„Natalie Blake és Leah Hanwell abban a hitben éltek, hogy az emberek
szuggerálják őket, hogy szaporodjanak. Rokonok, idegenek az utcán, emberek a
tévében, mindenki. Az összeesküvés még magasabbra nyúlt, mint Hanwell képzelte.
Blake kettős ügynök volt. Esze ágában sem volt nevetség tárgyává válni azzal,
hogy nem éri el, amit várnak tőle. Számára csak időzítés kérdése volt.”
Ízlelgessük kicsit a fentieket: elérni, amit várnak tőle – írja Zadie
Smith Natalie gyermekvállalásáról. Nem ez az (egyetlen) központi témája a
könyvnek, mégis: nekem mindent elmond Zadie Smith Északnyugat-Londonjának két
hősnőjéről ez az idézet. A teherbe eséssel egy éve próbálkozó,
rokonok-barátok-ismerősök élcelődéseit több-kevesebb méltósággal viselő,
kudarcos párját vigasztaló, de titokban fogamzásgátlót szedő Leah és a gyerekre
sose vágyó, de a lépésről lépésre kitalált, magazinhasábokra illően tökéletes
családi életért teljes természetességgel bevállaló Natalie kapcsolatáról. A mai
harmincas nők szereplehetőségeiről és a társadalom által támasztott
szerep-elvárásokról. A megfelelni akarásról és a kitörés lehetőségéről – avagy
csak akkor vagyok képes kitörni fojtogató közegemből, ha beilleszkedem egy
másik körülölelő közegbe és magamévá teszem - akár ugyanolyan fojtogató -
elvárásait?
Kitörések és fájó állandóságok
regénye az NW. London északnyugati része, egy lepukkant willesdeni lakótelep,
önkormányzati lakásokkal, segélyen tengődő lakókkal, drogosokkal,
leányanyákkal, sittesekkel. Etnikai sokféleség, zavaros vallási közösségek,
összetartó és egymást gyilkoló szomszédság, bandaharcok. Innen törne ki a két
gyerekkori jóbarát, az ír származású Leah Hanwell és a jamaicai felmenőkkel
bíró Keisha Blake. Kettejük körül forog egész NW – hiába hogy Felix és Nathan
is itt kering, ez nem csak nagyon London-regény, de nagyon női regény is.
Nemhiába, hogy a négy különálló fejezet - négy kvázi-kisregény - közül a
leghangsúlyosabb Leah és az immáron Natalie-vá váló Keisha története – Felix
realista kisregénye csupán beékelt történet, kvázi-hangulatfestő életkép NW-ből, ami csak baljós hátteret ad a két hősnőnek, míg Nathan fejezete
szinte kizárólag a Natalie-val való kapcsolatában érvényes.
Érdekes kísérletezést folytat
Zadie Smith a lapokon. Leah posztmodern-töredezett, de sodró lendületű és
valójában rém szórakoztató módon elmesélt fejezete és Felix realista
eszközökkel megírt „egy napban egy élet” tisztelgése után Keisha-Natalie 185
pársoros részecskére bontott élettörténete mintha direkt pimasz fricska lenne
az olvasónak: nesztek fragmentált elbeszélés, nesztek posztmodern, nesztek
irodalmi zsonglőrködés, úgyis ez kell… És tényleg. Persze fele ennyire sem
működne a zsonglőrmutatvány, ha nem tudná Natalie személyiségéhez illeszteni a
formát: a töredezettség tökéletesen szolgálja annak bemutatását, ahogy
szereplője viszonyul – élethez, karrierhez, barátsághoz, szerelemhez. Míg Leah
a „nem tudom, mit akarok” csapongó, álmatag, sodródó állapotában leledzik,
addig Natalie pontról pontra tervezi életét. Kitörését a telepről, karrierépítését,
családi életét és lázadását is.
Mert van itt persze lázadás –
hogy az önként vállalt normák fojtogatása ellen, vagy csak úgy megszokásból,
azt sose tudjuk meg. Nem engednek közel magukhoz ezek a szereplők, így lehet,
hogy bár értjük, miért küzd Natalie
egyszerre a biztonság és az izgalom, az unalom és a káosz, a kifinomult és a
mocskos iránti vággyal, nem érezzük.
Ahogy Leah tengődő bizonytalanságát, vagy Felix eksztatikus kitörési kísérletét
sem. Furcsa mód aki a legélőbb a szereplők közül, az épp a telep
kilátástalanságába beletörődő, profetikus Nathan – mintha azt mondaná a szerző:
aki maga mögött hagyja NW-t, az a lénye egy darabját is maga mögött hagyja.
Csak akkor maradsz önmagad, ha elfogadod a gyökereid és együtt élsz velük.
Persze hogy ez természetszerűen azt jelenti-e hogy bele kell törődni a
reménytelenségbe, és meg sem kísérelni egy jobb életet, vagy lehetséges egy
középút, arról lehet vitatkozni.
Érdekes, nyugtalanító regény az
NW – formai és tartalmi szempontból is. Zadie Smith nem egy léleksimogató
szerző, inkább trükkös: amilyen könnyen olvasható, szórakoztató, posztmodern játékai ellenére is olvasóbarát a könyve, annyira belénk mászik, és nem hagyja
letenni magát, napokkal az olvasás után sem. Kíváncsi vagyok, mi pluszt adhat
hozzá, ha valaki ismeri az ábrázolt környezetet szocio-kulturális szempontból –
sajnos én nagyjából semmit nem tudok Északnyugat-London életéről azon túl, amit
elsőre kidob a google. Viszont azt jólesően nyugtáztam, hogy nem véletlenül
érzem, hogy jól illeszkedik az NW a London-regények sorába – a szerző bevallása
szerint is akad itt némi Mrs. Dalloway hatás. Mind Felix, mind Natalie
fejezetében ott rejlik egy vaskos Clarissa Dalloway párhuzam lehetősége: egyik
esetben az „egy napban az élet” jelleg, másik esetben a folytonos múltba
révedés, a térben és időben párhuzamosan tett utazások miatt. Mindenki
mozgásban van: nem csak Londonban járkálnak fel-alá, hanem saját múltjuk és
jelenük között is, sőt, egy ponton hála a virtualitásnak különböző (egykori, vélt,
valós) személyiségeik közt is. Nincs megállás. Nincs állandóság. Nincs
biztonság. Az egyetlen, ami állandó, maga NW.
Kiadó: Európa
Fordító: Pék Zoltán
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése