Ha megkérdezik, melyik a kedvenc
könyvem, egyértelműen rávágom, hogy a Mrs. Dalloway; ha azt kérdezik, melyiket tartom Woolf legjobb regényének,
hosszas gondolkodás után A világítótorony
mellett teszem le a voksom; viszont ha az a kérdés, melyik könyv gyakorolta rám
a legnagyobb hatást életemben, egyértelmű a válasz: a Saját szoba. Elsőéves szociológushallgatóként olvastam először,
hamvas húszévesként (de rég is volt…), egy szemináriumra készülve. Akkor
kezdtük az egyetemet, jóformán semmit sem tudtam a szociológiáról, alig valamit
a feminizmusról, Woolfról ugyan hallottam már (hiszen akkoriban mutatták be az Órák című filmet, és vele egyidőben
olvastam Cunningham regényét), de nem olvastam tőle semmit. A feladat mindössze
annyi volt, hogy valamilyen szociológiai témájú irodalmi művet olvassunk és
elemezzünk, és hogy őszinte legyek, ma már fogalmam sincs, miért épp a Saját
szoba kívánkozott a kezembe az egyetemi könyvtárban.
De belekívánkozott, aztán jól
bele is ragadt – no persze nem az a példány, jóformán azonnal lett saját, de
tény: hosszú ideig ötször-hatszor is elolvastam évente. Szerintem ha nagyon
akarom, jó néhány oldalát kívülről tudnám citálni, ahogy a róla szóló cikkek és
tanulmányok közül is nem egynek beleégtek a fejembe a mondatai. A saját
szemináriumi dolgozatom róla kiválóan sikerült, emlékszem, meglehetősen
provokatívra vettem a hangvételét (tanáromat kevés dologgal lehetett olyan
jóízűen provokálni, mint a feminizmussal), csak azt sajnálom, hogy az évek,
költözések és gépcserék közepette nyoma veszett. Érdekes lenne most
újraolvasni, egyrészt biztos szörnyülködnék a saját iskolás fogalmazásomon,
másrészt, akkor azért elsősorban szociológiai szempontból vizsgáltam a műveket,
ma meg már ha tehetném, a telefonkönyvet
is irodalmi szempontból vizsgálnám, izgalmas lenne ütköztetni a kettőt.
Visszatérve a könyvre: az első
évek lelkesedése után az utóbbi időben már nem olvastam újra (meg újra, meg
újra…). Számos oka van annak, miért szoktam le a kedvencek újraolvasásáról,
időm is kevesebb van dolgozóként, mint naplopó egyetemistaként volt, a
recikorszak beköszöntével rengeteg újdonsághoz jutok hozzá, és ezek elsőbbséget
élveznek, a költözés után időbe telt, mire hozzáférhetővé váltak a könyveink,
és nem utolsósorban: új élményekre vágytam inkább. Meggyőződésem, hogy ez
ciklikus, és minden ember életében másként váltakozik, én olykor évekig nem
tudok kézbe venni már olvasott könyvet, nem ülök le már látott film elé, aztán
egyszer csak fordul a kocka, és semmi másra nem vágyom, csak az otthonos, jól
ismert élmények újraélésére. Idén nyáron beköszöntött ez az időszak: hirtelen
olyan intenzitással vágytam Woolf szövegeire, hogy szinte fájt, és a Mrs.
Dalloway újraolvasásakor szó szerint sírtam a
gyönyörűségtől.
A Saját szoba olvasásakor meg
vigyorogtam, mint a tejbetök, annyira jó érzés volt ezeket az unalomig ismert
sorokat újrarágni. Ez a röpke százhatvan oldalas esszé nekem olyan, mint valami
ócska gyerekmese, amit kiskorunkban vagy ezerszer meséltek nekünk esténként: simán
mesélném együtt az írónővel, ahogy a meséket meséltük együtt a szüleinkkel a
sokadik estén, mégis, minden alkalommal ugyanúgy élvezem. Viszont pont mert
olyan otthonos, ne várja senki, hogy átgondolt és precíz elemzést adjak róla,
vagy megpróbáljak holmi összefogott recenziót írni – ez nem az a könyv. De
megpróbálom elmesélni, miért szeretem annyira.
Woolf 1928-ban két előadást
tartott Cambridge-ben, „A nők és a regény” témájában. Ekkor már túl volt a Mrs.
Dalloway és A világítótorony megjelenésén, ebben az évben jelent meg az Orlando, kora egyik legelismertebb
írójának és esszéistájának számított. Szokásához híven az előadásokat hosszas
könyvtári kutakodás előzte meg, és a szöveg jóval hosszabb lett, mint amit
előadhatott volna. Így jelent meg 1929-ben a Saját szoba, a két előadás
kibővített szövege – a kortársak teljes értetlenkedésétől körülvéve. Még a
Bloomsbury-kör tagjai sem fogadták kitörő örömmel, feminista elhajlásnak
tartották, méltatlannak Woolfhoz, a szépíróhoz. Ami már csak azért is vicces, mert
mai szemmel nézve ez a feminizmus nem
az a feminizmus. Hol vagyunk még
Beavoir-tól és A második nemtől!?
