2010. május 7., péntek

Anna Gavalda: 35 kiló remény

Anna Gavalda lassan de biztosan belőtte magát azon írók közé, akik bármit írnak, én elolvasom, akikben még soha nem csalódtam, mert alkossanak bár különböző műfajokban, írjanak bár regényt vagy novellát, mindig magas színvonal kerül ki a kezük közül. Gavalda írásai szerethetőek, érzékenyek, hétköznapiak, egyszerűen, drámázás nélkül ír, mégis legtöbb írása mögött nagyon is mély mondanivaló rejtőzik. Nincs ez másképp a 35 kiló remény esetében sem.

A történet elbeszélője, a 13 éves Gregoire, helyét kereső kiskamasz, komoly iskolai problémákkal, tanulási és összpontosítási nehézségekkel, viszont hatalmas kézügyességgel. Gregoire egészen pici korától kezdve barkácsol, megjavít mindent ami a kezébe kerül, minden kacatból épít valami újat, és a világon egyedül talán nagyapja barkácsműhelyében érzi jól magát. Azonban legyen bár istenáldotta tehetsége a kézműves munkákhoz, neki is helyt kell állnia a modern iskolarendszerben, ami elsősorban és mindenekfelett töméntelen mennyiségű lexikális tudást követel meg a diákoktól. Nem csak nálunk, nem is csak Franciaországban, szerte a nyugati világban így van ez. Az állami oktatási rendszerek iszonyú kevés, van ahol gyakorlatilag semmi teret nem engednek a gyermeki fantáziának, a kézügyességnek. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem ez kell a továbbtanuláshoz.

Sokezer szociológiai tanulmány foglalkozik azzal, hogy miért jutott idáig elsősorban a nyugat-európai társadalom, hogy gyakorlatilag mindenkitől azt várjuk, hogy tanuljon, tanuljon, tanuljon, szerezzen diplomát, „vigye valamire”. Közben az olyan gyerekek, mint Gregoire, kipotyognak a rendszerből, mert nem tudnak megfelelni a követelményeknek. Pedig nagyon sok olyan gyerek van, mint ő. Akik képtelenek bemagolni a másodfokú egyenlet megoldóképletét, de tudnak bútort építeni, utakat építeni, megszerelni a mosógépet, és így tovább. Az már össztársadalmi probléma, hogy miért is nem képeznek (nem csak nálunk, szintén egész Európára jellemző probléma) annyi szakembert, amennyire szükség lenne.

Gavalda kis könyve persze nem a probléma társadalmi vetületeit elemezgeti, ő egy tizenhárom éves gyerek gondolatain keresztül tárja elénk azt, hogy kallódik el majdnem egy tehetséges, józan kisfiú, mert nem tud beilleszkedni abba a rendszerbe, amibe szülei és tanárai be akarják tuszkolni. Óriási szerencséje van, hogy ott van neki a példaképként tisztelt nagyapja, aki felnyitja a szemét, és segít bekerülni egy szakiskola jellegű internátusba, ahol végre kiélheti magát, és kedvére barkácsolhat, a tanárok és diáktársai által is elismerve.

Nem igazán tudom, kinek szánta Gavalda ezt a könyvet, ifjúsági irodalomként árulják, szerintem gyerekek és szülők egyaránt forgathatnák, ki azért, hogy lássa, nincs egyedül a problémájával, ki azért, hogy rájöjjön, nem kell ráerőltetnie a gyerekére a saját elképzeléseit a tanulásról, érvényesülésről. Jó kis könyv, mindenképpen megérte elolvasni, de elég nagy jóindulattal nevezhető akár csak kisregénynek is. Nem is értem, miért kellett külön kötetben megjelentetni, simán belefért volna egy novelláskötetbe ez a nyolcvan nagyon szellősen gépelt oldal. Vagy akár ki is bővíthette volna, én szívesen olvastam volna Gregoire történetét regénnyi terjedelemben is.


Kiadó: Magvető
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...