2015. június 29., hétfő

Kiadói ösvények, olvasói elvárások – avagy „mi nem ilyen könyveket szoktunk olvasni”…

Lassan egy éve, hogy a Komfortzónák felrúgásáról való elmélkedéssel útjára indítottuk a TÉMÁZÁS rovatot – jelenlegi témánk kis túlzással olvasható annak folytatásaként, kiegészítéseként is. Míg ott az olvasó - azaz én - komfortzónájáról volt szó, ez esetben a kiadókra fókuszálunk. Avagy kiléphet-e egy kiadó a komfortzónájából (ez az egyszerűbb ügy) és megteheti-e hogy tudatosan kizökkenti az olvasót az ő kis komfortzónájából? Vagy épp ellenkezőleg: a kiadó csak ne ugráljon, ne akarjon semmi újat olvastatni velünk, neki kutya kötelessége olyasmivel szórakoztatni a népet, amit az megszokott? (Itt jegyzem meg, hogy kizárólag zsánerirodalomról, azon belül is elsősorban SF-ről lesz szó. A szépirodalom egész más ügy, sokkal összetettebb kérdés, és bizonyos szempontból sokkal előrébb jár e tekintetben, köszönhetően a posztmodern több évtizedes tündöklésének.)

Ha az ember sokat időz könyves közösségi oldalakon vagy könyves blogokon (inkább ne tegye, de hát lenevelni erről a mai netfüggő közönséget reménytelennek tűnik…) rendre belefuthat ugyanannak a polémiának számtalan vadhajtásába. Az olvasók egy része hajlamos úgy tekinteni a kiadókra, mint akiknek egyetlen feladata hogy kiszolgálják az ízlését – ők azok, akik mérhetetlen felháborodásuknak adnak hangot, ha valaki merészel megjelentetni egy addig (nálunk) szokatlan, ismeretlen, idegen hangot. Mert az olvasónak erre nincs igénye. Személyes véleményem erről nem annyira tűr nyomdafestéket, de sajnos be kell látnom, hogy van benne igazság. A többségnek tényleg nincs.

Jó, akkor most kezdjük el meredten bámulni a köldökünket és ne is kísérletezzünk semmi újjal, maradjon - rossz esetben - a jól belakott langymeleg mocsár? Inkább ne! Mert bármilyen túlhaladottnak tűnik manapság, van ennek egy olyan nézőpontja is, miszerint a könyvkiadás nem színtisztán üzlet, hanem kultúraközvetítés is – igazi kardigános idealisták még olyasmit is gondolhatnak (persze csak titokban, hogy más meg ne tudja) hogy valamiféle missziót folytatnak, melynek célja az olvasó minél jobb könyvekkel való ellátása, látókörének szélesítése, ízlésének nem csupán kiszolgálása, hanem finomítása. (Szinte hallom a felháborodás hangjait – mi az hogy egy *** kiadó engem nevelni akar? ÉN tudom, mit akarok, hozzanak nekem olyat amilyet akarok és ne nézzenek iskolás hülyegyereknek!) A szakadék a két véglet között beláthatatlannak tűnik, pedig nem is vagyunk olyan messze egymástól – mert hiszitek vagy sem, egyszer minden újdonságnak számított. Mindannyiunknak volt egy első – első sci-fi, első fantasy, első YA, első urban fantasy. Egyikünk sem az anyatejjel szívta magába a kedvenc zsáner szeretetét. És bár hajlamosak vagyunk azt hinni, mi, olvasók (és mi, emberek) hogy „készen vagyunk”, hogy minket már nem érhetnek meglepetések, hogy nem fogunk megszeretni semmi újat, ez nettó baromság. Csak minimális nyitottság kell hozzá, és lehet hogy jövőre új kedvencet avatunk.

Persze akkor tuti nem, ha szakmányban olvassuk az egy kaptafára íródott regényeket. Ha nem merünk kizökkenni. Ha nem merünk kérdéseket feltenni. Ha nem merünk válaszok nélkül maradni. Ha nem vagyunk hajlandóak megdolgozni a befogadásért. Egyre inkább azt gondolom, hogy a friss, előremutató, újító hangvételű SF befogadásának legnagyobb akadálya az olvasói lustaság. Márpedig mi, olvasók baromi lusta népség vagyunk. Szeretünk jól bejáratott kategóriák mentén gondolkodni. Egy regény (pláne egy szórakoztató regény) az nézzen ki úgy, hogy van eleje-közepe-vége (ugye mindenki emlékszik még az iskolás olvasónaplók bevezetés-tárgyalás-befejezés rémségeire?); azonosulható főhőse és jól körülhatárolható gonosza; világos mondanivalója (ha netán felszólít a tanár és megkérdezi, miről szólt a könyv); egyértelmű tanulsága. Ja és legyen már bekategorizálható, különben tökre nem tudjuk belőni a molyon, hova tartozik. Nem véletlen, hogy a legtöbb formabontó új SF regénnyel kapcsolatban a leggyakoribb kritikák valahogy így néznek ki:
- Nem tudom eldönteni, milyen műfaj…
- Nincs egyetlen pozitív, azonosulható szereplője sem.
- Nem világosak a konfliktusok.
- Most akkor ennek mi a vége?
Ja kérem… Elárulom, az életünkről sem igazán lehet eldönteni, milyen műfajba tartozik (tragikomédia? horror? társadalmi dráma? fantasy? esetleg egy félresikerült viccgyűjtemény?); a legtöbbünk nem számítana „azonosulható főszereplőnek” (én biztos nem szeretnék azonosulni magammal, köszi); a konfliktusaink a legritkább esetben világosak és egydimenziósak és rohadtul nem tudjuk, mi lesz a vége.

Én pont azt szeretem az új „weird” SF regényekben, hogy kiszámíthatatlanok. Hogy furcsák, olykor elmebetegek, hogy olyan utakra visznek, amiken előtte nem hogy nem akartam járni, de el sem tudtam képzelni, hogy ilyen utak egyáltalán létezhetnek. Nem biztos, hogy mindegyiken szívesen kalandozok, nem biztos, hogy mindegyikre visszamennék, nem biztos, hogy mind otthonos vidék lesz. De kellenek ezek a kóstolók, kell, hogy egy könyv pofán csapjon, kell, hogy megmozgasson és visszaadja a rácsodálkozás képességét. És igenis baromira hálás vagyok azoknak a kiadóknak, akik hisznek abban, hogy az olvasó nem csak arra vágyik, hogy fülüket-farkukat behúzva tolják a segge alá a megszokottat, hanem mernek kockáztatni és bevinni minket a zavarosba. És tudjátok mit? Ezerszer inkább elnézem az időnkénti mellényúlást annak, aki bátran válogat és nem kímél, mint annak, aki berendezkedik a biztosra és aztán elkezd szép lassan csúszni lefelé a lejtőn. (Mert azért ne legyenek illúzióink. A remekművek kalapja nem kimeríthetetlen. Lehet örömködni hogy mennyire csúcsszuper hogy a kedvenc kiadónk már az ötszázadik pontosan ugyanolyan regényt teszi elénk, és mi ezt mennyire szeretjük olvasni, de jó ha látjuk: még ha az elején zseniálisan is indultak (???) előbb-utóbb akkor is csökken a színvonal.)

Persze mellényúlások mindig lesznek, nem tetszhet mindenkinek minden, ezt el kell tudni fogadni. Olvasónak és kiadónak is. Ami tőlünk, olvasóktól fokozott nyitottságot követel, az a kiadók részéről fokozott türelmet. A lehető legnagyobb hülyeség kiadói részről azon hisztizni, hogy nem értenek meg és nem esnek hasra tőlem, pedig micsoda remekműveket hozok – sajnos erre is láttunk nem egy példát. Ennél már csak az rosszabb, ha a kiadó a saját rossz gazdálkodását az olvasókon akarja leverni – bocs, de az olvasónak rohadtul semmi köze ahhoz, hogy a könyvkiadás mennyire biznisz, őt az érdekli, hogy jó könyveket olvashasson. A kiadónak meg tudni kell gazdálkodni – és zsonglőrködni a tetemes hasznot hajtó sikerszerzők és a rétegirodalom között. Nem lehetetlen ez sem, szerencsére. Sajnos nehéz úgy tenni, mintha nem lenne az SF egyébként is nehezített pálya – értetlenkedő olvasók kedvelt kifogása, hogy „le vagyunk maradva” pár évtizeddel. Valóban. Kimaradt egy halom olyan regény, ami megalapozná a kortárs nemzetközi trendek feldolgozását és igen, állati jó lenne, ha ezeket be lehetne pótolni, de lássunk tisztán: senki nem fogja pusztán szívjóságból kihozni nekünk az elmúlt évtizedek meghatározó regényeit, csak azért, hogy megértsük az újakat, úgy, hogy köztudott: ami nem friss, abban (kevés kivételtől eltekintve) gyakorlatilag semmi potenciál nincs a magyar piacon. Meg kell tanulnunk eme „mérföldkövek” nélkül olvasni – hiszitek vagy sem, lehetséges. (Amúgy ez egy borzasztó kétélű dolog, sokszor az az érzésem, hogy az olvasó csak kifogást keres, de azt nagyon. Ha valaminek ismerjük az előzményét, rögtön az lesz a baj, hogy „ilyen meg olyan hatásokat mutat”. Ha nem ismerjük, akkor meg nem értjük, mert új. Csoda, hogy a kiadók nem tudnak kiigazodni rajtunk?)

Tanulság? Nincs. Ahogy főhős és körülhatárolható gonosz sincs, mert juszt se nevesítek. Tessék elolvasni a sci-fi címke alatt található bejegyzéseket és úgyis világos lesz, mely kiadót tekintem ebben a játékban pozitív példának :) A többieknek meg csak azt tudom mondani: inkább ne akarjátok kiszolgálni az ízlésemet, köszi. Lepjetek meg. De úgy, hogy a fal adja a másikat.


Többiek a témában:
FFG

11 megjegyzés :

Tara Nima írta...

sajnos ellent kell, hogy mondjak: a kiadóknak a könyvkiadás üzlet, ezt csak mi, olvasók szeretjük misszióként látni. ahogy nézem, van néhány kiadó, akik igyekeznek igényes, nívós könyveket hozni, van, akiknek meg mindegy, kiadnak minden szart, csak hozza a pénzt. nyilván nekünk az első változat a szimpibb, meg hosszútávon ez szolgálná az emberek művelését, de nem tudom, ebből meg lehetne-e élni.
én is imádom, ha meglepnek, és nagyon tudom unni az iparos munkát, de nem tudom, hány ilyen jól megírt kaptafakönyvet kell egy átlagolvasónak elolvasnia, hogy megunja, és akarjon valamit, ami nagyon más.
ezen a kimaradt műveken én is gondolkodtam az interjúk után, de nem vagyok benne biztos, hogy ezek feltétlenül kellenének nekünk. amikor azok íródtak, és külföldön kijöttek, adott volt az időszerűségükhöz minden, de mára már azok nagy része is elavult, unalmas, poros lenne. persze, tudja fene, de azt hiszem, amiket lehet és érdemes, azokat egyes kiadók így is hozzák.

Ilweran írta...

Szerintem ha kizárólag üzleti alapon néznék, mindenki csak a jól eladható szart hozná ki - biztos hogy van ott más szempont, hogy ez elhivatottság, presztízs vagy pusztán hosszútávú gondolkodás, nem tudom. De el nem tudom képzelni, mikor volt _valódi_ üzleti siker egy kortárs szépirodalom vagy egy igazán újító szellemű SF, mégis adják ki őket - szerencsére. Szeretem azt hinni, hogy azért a könyv azok szám,ára, akik dolgoznak vele, nem kifli, ezért is hagytam ott a könyvkereskedelmet :(

Egy része a régieknek lehet hogy poros, de most olvastam életem első Dick-jét, és bár 50 éves, minden, csak nem poros. Ami jó, az kiállja az idő próbáját, ami meg rossz, az egyszerűen rossz. De asszem rossz könyvek nem is tettek hozzá annyit a zsánerek fejlődéséhez, hogy okvetlenül fontos lenne olvasnunk őket. Meg ez az egész az én szememben tényleg csak kifogás, azért az irodalom nem matematika, hogy szigorú egymásra épülés lenne :D én sem olvastam egy darab sci-fit sem a 2312 előtt, mégis értettem :P

Tara Nima írta...

látható félbemaradt dolgokból, hogy ezt az egészet tisztán üzleti alapon nézik, az más kérdés, hogy szerencsére nem csak szarból lehet pénzt csinálni. :D de ettől még sok félbemaradt könyv jó, csak esetleg egy sokkal vékonyabb rétegnek, amire viszont nem lehet befektetést alapozni, mert nem hoznak annyit vissza, mint amennyibe kerülnek.
sztem minden műfajban lesznek előbb-utóbb húzó nevek, akik nyereséget hoznak, csak itt is nagyon bejátszik a kiszámíthatatlanság.

PuPilla írta...

Nagyon jó poszt lett, élveztem olvasni, sorra bólogattam :)
Azért remélem, hogy tényleg van és marad valami kultúrateremtő misszió jellege is a könyvkiadásnak, ahogy írod, és nem üzletiesedik el teljességében, nem is szeretnék így tekinteni rá, jó arra gondolni, hogy igényes emberek tervezett és valóban az olvasók javát szolgáló munkája áll a háttérben és nem munkának tettetett facebookozások, illetve haszonbesöprés az ötvenedik szürkéből (haha).

Szeretem én is, ha meglepnek, szinte direkt keresem az újszerűt, és mást mostanában, mondjuk volt pár bebukásom belőle, amiből paprikás poszt született, de akkor is tágítgatom a határaimat. A sci-fi felé én is nyitottam, és örülök, hogy mertem, pl VanderMeer könyvei üdítően eltérő és agyszennyező mivoltukkal teljesen beszippantottak.
Talán néha ezek a legjobb könyvek, amiknél el sem tudod dönteni, milyen műfaj... ami megakaszt, ami elgondolkodtat és beléd tud mászni. :) Aki ezt nem ismeri fel, annak nem járnak az ilyen jó könyvek :P

Amikor krimit olvasok, szeretek belesüppedni a hasonló hangulatokba, és a nyomozó szereplők megszokott dolgait is élvezettel figyelem, de nem tudnám mindig ugyanazt olvasni, ugyanolyan egykaptafa könyveket, nagyon is igénylem a változatosságot - ezért olvasok összevissza :D gyűjtöm az élményeket. :)

Ilweran írta...

Köszi :)
Annyira egyetértünk, és igazad van, néha kell ám az ismerős is (lásd pont az előző újraolvasós poszt :D ) kell egy egészséges egyensúly az újdonság és az otthonos között ;)
Meg aztán tényleg soha nem tudhatjuk, mi lesz újabb kedvenc. Amikor belevágtam a 2312-be én sem gondoltam, hogy pikk-pakk sci-fi rajongó leszek :)))

acélpatkány írta...

