2012. augusztus 13., hétfő

Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló


Nokedli, a felvágott nyelvű, filozofikus hajlamokkal megáldott kölyökmacska – aki jártas a pszichológia és az antropológia területén is – úgy dönt, belevág élete eddigi legfelelősségteljesebb kalandjába: szert tesz egy gazdira. Mivel a gazdik párban járnak, Nokedlinek rögtön kettő is jut, nemes egyszerűséggel lánygazdi és fiúgazdi. Akik hol versenyt kényeztetik a kis kedvencet, hol versenyt szidják – ő pedig mindezt elhivatott antropológusként gondosan naplózza. Nokedli megfigyeléseiből egy egészen különös, a józan ész elvesztésére tán túlságosan is hajlamos, kétségkívül mazochista hajlamokkal megáldott embercsoport természetrajza bontakozik ki: a macskatartóké.

Mindannyian, akik éltünk már együtt macskával, a lelkünk mélyén tudjuk, hogy egy tévképzet rabjai vagyunk, amikor azt hisszük, mi tartunk macskát – valójában ők gyakorolnak kegyet, amikor megengedik, hogy etessük, szeretgessük, kényeztessük őket, nem beszélve olyan extrákról, mint a pocivakarás vagy a játék. Igazán érthető igény, mi több, a macskajogi ombudsman állásfoglalása szerint minimumfeltétel, hogy ezen kegyekért cserébe kis négylábúnk szabadon garázdálkodhasson a gardróbunkban (mely név egy közkeletű tévedés eredménye, az valójában macs-ka-land-park), megehesse a pendrive-unkat, összegubancolhasson minden zsinórt, amit a lakásban talál, és akkor nyithassa ki a hűtőt, amikor csak akarja. És ha olyan utópisztikus gondolatok szállnának meg minket, hogy majd leneveljük a cicát a hasonló garázdaságokról, hát, magunkra vessünk…

Mi gazdik azonban fáradhatatlanul vívjuk szélmalomharcunkat a macskák megnevelésére, így tesz Urbán Szabó Krisztina is – folyamatos rögzítenivalót adva ezzel Nokedlinek. Aki nem győz csodálkozni azon, milyen angyali makacssággal ragaszkodnak a gazdik ahhoz, hogy ruháikat újra meg újra bepasszírozzák valami morgó dobozba, ahonnan borzasztó virágillattal kerülnek ki – állandó munkát adva ezzel az állatnak, hogy újra kellemes macskaillatúvá varázsolja őket. Nem beszélve arról, hogy a gazdik – botrány! – a mosakodást holmi víz alá állással és visszataszító habos-illatos izékkel oldják meg – csoda, hogy a macska küldetésének érzi naponta lemosdatni őket?

Érthetetlen szokásaiknál csak az a rosszabb, hogy hajlamosak se szó, se beszéd eltűnni. Morognak valami munkáról, meg utazásról, meg hegymászásról, de a lényeg mindig ugyanaz: otthagyják ezt a szegény állatot ebek harmincadjára. Aki aztán kénytelen egyedül feltalálni magát. Ennél azért sokkal jobb opció, ha magukkal viszik őt is – mint például a vidéki házba, ahol van igazi 3D-s mozi az ablakban lökött verebekkel, pele a tetőn, aki jó haver, bár a gazdik utálják (minek akarnak éjjel aludni?) és más macskák! Némileg ront az összképen, hogy van egér is – olyan, ami fut, baromi gyorsan, és nem csörög a hasa, mint az otthoninak – és a gazdik valami homályos oknál fogva úgy gondolják, Nokeldi dolga lenne elkapni. Majd ha fagy! Sokkal izgibb dolog a kamrában fellógatott kolbászokat elkapni.

Minden furcsaságuk és bosszantó szokásaik ellenére azért a gazdik végső soron jó fejek – vesznek szülinapi ajándékot, néha még a nasijukból is adnak, és segítenek Nokedlinek kiadót keresni. Aki így elindulhat világ körüli hódító útjára, mint az első hivatásos macska antropológus. Nokedli könyve az év eddigi legviccesebb olvasmánya lesz (bár ő tudományos munkának szánta, de csitt, hátha nem hallja meg!), mely túl azon, hogy bemutatja egy kiscica gazdája megneveléséért vívott viszontagságos küzdelmét, görbe tükröt állít elénk, olvasók, macskatartók, párkapcsolatban élők, alkalmi és hivatásos pszichológusok, tudományoskodók és irodalmárkodók, vegák és húsevők, macska- és kutyapártiak elé. Egyszóval nagyjából mindannyiunk elé. Ami néha azért, valljuk be, nem árt – s hogy közben hangosan kacagunk és néha elérzékenyülünk, könnyes szemmel nézegetjük öreg macskánk fáradt szuszogását, és nosztalgiázunk, milyen volt fiatalon (dagi és kiállhatatlan), felolvassuk egymásnak és körbeküldjük az idézeteket a barátainknak, az csak Nokedli zseniális írókájának köszönhető. No meg annak, hogy a könyvből csak úgy süt a szeretet: mert mindent összevetve az biztos, hogy Nokedli imádja gazdáját – ahogy a gazdi is őt. 

Akit mi imádunk - hisztis Tepsi fénykorában

Kiadó: Gabo

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...