Woolf szelíd, humanista feminizmusa a huszadik század második felében szinte
avíttnak hathatott – ma viszont épp a szélsőségektől mentes, az embert, és nem
a férfit vagy a nőt középpontba helyező gondolkodás alapműveként éledhetne újra
(ha például lehetne kapni).
A nők és a regény kapcsán Woolf
egyszerű, ám formabontó gondolatkísérletbe kezd: vajon volt-e, van-e (a korban,
de akár kivetíthetjük a mára is) egy nőnek annyi lehetősége az alkotásra, mint
egy férfinak? Egyértelmű a válasz: nem. Woolf szerint az alkotáshoz
mindenekelőtt tér kell („No de hát,
szegezhetik nekem a kérdést, arra kértük, hogy a nőkről és a regényről
beszéljen, mi köze ehhez egy saját szobának?”) – tér és önálló jövedelem,
ami évszázadokig megtagadtatott a nőktől. Erre egy évjáradék ébresztette rá,
amit akkoriban örökölt, és ami arra a sokat vitatott kijelentésre sarkallta,
hogy ha választania kéne a választójog és az anyagi függetlenség között, ő
bizony utóbbit választaná. És jönnek az irodalmi példák, szépen, sorban, Jane
Austentől, aki a nappali egy sarkában írta a Büszkeség és balítéletet, a családtagok jövés-menése közepette,
mondhatni, suttyomban; a könyvtárakat ellepő számtalan műig, amit nőkről írtak
– kivétel nélkül férfiak. És jutunk el az elhíresült epizódig, Shakespeare
elképzelt húgáról, Judith-ról, aki a híres drámaíró géniuszával megáldva a kor társadalmi
dinamikáját figyelembe véve valószínűleg az árokparton végezte volna tizenhét
évesen, egy színigazgató törvénytelen gyermekével a méhében – és sosem
jelenhettek volna meg drámái.
![]() |
Ha tetszett a bejegyzés, szavazz ránk az antikvarium.hu blogversenyén. Katt a képre! |
Szeretem ezt a könyvet. A
könnyedségét, a báját, az apróságokban elvesző leírásait – ahogy a szigorát, a
kíméletlenségét és az intelligenciáját is. Életem legmeghatározóbb pillanatai
közé tartozik, amikor rátaláltam, és nagyon sokat köszönhetek neki – nem csak
egy kedvenc írónőt, hanem egy olyan gondolkodásmódot, amiben otthonra leltem.
Jó lenne, ha minél több nyiladozó értelmű fiatal lány kezébe belekéredzkedne.
Ha valaki e személyesre sikeredett poszt után szívesen olvasna objektív elemzést a könyvről, ajánlom figyelmébe Harkai Daniella írását a Nőkért.hu oldalán. Woolf-fal való mélyebb ismerkedésre pedig Bécsy Ágnes Virginia Woolf világa című könyvét, melyben emlékeim szerint eme esszéről is igen hosszú és alapos elmélkedés olvasható.
A könyv előjegyezhető az antikvarium.hu oldalán.
Kiadó: Európa
Fordító: Bécsy Ágnes
Megint egyetértünk! Le is emelem a polcról, mert én is húszévesen olvastam először. Kíváncsi vagyok, meglesz-e a Dalloway-hatás.
VálaszTörlésNekem is nagy élmény volt, imádtam a közvetlen, kicsit elnéző, derűs stílusát. Nekem ez a feminizmus, nem a véresszájú hőbörgés.
VálaszTörlésTényleg kiadhatnák újra, nekem ugyan sikerült szerezni egy saját példányt (olcsón, nagyon jó állapotban), de nem értem, miért bánnak ilyen rútul Ginny néni esszéivel, miközben az Orlandót és a Mrs. Dallowayt nemrég adták ki megint.
Tudod, hogy örültem, amikor láttam, hogy te meg Heloise elkezdtétek olvasni Woolfot? Tök jó érzés volt, hogy felfedezitek, hát még, hogy tetszett is :)
TörlésHát jelentem, újraolvastam. Zseni volt ez a nő, minden szava ül még ma is!
VálaszTörlésLegkedvencebb mondatom:
"Ha valaki férfi, akkor agyának női fele is meg kell foganjon; ha pedig nő, meg kell termékenyülnie a benne lakozó férfitól. Talán épp erre gondolt Coleridge, amikor azt mondta, hogy a nagy szellem mindig androgün.
Csak ha ez az összeolvadás létrejön, csak akkor működik minden képessége. A tisztán hímnemű szellem talán éppúgy képtelen teremteni, mint a tisztán nőnemű..."
És ez nemcsak az írásra igaz, hanem a képzőművészetben is így működik.
Milyen igaz! Örülök, hogy neked is megadta ezt az élményt sokadszorra is!
TörlésJó volt olvasni ezt a kis beszámolót, és látni, hogy más is ennyire szereti Woolfot :)
VálaszTörlésNekem sajnos a Saját szoba még hiányzik a gyűjteményből, de dolgozom rajta (annyi jót hallani róla) :D
Van egy blog, ha netán valakit érdekelne :D
http://woolfvirginia.freeblog.hu/