2010. május 30., vasárnap

Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Ahogy az Odaadó hívetek, Surik kapcsán már írtam, Ulickaja engem a kisregényeivel fogott meg. Szerettem azt a szikár, összefogott, mégis nagyon oroszos elbeszélőt, akit a Szonyecskában és a Vidám temetésben megismerhettem. Na, ehhez képest a Surik egészen más világ volt, és utána még nagyobb kíváncsisággal álltam neki egy újabb Ulickaja regény olvasásának. Ráadásul a Kukockij esetei az orosz írónő talán leghíresebb műve, ez hozta meg neki az igazi világhírt és népszerűséget, a kortárs orosz irodalom megkerülhetetlen regényének tartják – legalábbis a kritika, ahogy a netes böngészések után látom, az olvasók a Médeát szeretik legjobban. Mindezek fényében hatalmas várakozással és sajnos nagy elvárásokkal kezdtem neki a Kukockij eseteinek, és azt kell mondjam, félig-meddig csalódás volt.

A regény a klasszikus orosz regény hagyományait követi, nagyívű családregény, számtalan szereplővel, közben társadalomrajz, egy korszak lenyomata, rengeteg politikai- tudományos- és vallási kitérővel, filozofálással. Mindez nyakon öntve egy jó nagy adag transzcendenciával, amitől – bocs, de – kirázott a hideg. Kicsit olyan érzésem volt, hogy Ulickaja itt túl sokat akart elmondani egy „nagy” regényben, de talán jobb lett volna, ha ezt-azt kihagy belőle. Vagy ha jobban összefogja a cselekményt. Mert miközben ezeket írom, folyamatosan motoszkál bennem az érzés, hogy igazából ez egy nagyon jó könyv volt, nagyon sok érdekes és fontos szállal, de olvasás közben néha nagyon untam. Talán ha nincs annyi kitérő, makulátlan lett volna az élmény.

A történet váza az a bizonyos igazi oroszos családregény, középpontjában Pavel Alekszejevics Kukockij doktorral, és a köré sereglő nőalakokkal. Kukockij doktor a Szovjetúnió leghíresebb nőgyógyásza, belső látásával hihetetlenül pontosan érzékeli a női test minden rezdülését, s miközben gyógyít és új módszereivel adja vissza a reményt a meddő pároknak, elkötelezetten harcol a hatalommal az abortusz legalizálásáért egy olyan korban és országban, ahol évente több ezer nő hal bele a kontár módon végzett magzatelhajtásokba. Évtizedeken át húzódó küzdelme folyamatos kudarcokat hoz, és megmérgezi viszonyát feleségével is, aminek köszönhetően Kukockij az alkoholhoz menekül.

A feleség, Jelena tolsztojánus családból származik, és hitével összeegyeztethetetlen férje küzdelme, ezért elfordul Kukockijtól és saját belső világába menekül. Jelena furcsa kettősséget hordoz magában. Míg műszaki rajzolóként a precíz tények és számok, a szögletek embere, időnként teljesen elveszti a kapcsolatot a valósággal, és valamiféle furcsa „roham” következtében egy álomvilágba kerül, látomások gyötrik. A könyv leginkább emberpróbáló része az a majd százoldalas látomás, amiben Jelena látja a másvilágot, a lelkek megérkezését és eltávozását. Biztos akar valamit jelenteni ez a látomáshalmaz, és biztos utal valamire a cselekményben, amit én balga olvasóként nem fedeztem fel, de azt kell mondanom, hogy mint előttem jó páran, én is majdnem becsuktam a könyvet ennél a résznél. (Ha erre jár valaki, akinek sikerült értelmezni ezt a látomást és a szerepét, az ossza meg velem, mert tényleg kíváncsi lennék rá…)

Jelena lánya, Tánya, aki később a regény igazi főszereplőjévé válik, nevelőapjához hasonlóan a tudomány felé veszi az irányt. Csakhogy történik valami, elhangzik egy kérdés, aminek hatására megkérdőjeleződik benne egész addigi életfelfogása, és egyik pillanatról a másikra eldobja a tudományt, hogy aztán a művészi szabadságban, gyökértelenségben találjon önmagára. Míg Kukockij és Jelena tudományos-vallásos dilemmái távol maradtak tőlem, Vaszilisza és Toma pedig abszolút hidegen hagyott, addig Tánya karaktere és az az etikai dilemma, amit ő megtestesített, igazán közel került hozzám, számomra ő volt a regény legélettelibb alakja. A tudománnyal kapcsolatos dilemmáknak pedig egy külön dimenziót ad Ulickaja genetikus múltja.

Az írónő szokásához híven számtalan mellékalakkal veszi körül főszereplőit, akik mind megkapják a saját kis történetüket, most is ahányszor behoz egy új szereplőt, elkalandozik a múltján, így ismerjük meg Kukockij jóbarátját, a genetikus Goldberget, az ő ikerfiait, akik Tánya „férjei” lesznek, Tánya barátnőit, szerelmét. Sok-sok szereplő, sok-sok kis történet, és mindannyian részei a „nagy” orosz történetnek, amelyben, miképp az elmúlt század orosz történelmében egyszerre van jelen a kommunizmus, az üldöztetések, az osztálykonfliktusok, a babonás vallásosság, a tudományos fejlődés és az attól való elzárkózás.

Nagyon nagyívű történetet mesél Ulickaja, a tőle megszokott hatalmas mesélőkedvvel, csak úgy áradnak a lapok, mint egy hatalmas folyó, csak úgy érzem, kicsit sok hordalékanyagot visz magával ez a folyó. A Kukockij esetei nagyon jó könyv, fontos könyv, nagyon sok gondolkodnivalót hagy maga után, de az az érzésem, hogy túl sok, túl sokat akar mondani, túl sok minden akar lenni, családregény, politikai regény, vallási regény, tudományos regény, és mindez kicsit túlnő az írónőn. Viszont minden kritikám ellenére cseppet sem bánom, hogy végül átvergődtem rajta, és továbbra is olvasni fogok Ulickaját. De most már tényleg a Médea és gyermekei lesz a következő!


Kiadó: Magvető
Fordította: Goretity József

Korábbi kommentek:

 
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...