Újraolvasásra várva

A napokban Katacita posztolt újraolvasás témában, én meg roppant mód megörültem neki, mert az utóbbi hetekben-hónapokban egyre többször kerül szóba, hogy újra elő kéne venni ezt meg azt, csak hát mindig oda jutunk, hogy „so many books, so little time” és megyünk tovább az újdonságok felé… Aztán hazafelé a buszon merengve rájöttem, hogy de hát én épp újraolvasok, mégpedig Donna Tartt A titkos történetét – szóval nem is lehetne aktuálisabb a téma. Az újraolvasás egyébként mintha örök vita tárgya lenne könyvmolykörökben. Vannak a javíthatatlan újraolvasók, akik képesek a kedvenceiket évente elővenni és még végig is olvassák őket újra meg újra – és vannak a kizárólag új élményeket hajszolók, akik szerint az újraolvasás egész egyszerűen időpocsékolás. A kettő között persze van vagy ezer árnyalat, de manapság nem annyira divat árnyaltan gondolkodni, ezért ezek halkabbak…

Én régebben rendszeres újraolvasó voltam, ha nem is évente és nem is minden kedvencet, de azért csak elő-elővettem azokat, amik a szívemhez nőttek – kismillió oka van annak, hogy ez miért változott meg. Két éve aztán elkezdtem újraolvasni a kedvenc Woolf-regényeimet, és megmoccant valami: részben, mert újra megízleltem milyen félelmetesen jó élmény „hazaérkezni” egy kedves szövegbe, részben, mert felfedeztem, hogy öt-tíz év után mennyire mást tud adni még az is, amihez a legmeghittebb viszony fűz. Érik, hogy lassan újrafeldolgozzam az egész életművet, hisz nekem ez valóban szerelem, és van olyan darabja amit (kimondani is ijesztő) tíz éve olvastam utoljára. Persze nem Virginia az egyetlen, jó pár nagy kedvenc várja türelemmel a polcon, hogy a nagy komfortzóna-felrúgásaim közepette visszatérjek hozzájuk.

  

Mindenekelőtt A Gyűrűk Ura – mostanában megint sokat időzünk virtuálisan (film, rajz, képek, zene) