Sade: Bring Me Home – Live 2011 CD/DVD

Akik ott voltak, felejthetetlen élményként számoltak be Sade 2011. novemberi budapesti koncertjéről – s nem csak ők. A 10 év szünet után visszatérő énekesnő és együttese 104 állomásos világ körüli turnéjáról ahol csak megfordult, ódákat zengtek a kritikusok és a közönség is. A sajtó az „év legjobb koncertjének” nevezte, Amerikában pedig bekerült az év 10 legnagyobb bevételt hozó turnéja közé. Június óta pedig mi, akik lemaradtunk a koncertről, is részesei lehetünk az élménynek – a koncertet, valamint a zenekar több klipjét is dirigáló Sophie Muller rendezésében napvilágot látott egy kétórás koncertfilm, mely CD-vel kiegészítve került a boltokba DVD-n, illetve Blu-Ray lemezen.

Úgy hiszem, nem voltam egyedül a csodálkozásommal, amikor nyilvánosságra került a hír, hogy Sade az arénában lép fel – ez a smooth jazz-es, fülledt zene nekem túlságosan meghitt egy ilyen hatalmas koncerttérhez, inkább füstös klubokba való, semmint arénákba. Persze ha valaki meg tud tölteni 104 koncerttermet szerte a világban, tegye – le a kalappal előtte. Mégis, picit fura ez a kanapén összebújáshoz való zene ilyen gigakoncerten. A koncertfilm tanulsága szerint viszont sikerült a színpadképpel és a kreatív, ám visszafogott díszletekkel valamicskét becsempészni ebből a meghittségből. Elképesztő látványvilág tárul elénk – igazából meglepően egyszerű eszközökkel.

Az első néhány számnál picit megtévesztő is volt a látvány – lehet, hogy én vagyok vaksi, vagy a tévém nem elég nagy, de kellett egy kis idő, mire beazonosítottam, hogy ezért a fura, kicsit szürreális látványért az előretolt színpad köré három oldalon leengedett félig áttetsző vászon a felelős. A színpad mögött szinte a koncert teljes hosszában látható vetítést – melyben videoklipből kiragadott részek, fekete-fehér árnyjátékok és képregénybe illő montázsok is szerepelnek – egészítik ki a vászonra kivetített képek-klipek, ami együtt egy elsőre elmondhatatlanul furcsa, másodszorra nagyon összetett, sokadszorra meg iszonyatosan szellemes látványt eredményez. Tényleg, le a kalappal az együttes és a rendező előtt – meg mindenki előtt, akinek része volt ennek megkomponálásában –, mert túlzások és látványos effektek nélkül sikerült olyan látványt varázsolni, ami biztos sokáig emlékezetes marad!

Az elsősorban a 2010-es Soldier of Love albumot népszerűsítő koncerten a zenekar pályafutásának legnépszerűbb dalai kivétel nélkül felcsendültek – kiegészítve természetesen az új album számaival. A nyitódal, a „Soldier of Love” után máris az egyik legnagyobb sláger, a „Your Love is King” hallható, és ez nagyjából ezen a nyomvonalon folytatódik – egy-egy új számot egy régebbi, nagy sláger követ. A hangulat – nem meglepő módon – a „Smooth Operator” tájékán, a koncert harmadánál hág a tetőfokára, melyet egy, még az addig látottaknál is izgalmasabb videó-felvezetés előz meg. Az önálló klipnek is beillő montázs kicsit képregényes, kicsit noiros hangulattal elevenít meg egy nagyvárost, egy készülődő nővel, egy bárból menekülő figurával, fényekkel, esti hangulatokkal, üldözéssel. Ezek után a dal maga igazi érzelmi kitörés, elképesztő szólókkal, olyan atmoszférával, hogy még a képernyő előtt gubbasztva is borsódzik tőle a hátam – élőben tényleg fergeteges lehetett.

A kiváló rendezésre újabb példa, hogy egy ilyen borzongatóan jó, felhevült dal után a folytatás tán a legvisszafogottabb, legérzelmesebb szám, a „Jezebel” – ami pont visszafogott előadásával ér el hasonlóan nagy katarzist. Mindig elképeszt, amikor ennyire profin rakják össze egy koncert anyagát – olyan hangulati íveket járunk be ez alatt a két óra alatt, hogy csak na! A díszlet változásai, a vetített képek, az énekesnő és a zenészek ruhái mind-mind tökéletesen szolgálják ezt az érzelmi-hangulati libikókát. Sade egyszer visszafogott feketében tündöklő „párduc”, máskor szexi fehér estélyiben táncol és engedi el magát, megint máskor zenészeivel együtt a huszas évek gengszterstíljét idéző fekete-fehérben vonul színpadra.

A „Smooth Operator” már említett felvezető klipje mellett a legmarkánsabb látvány a „Pearls” című számot kísérő felkelő-tündöklő-kitörő nap, ami a színpadon egymagában álló énekesnő mögött valami elementáris erővel „süt” az arénában; valamint a ráadásszám, a „Cherish the Day” nagyvárosi felhőkarcoló-klipje. De igazából minden számot ki lehetne emelni, a látvány annyira változatos és annyira fantáziadús, hogy egész biztosan még jó néhányszor megnézem, annak ellenére, hogy koncerteket nem nagyon szoktam újranézni – inkább hallgatom őket.

Amire itt kiváló lehetőséget ad a DVD-hez csomagolt CD, mely a 22 elhangzó dalból 13-at tartalmaz – fájó hiányosságként épp a kedvenc „Smooth Operator”-t nem, de annyi baj legyen. A DVD-n található még három extra melyek közül kettő felejthető, a How Do You Say Thank You? című húsz perces „dokumentumfilm” viszont aranyos. Igazából nem tekinthető dokunak, inkább egy rengeteg apró jelenetből, turné közben elkapott pillanatokból, jópofaságokból, megható és andalító pillanatokból összevágott montázs – de kedves és emberi, nekem jobban tetszik, mintha egy sablonos „A világon nekem vannak a legjobb zenészeim/kollégáim/rendezőm, imádom őket” jellegű erőltetett werkfilmet kaptunk volna.

Minden szempontból kiváló kiadvány: remek koncertfilmmel, bónusz CD-vel, visszafogott, ám nagyon szép külalakkal. Ezek után pedig csak remélni tudom, hogy nem kell újabb tíz évet várni Sade következő turnéjáig, és legközelebb is útba ejti Budapestet – még egyszer nagyon kár lenne kihagyni!