Szeretnék hozzászólni ehhez a témához, mert úgy érzem, ez olyasmi, ami már jó ideje jelen van a zsáner egyes kiadványairól és kiadóiról való közbeszédben, de bizonyos hangok félremennek, általában pedig elfeledkeznek a téma néhány alkotórészéről. (Előre is elnézést a hosszáért.)
Kezdjük ott, hogy mindig visszás az olvasót hibáztatni, ha valami nem tetszik neki. Lehet azt mondani, hogy az olvasók nem rendelkeznek bizonyos előismeretekkel, vagy hogy nem az ő ízlésüknek való egy bizonyos könyv, de ezt sosem úgy, ahogyan ebben a diskurzusban szokás: lenézve őket. Ízlésről egyébként is értelmetlen vitázni, de itt most arról van szó, hogy az egésznek olyan felhangja van, mintha nem lenne joguk ahhoz, hogy ne tessen nekik egy adott könyv. Ennek a posztnak is olyan felhangja van, mint ha ti lennétek a nyitott és művelt olvasók, akik hajlandóak lennétek befogadni az újat, míg a többiek (az arctalan azok) maradiak, akik erővel állnak ellent a fejlődésnek. Ez azért visszás, mert nem lehet egy nagy homogén masszáról beszélni sose. Előkerült itt példának Jeff VanderMeer trilógiája - és azért a bejegyzésből is ez és még más hasonló könyv képe rajzolódik ki -, amit sokan értetlenül fogadnak, míg a kisebbség igazi remekműként tekint rá. Már akkor felhúztam a szemöldökömet, amikor egy beszélgetésben a kiadóvezető azt mondta, hogy "a magyar közönségnek nem való ez a könyv" (nem szó szerinti idézet). Ez valahol a "gyöngyöt a disznók elé" gondolatnak tűnik, később (az idei könyvfesztiválon) ezt árnyalta azzal, hogy nincsenek meg azok az alapok, amire ezek a könyvek hivatkoznak, ezért nem biztos, hogy be tudják fogadni az olvasók. Ebben már sokkal több igazság van, valóban, közrejátszhat ez is a könyv sikertelenségében. Viszont még akkor sem szabad az olvasót felelősségre vonni vagy lenézni emiatt. Ez olyan, mintha nem tudna olvasni, sajnálkozunk is emiatt, de attól még leszidjuk, amiért nem értette meg, mi van a táblára írva. Vonják le a konzekvenciákat, és ismerjék el, hogy ez most nem jött be. És ez nem csak a kiadóra, de más olvasóra is vonatkozik. Tisztában vagyok vele, hogy rossz érzés, ha egy általunk remeknek tartott könyvet a többség elutasít, értetlenül fogad - hiszen akkor könnyen vehetjük ezt az ízlésünk, a személyünk elleni támadásnak -, de ennek nem az a módja, hogy sértetten lenézzük a többieket.
Továbbá egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazért tetszik ill. nem tetszik egy könyv. Megmaradva ennél a trilógiánál, én sokáig nem akartam elolvasni, aztán az első könyvet mégis végigrágtam, mert kíváncsi voltam. Nagyon sokáig gondolkodtam a könyvön, és azokon a kritikákon - jó és rossz egyaránt -, amit kapott. Nekem sem tetszett a könyv, érteni vélem, mivel nyert meg magának olvasókat és miért nem tetszik sokaknak, de koránt sem azt hiszem, hogy csak azok miatt az indokok miatt nem tetszett ez (vagy más, újítónak bélyegzett kötetek), amik a posztban fel vannak sorolva. Mint olyan ember, aki élvezettel olvas Szorokint, Palahniukot, Pynchont, mellette pedig modern SF-et, nem hiszem, hogy azért nem tetszik egy könyv, mert nincs vége, nincs hős, akivel azonosulni tudok és így tovább. Én nyitottnak tartom magam, de ez nem jelenti azt, hogy minden tetszik nekem, amit újítónak mondanak. Ráadásul nem csak így lehet újítani, lehet átvágni a "kategóriák" között (lásd Miéville), újszerűen felvetni egy témát és így tovább. Mi van azzal, akinek meg ezek a más utak tetszenek?
(folyt. köv.)

acélpatkány írta...

(folyt.)
Száz szónak is egy a vége: ne nézzünk minden olvasót ugyanolyan szemmel. Fogadjuk el, hogy mindenki másként olvas, és nem minden könyv való mindenkinek. Ha ugyanis lenézzük az olvasót, akkor a véleményét értéktelenítjük, az pedig súlyos bűn. Pláne popkulturális közegben. Kesereghetünk, hogy az adott kedvencünket a többség nem szereti, és elmondhatjuk, mi miért imádjuk. De nem mondhatjuk azt, hogy előítéletes, sötét bunkók azok, akik mindezt a zsenit nem képesek értékelni. Ugyanakkor tény, hogy előfordulnak olyan reakciók, amikor előítéletek miatt nem kedvelnek egy könyvet („ez nem igazi fantasy/sci-fi, mert nincsenek benne sárkányok/űrhajók”), de ezzel sem lehet igazán mit kezdeni. Le kell írni, hogy de a fantasy/sci-fi nem ennyire egyszerű, vagy hogy egy mű értékét nem ez befolyásolja (ahogy attól se lesz rossz egy regény, ha sok benne az erőszak vagy a szexualitás). Viszont ha valaki nem ilyenek miatt, hanem kulturáltan, érthetően és észérvekkel támasztja alá a véleményét, akkor azon érdemes elgondolkodni, még ha nem is értünk vele egyet (én így vagyok Bartók Imre Patkány-trilógiájával).
Végezetül pedig szeretném leszögezni, hogy nem az újítás ellen vagyok. Én is örülök, hogy vannak, kiadók, akik igyekeznek olyan könyveket kiadni, amelyek innovatívnak tűnnek, esetleg külföldön nagy kritikai sikert értek el, és szerintük rendelkeznek olyan jellemzőkkel, amiért érdemes megismernie őket a közönségnek. De egyrészt ha nem futnak be ezek idehaza akkora sikert, akkor se kommunikáljanak úgy, mintha személyesen sértette volna őket minden negatív vélemény, illetve az eseményeket figyelembe véve alakítsák ki a jövőbeli stratégiájukat. És legyen tiszta: nincs olyan zsánerkiadó, ami csak kultúrmissziót folytat: mindegyik ad ki olyan könyvet, ami nem feltétlenül mutat fel komoly irodalmi értékeket, ellenben sokan megveszik. Mert egy kiadó nem karitatív intézmény, fenn kell maradnia, és finanszíroznia kell a kevésbé sikeres könyveit. Éppen ezért azt sem szeretem, ha egyoldalúan ítéljük meg a kiadók munkáját.

