2010. május 14., péntek

Tutanhamon kincse

Szoknom kell még az ilyen szórakoztató jellegű kiállításokat, azt hiszem. Eddig egy hasonlón voltam, pár éve a Titanic kiállításon, az maradéktalanul tetszett, de azért látszik, hogy egészen másféle, a múzeumban csendben bambulós kiállítási kultúrára vagyunk szocializálva. Ez a show-jellegű, multimédiás eszközökkel megtámogatott, lazább kiállítás kicsit még fura. De ez legyen a legnagyobb bajom. Mikor először hallottam erről a kiállításról még tavaly ősszel, előtört belőlem a kisiskolás énem, aki rajongott mindenért, aminek csak halovány köze volt az ókori Egyiptomhoz, és mindenáron régész akart lenni. Aztán szokás szerint az utolsó hetekben jutottam el rá.


Tutahnamon körül ugyebár óriási felhajtás van immár egy évszázada, hatalmas legenda szövődött köré, amiben nagyjából ugyanakkora szerepe volt a rejtélyes, sokáig ismeretlen fáraónak mint a sírját kutató régészeknek és az őket ért szerencsétlenségeknek. A kiállítás is legalább annyira meglovagolja a sír feltárásának előzményeit, a kutatók sorsát, mint magukat a kincseket. Rögtön a kiállítás kezdetén kaptunk egy jó kis ízelítőt a felhajtásból, az első terem szinte csak Howard Carterről és csapatáról szólt, jó sok fénykép, dokumentum, rengeteg ismeretterjesztő szöveg próbálta közelebb hozni  hozzánk a legendás ásatást és felkészíteni arra, ami a sírkamrában vár. Aztán, amikor már azt hittük, hogy tán beléphetünk a kincsek közé, még két Spektrum tévé szintű ismeretterjesztő film is hozzájárult a felkészítéshez, amikből megtudhattunk egyet s mást Tutanhamonról.

Ezek után végre elérkeztünk a sírkamrához. A kiállítás legnagyobb nézőcsalogatója az volt, hogy itt aztán úgy láthatunk mindent, ahogy Carterék megtalálták, és most az egyszer és csak itt és csak most feltárul előttünk a látvány, ami a történelem legnagyobb régészeti felfedezése volt. Hát, nem tagadom, volt egy kis fílingje a dolognak, érdekes volt ott állni és bambulni, hogy nahát, ez tényleg olyan, de így pár hét távolából visszanézve az bizony csak néhány szoba volt sok összehajigált holmival… Ez volt a legérdekesebb része a kiállításnak, aztán hosszú-hosszú termek során át megnézhettük egyenként a kamrákban lévő halmokból kiásott tárgyakat, jó bőséges magyarázatokkal.


Kicsit túl bőségesekkel is. A bejáratnál ugyanis mindenkinek a nyakába akasztottak egy audio guide-ot, ami elég részletes ismertetést adott szinte mindenről (bár elég rémes kiejtéssel), plusz nagyjából ugyanazok az információk szépen hagyományosan írott formában is ki voltak pakolva a falra, és itt-ott még a tárgyakhoz is külön magyarázatokat fűztek. Sok-sok átfedéssel. Ha valaki buzgón végighallgatta az audio guide-ot és elolvasott mindent, akkor egy csomó információt háromszor is megkapott. Kicsit úgy éreztem, hülyének nézik a látogatókat, vagy csak én szoktam meg nagyon, hogy mindent elolvasok a múzeumban, nem tudom, de nem szeretem ezt a fülembe duruzsolós tárlatvezetést.

Fura volt a kiállítás, tetszett, szép volt, érdemes volt megnézni, annak ellenére, hogy szkeptikus voltam kicsit, hogy mi értelme másolatokat bámulni órákig, de mivel momentán baromira kicsi esélye van annak, hogy kiruccanjak Kairóba megnézni az eredetiket, plusz ennek a kiállításnak a koncepciója, a tárgyak együttes bemutatása sehol máshol nem valósul meg, maradandó élményt nyújtott. Viszont még mindig nem érzem teljesen magaménak az ilyen szórakoztató kiállításokat.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...