2010. május 13., csütörtök

Vass Virág: Vulévu

Mindig is szerettem Vass Virág írásait, régebben az Anyutól csent Nők Lapjákban, később éveken át az ELLE oldalain. Szerettem, mert tipikus „női újságíró” létére okosan, kedvesen, intelligensen írt, jó témákat választott, a stílusa mindig is érzékeny, kifinomult, kicsit talán elvarázsolt volt. De ezt az elvarázsoltságot is kedveltem. Mikor meghallottam, hogy regényt írt, nyilván kíváncsi lettem rá, az Ulpius hihetetlenül agresszív reklámkampánya dacára.

Mikor először beleolvastam a Vulévuba, rögtön láttam, hogy ez ugyanaz a stílus, ugyanazok a finom, intelligens, érzékeny mondatok, ugyanaz a kedves, kicsit bizonytalan, kicsit sérülékeny, útját kereső fiatal nő, aki a magazin oldalairól pislogott ránk. Viszont a történet egyáltalán nem kötött le. Félre is tettem a könyvet, aztán most a könyvtárban épp bent volt, kivettem hát, hogy megtudjam, van-e füle-farka a történetnek vagy sem?

A regény főszereplője, azt hiszem, nyugodtan kimondható, hogy az író alteregója, Török Szonja a médiában dolgozó harmincas szingli, ugrásszerű sikerrel a háta mögött, hatalmas karrierrel a lábai előtt, hódolókkal, barátokkal körülvéve bizonytalankodja végig az életét. Megjelenik az életében egy igazi huszonegyedik századi tökéletes pasi, a gazdag, sármos, férfias, kicsit hatalommániás Gábor, aztán egy párizsi munka során megjelenik a kevésbé tökéletes huszonegyedik századi, ellenben ízig-vérig romantikus hősszerelmes művész, Kristóf, és Szonja hirtelen két pasi közt találja magát. Aztán nagyon gyorsan a közmondásos pad alatt. Addig azonban végigromantikázza Budapest összes menő helyét, majd Párizs összes menő helyét, esküvőt tervez a szerelmesek városában, majd angol enteriőr dizájnerekkel rendeztet be lakást a Rózsadombon, részt vesz a párizsi divathéten, ahol az összes valamirevaló modellt és tervezőt mikrofonvégre kapja, elugrik Valentino-hoz, aztán sitty-sutty Hollywoodba a Golden Globe gálára, a szünetekben viszont a kis budai lánylakásában kesereg barátnőjével azon, hogy milyen szörnyű az élet.

Na nem mintha nem lehetne szörnyű, ha az embernek mindene megvan, csak épp bizonytalan, mindentől fél, egyik „igazi” mellett sem lehet igazán önmaga, de amíg baromira sajnálom  a csajt amiért nem képes zöldágra vergődni saját magával, azért közben nem kicsit savanyú a szőlő. Szívesen megkérdezném, hogy ugyan kinek írta a könyvét a kedves írónő, mert nagyjából olyan érzésem volt olvasás közben, mint amikor a legcsilivilibb hollywoodi romantikus izében a főhősnő egész nap a tengerparti naplementében sír, hogy neki milyen szar. Kicsit elszaladt a ló vele, na, olyan negyedennyi menő étterem, puccos divatbemutató és bennfentes utalás is elég lett volna a köznek.

Szegény kis Török Szonja szenvelgése az elején még érdekes volt, itt-ott meg is érintett, de a végére annyira kifulladt, hogy csak pislogtam, merre halad még, és hol lesz végre vége. Szonja csak sodródik, majd’ négyszáz oldalon át, egyik pasitól a másikig, egyik tanácsadótól a másikig, mindent felrúg, ami jó lenne, és lohol egy újabb csalódás felé, de közben hiányzik a történet, nincs ami a lány kósza gondolatait, bizonytalankodásait, bölcsességeit és kesergéseit összetartsa. Vass Virág jól ír, a stílusa itt is nagyon jó, ezért még rosszabb, hogy ennyire képtelen történetet szőni. Azért is kár, mert sokkal szebben és érzékenyebben, pláne intelligensebben ír, mint a manapság annyira felkapott újságíróból „írónővé” vált társai többsége, de a történet, az baromira hiányzik.

Igazából kíváncsi vagyok, hogy fejlődik-e valahová a következő könyveiben, de nem fogok kapkodni értük, maximum ha szembejön a könyvtárban, és nagyon csajos könyvre vágyom, kiveszem azokat is. Nem mondom, hogy óriási csalódás volt, de valakitől, aki tud jól is írni, többet vártam.


Kiadó: Ulpius 

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...