Tara Nima írta...

acélpatkány, sztem valamit félreértettél. beleestél abba a hibába, amibe a legtöbb olvasó, aki valamiféle véleménnyel találkozik, és abból bármit is magára vehet, akkor azt magára veszi.

ennek a körnek semmi más célja nem volt, minthogy bátorítsuk a kiadókat, hogy igenis merjenek bevállalósak lenni, de mivel mi már csak ilyen magunknak való olvasók vagyunk, úgyis csak azt fogjuk értékelni, ami a fogunkravaló.

szeee írta...

én azt gondolom, hogy semmiféle alapok (korábban olvasott könyvek a műfajban) nem kellenek ahhoz, hogy értsünk és értékeljünk egy könyvet - csak bizonyos kulturális közeg, intelligencia és nyitottság . és ez utóbbiak része az önreflexió is, azaz ha valaki nem tud értékelni vagy nem ért egy könyvet, amit többen méltatnak, akkor be kell látni, hogy bizony kicsi hozzá (vagy épp túl nagy...- de ez másik téma). én is simán kicsinek érzem magam mondjuk Dosztojevszkij műveihez - hát ez van, Istenem...

shizoo írta...

Szia, Acélpatkány. "...Viszont még akkor sem szabad az olvasót felelősségre vonni vagy lenézni emiatt...Tisztában vagyok vele, hogy rossz érzés, ha egy általunk remeknek tartott könyvet a többség elutasít, értetlenül fogad - hiszen akkor könnyen vehetjük ezt az ízlésünk, a személyünk elleni támadásnak - de ennek nem az a módja, hogy sértetten lenézzük a többieket." Nem tűnik úgy, hogy Timi lenézne bárkit. Továbbléptél pontosan egy verbális lépést, és azzal vitázol itt, amit szerinted - az olvasottak alapján - gondol.

"Kesereghetünk, hogy az adott kedvencünket a többség nem szereti, és elmondhatjuk, mi miért imádjuk. De nem mondhatjuk azt, hogy előítéletes, sötét bunkók azok, akik mindezt a zsenit nem képesek értékelni." Újraolvasva a bejegyzést sem gondolom , hogy bárkit előítéletes, sötét bunkónak neveztünk volna. Ezek nem a mi szavaink, ezek a te szavaid.

Nagy vonalakban egyébként hasonlóképp látunk dolgokat - a különbség valójában tényleg nézőponti. A közösségi értékelés egyik bejáratott terepén vitatkozunk, a blogunkon. Ilyen terep a jelenleg "piacvezető" könyves közösségi oldal is. Amivel kapcsolatban csak a szar és az egymillió légy relációját ajánlanám a figyelmedbe. (Nem tévedhet...) Mi itt tévedhetünk. Bizonyára előfordul. De még a tévedéseink mellett is felsorakoztatjuk az érveket.

