2015. január 29., csütörtök

Miamona’s Reading Challenge 2015

Így év elején könnyen az lehet a gyanútlan könyves blog olvasó érzése, hogy lépten-nyomon különböző olvasási kihívásokba fut bele – nem véletlenül. Évek óta népszerű ez a fajta „olvasási játék”, elég csak a Várólista-csökkentésre gondolni (amit ugye eddig háromszor buktam el, de sebaj, mondják hogy a remény hal meg utoljára…), és mivel idén már maga a social media félistene, Mark Zuckerberg is reading challenge-et hirdetett, jó eséllyel a mánia még kitart egy ideig. Ami persze nem baj, minél többet olvasunk, annál jobb, ha meg viszünk bele némi játékosságot, izgalmat, közösségi tartalmat, hát még jobb. A megannyi kihívás és lista és „tag” és akármi között – tegyük hozzá – önmagában „kihívás” olyat találni, ami igazán érdekes lenne (vagy legalábbis nem tök sablonos). Mert az „olvassunk el kéthetente egy könyvet” (a’la Zuckerberg) nem tétel, míg az „olvass ötven erősen behatárolt szempontok szerint válogatott könyvet” meg egy pöppet azért túlszabályozott az én amúgy is eléggé szabályozott hobbimnak. A kettő közt meg egy halom többé vagy kevésbé lapos és idétlen izé

Namármost, Miamona kihívása pont azért tetszett meg, mert van benne fantázia – mondjuk Miamonától mi mást vártunk volna? Szellemes, ötletes, és nagy pozitívuma, hogy a kategóriái rém szabadon gyurmázhatók, alakíthatók, könyvre adaptálhatók. Ami szerintem tök jó – hisz azt is tekinthetjük egyfajta kihívásnak, hogy mely könyvekre asszociálunk egy-egy kategória leírásánál – vagy hogy mondjuk minél több könyvre asszociáljunk róluk. Szóval ez tetszik. Úgyhogy játszom. Nincs előre meghatározott lista, vannak elképzeléseim, de vagy azok ugranak kézbe, vagy nem. Év végén szerintem jó buli lesz kisakkozni, hogy melyik olvasmányom melyik kategóriá(k)ba illik bele :)

Lássuk a 10 + 1 (a plusz egy „kiválthat” valamit) kategóriát:

1 - Mellőzött, elfeledett, porlepte könyvek

Azok a bizonyosak, melyek a könyvtár, az alsó polc, az ágyneműtartóba száműzött könyves láda mélyén lapulnak, arra várva, hogy egyszer még valaki felfedezze magának őket. Lehet bármi, amit évek óta kerülgetünk, mindig eggyel lejjebbi polcra száműzünk, már épp elajándékoznánk de még „hátha egyszer” – erre van jelöltem, porlepte könyvekből van itt elég, így jár aki évekig csak újdonságot olvas.

2 – Történelmi szívű könyv

Hangsúlyozottan nem történelmi könyv, hanem fikció (nálam legalábbis), melynek van valamiféle történelmi vonatkozása, rányitja a szemünket az elmúlt évek-évszázadok szépségeire és borzalmaira, megeleveníti a régvolt időket a kicsillanó emberi sorsokon keresztül (by Miamona).

3 – Fiatal vagyok én még… (YA)

Huh, a YA-szörnyeteg… Pár éve még annyit olvastam, hogy nem csoda, hogy csömöröm lett tőle, ráadásul a kínálat is pont annyira hígult fel, hogy lassan szippantós kocsi kéne a megtisztuláshoz, szóval ez kihívás lesz a javából! De van pár jelöltem, itthon is, melyek kimaradtak a nagy YA-korszakomból és lehet, érdemelnek egy esélyt.

