óveður-t játszotta, különböző tételeit keverte egy generatív zenei szoftver. Egyszerre televíziós esemény (így utána olvasva igen meglepett, mennyi lassú-tévés projekt fut amúgy szerte a világban), szerelmes levél a hazájukhoz és egy sajátos játék a véletlennel, ami a természet szellemeinek földjén, s az újra felfedezett, felelevenített újpogány vallás, az Ásatrú földjén konkrétan egyet jelent az elrendeltséggel. És tényleg: a zene mintha valóban az utazást mesélné másként és ugyanúgy, mintha tényleg lenne a felhőknek, más világokra nyíló kapuforma szikláknak, nem szűnő hullámzásnak, elröppenő sirálynak, útfélre szaladó birkának is zenei megfelelője benne. Hipnotikus, gyönyörű élmény huszonnégy órában, amiből nincsenek kivágva a pihenők sem, a megállások, várakozások sem - az egész egyszerre hallatlanul egyidejű és időtlen.


Azóta felkerült a körút 24 egy órás részletben 4K-ban is (sajnos a téli napfordulón rögzítve, úgyhogy itt jó ideig tényleg éjszaka van...). Ezzel együtt jóízűen körülnézhetsz, követheted a látványt, ami érdekel, amíg végképp el nem hagyjátok... megdöbbentő ám rácsodálkozni erre a miénkhez gyökeresen hasonló, de jellegében mégis más életritmusra az elsuhanó élettérben. Nézni átkelés közben az egysávos hidakat a sokkal viharjártabb déli part öblein, fjordjain, patakjain és folyóin át (gondolom egyszerűbb ennyit visszaépíteni, ha a zabolátlan víz viszi - merthogy olykor bizony viszi). Nézni a gyönyörű helyekre történelmi idők óta odatelepült tanyákat, az oda vezető leágazásokat (minden lakhely akkurátusan ki van táblázva a letérőknél...). A folyton fortyogó, vulkáni talajból időről időre bekövetkező kitörések nyomait látni az úton, a hosszú kilométereken át sav-marta aszfaltot (és az út partját, az odahalmozott építőanyaggal és munkagépekkel); a ritkás, általában csak lakhelyek környékén erdőcskévé sűrűsödő facsoportokat (és a kitörések törzs-csonkjait); a meredek hegyoldalra felkúszó kék hangásokat, a mindenhonnan zubogó vizeket... Az északi és nyugati part mély fjordjai mentén csoportosuló kis- és nagyobbacska városok sokkal szelídebb, (látszólag) kevesebb keménységet követelő ábrázatát...


Mindeközben tudnotok kell, hogy én viszonylag rendszeresen szobabiciklizem itthon - évek óta a kerékpározással tartom magam azon a vékony mezsgyén, ahol úgymond egészséges vagyok. Igen, jól gondolod: ha nincs meg a kilométerem, akkor nekem egyszerűen szobabicikliznem kell - és télen bizony sokszor nincs meg, főleg mivel a hétvégék szabad, kerekes csatangolásai ilyenkor elmaradnak, és mert a legkeményebb, jeges (munka)napokon már nem mindig megyek ki. Nagyon drágán fizetnék egy esést - úgyhogy ha ónos eső esik, inkább kimarad a kötelező is. Azért a szobában tekeréshez mérhető pótszer-ízű élményt keveset ismerek (nyilván egyébként minden futópad, és egyéb mozgásimitációs gép ugyanilyen...), de amióta ezeket a videókat teszem magam elé szemmagasságba, varázslattá alakult a kényszer. Van, persze, nem kevés kerékpáros Go-Pro kamerás felvétel is fenn van a megosztón, szoktam néha utazni velük; léptékében erősebben kerékpáros élmények (a tempó... ugye), mégis, ez a zenébe csomagolt izlandi körút a rendszeres (virtuális) útvonalam; mostanában, ha tehetem, fülhallgatóval. Mert semmihez nem fogható módon feledkezhetek bele az útba, mert sokszor tényleg elfelejtem, hogy valójában milyen kényszerűen választott eszközön (és miért) utazom...


Most fordulok a déliről a keleti partra, nem sokára felmászunk kicsit a Felföldre... hogy aztán a sziget jóval szelídebb felén haladjunk Reykjavíkig. Sokat számít, hogy nem esőben, és nem a szürkületben, amit az alig horizont alá ereszkedett nap jelent abban a fehér éjszakában, ahol most éppen járok... Persze, hogy kíváncsivá tett, térképeket, fényképeket nézegetek - amikor eszembe jut. Mert utazás közben visz a látvány és zene sajátságos véletlenszerű összhangja... Mert utazás közben tényleg utazom. Nagyon komoly ajándék ez - köszönöm, urak!

Verset is ihletett: Route One - Az otthon körüléneklése

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...