Csak egy példát mondok: Zelazny. A magyar közegben semmilyen szinten nem általános az a laza könnyedség, ahogy akármelyik vallási gondolathoz odaáll, hozzáasszociál például. Ez a közeg itt eléggé mereven kezel bármit, ami hit (ha úgymond a ráció alapjain áll, azért, ha van hite, hát annak okán). Így nincs meg az a kíváncsi, asszociációkat és mókákat eltűrő, sőt értékelni hajlandó belevonhatóság, ami Zelazny legjobb könyveit szerethetővé teszi. Nekem szerencsém volt, mert nyitott közegek neveltek, beleszagolhattam ebbe-abba, értettem és értékeltem, amit olvasok; ami nem lett népszerű, ó, végképp nem, nagy fájdalmamra. Mégsem nézem le ezt a közeget - miért tenném? Más értékhordozókat befogadnak, horribile dictu ugyanazt az értékes gondolatot más, számukra kompatibilis hordozók által. Persze most olyan olvasókról, vitapartnerekről beszéltem, akik valamilyen szinten nyitottak a világra... akikre Timi rámutat, a kiszolgáltak, akik (nyilván, úgy különben) viszik a boltot nem jutnak el idáig. Ők tényleg beleájulni szeretnek az ugyanolyanba. Belealudni a mesébe. Az egy másféle olvasás - olvasok így is, tehát tudom.

Csak ezzel az egy példával szerettem volna illusztrálni, milyen nyelvszintek közt ugrándozhat az ember egy ilyen vitában. Ha érted, jó, ha nem, az is jó.

Ilweran írta...

"Kezdjük ott, hogy mindig visszás az olvasót hibáztatni, ha valami nem tetszik neki."
"De nem mondhatjuk azt, hogy előítéletes, sötét bunkók azok, akik mindezt a zsenit nem képesek értékelni."
Nem igazán értem, honnan szűrted le ezeket a "felhangokat", újraolvasva a posztot sem találom nyomát. Pontosan abba a hibába csúszol, amit felrósz nekem - ha valakinek más a véleménye akkor azt rögtön támadásnak veszed és lenézésnek. Nem kéne. Ez is csak egy vélemény, mint a többi.

Szögezzük le: nem tetszésről és nem tetszésről van szó. Ha valaki kifejezi hogy neki miért tetszik / nem tetszik a könyv, rendben, lelke rajta. Nekem sem tetszik minden, egy kiadó könyvei közül sem. Egy jelenségre kívántam rámutatni, ami igenis létezik, akkor is, ha homokba dugjuk a fejünket. A nincs vége - nincsenek válaszok - nincs "üzenet" kitételek számtalan kritikában jöttek szembe az utóbbi időben egészen konkrétan leírva és pont ezekkel a könyvekkel kapcsolatban. Nyilván ez egy szélsőséges példa, nem gondolom azt, hogy mindenkinek, akinek nem tetszett egy adott könyv, kizárólag ezért nem tetszett - de úgy gondolom, ez a posztból is lejött. Ha nem, akkor nem vagyunk kompatibilisek egymással, én ennél már nem akarok árnyaltabban fogalmazni.

Azt végképp nem értem, hogy miért akarod kényszeresen magadra venni a kritikát és miért érzed szükségét annak, hogy bizonygasd hogy nem tartozol azon korlátolt olvasók közé, akiket szerinted "támadok". Ez csak a te ügyed.

Kiadói reakciókkal kapcsolatban: ha figyelmesen végigolvastad a cikket, láthattad hogy ugyanezt leírtam én is. "Ami tőlünk, olvasóktól fokozott nyitottságot követel, az a kiadók részéről fokozott türelmet. A lehető legnagyobb hülyeség kiadói részről azon hisztizni, hogy nem értenek meg és nem esnek hasra tőlem, pedig micsoda remekműveket hozok – sajnos erre is láttunk nem egy példát." Viszont itt sem gondolom azt, hogy feltétlenül el kell menni a "gyöngyöt a disznók elé" féle szélsőségek irányába...

Továbbra is csak azt tudom mondani, NEM ízlésekről vitatkozunk - a kör célja sem ez volt. Hanem hogy nyitottságra buzdítsunk olvasókat és kiadókat egyaránt - mert ha makacsul elutasítjuk az újítást, akkor kiadóként is és olvasóként is csak magunk alatt vágjuk a fát.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...