4 – Engedj be! – Lények akik előtt eddig bezártuk az ablakot

Most így hirtelen nem is jut eszembe, van-e olyan lény, akivel én még nem próbálkoztam…* Mondjuk Moning tündérei (tündérek egyáltalán?) talán játszanak (bár más tündérek meg voltak, jócskán…) esetleg mindenféle vércicák vagy -farkasok (bár Anita Blake után nem hiszem, hogy akad bármilyen vérizé, ami eddig kimaradt…). Esetleg zombik? A Zombiháború végülis közepesen érdekel, ezt még fel lehet tornázni közepesnél kicsit jobbanra :)
*kiegészítés... Zoli remek ötletet adott eddig ismeretlen lények beeresztésével kapcsolatban - lehet, hogy szívemcsücske Miéville és az ő Konzulvárosának idegenjei lesznek a befutók :)

5 – Valami állati!

Ahhoz képest, mennyire állatbolond voltam valaha (igazából most is, csak tisztes távolból), szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hány „állatos” történetet olvastam. Lehet, újrázni kéne valami Durrellt…

6 – Egyszer volt szerző…

Mármint olyan, aki egyszer belopta magát a szívünkbe, megfogadtuk, hogy minden művét, még az ifjúkori zsengéit is elolvassuk, mégis parkolópályára került. Nekem ilyen például Eco – szégyenletes, mennyire elhanyagoltam a műveit, pedig az a két alkalom nagyon is emlékezetes volt.

7 – Beteged lettem…

Ha valamit, akkor jó eséllyel ezt a kategóriát váltom ki a jolly jokerrel – nem szeretek betegségekről olvasni, nagyon nem. Hacsak nem ér olyasmi meglepetés, mint tavaly ért A Rosie projekt imádnivalóan különc Aspergeres genetika-professzora személyében, akkor ez felejtős lesz.

8 - Futó kalandok – azaz kisregény / novella

Hát ez nem lesz nehéz, tekintve, hogy az évet egy kisregénnyel kezdtem, és most is novelláskötetet olvasok :) Lassan jobban a szívembe zárom őket, mint a regényeket.

9 – Szerelem első látásra

Avagy csábuljunk el pusztán a borító láttán… Nem mondom, nehéz ügy, tekintve hogy én szeretek minden kideríthetőt kideríteni egy könyvről, mielőtt rászánom magam, de egye fene, kell egy kis spontaneitás, majd rászánom magam valami igazi impulzusvásárlásra.

10 – Valahol már láttalak!

Előbb a film, aztán a könyv… Hirtelen nem jut eszembe olyan filmélmény, aminek feltétlenül szeretném elolvasni a könyvváltozatát, de hosszú még az év, töprenghetek bőven. Vagy meg is lephet a filmadaptációk istene…

+ 1 mesés Jolly Joker

Mindig azt mondom, szeretem a meséket, ehhez képest évek óta nem olvastam igazi mesét. Mesei elemeket tartalmazó könyvet igen, mesés attitűddel bíró regényt igen, de valódi, hamisítatlan mesét, azt nem. Ideje.

Ha valaki kedvet kapott, elmarhatja a kategóriákat nyugodtan, és jelezheti Miamona blogján, hogy csatlakozna. Év végén pedig visszatekintünk, és megnézzük, mely olvasmányokat mely kategóriákhoz tudom hozzápasszítani. Szerintem izgalmas lesz :)

2 megjegyzés :

  1. Juhúúú, várom nagyon majd miket választasz, bár konkrétumok még nekem sincsenek, majd ahogy adja magát a dolog... :)
    Ja, a "történelmi" az nálam is egyértelműen fikció! A "rendes" történelemmel, a világból ki lehet engem kergetni... :D Az Egyszervolt szerzőnél meg nem muszáj egész életműre koncentrálni, de persze örülök, ha olyan van, akinek még a bevásárlólistáját is elolvasnánk... :))

    Hajrá neked is! Nem láttalak nálam a listában, szkúzi, megyek és helyrehozom a csorbát! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öhmmm... nem is jelentkeztem nálad mert elfelejtettem :) de köszi ha felírsz ;)
      Nekem pár kategóriára megvan a jelöltem, a többi majd kialakul. Úgyis ráhúzóm valamire őket ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...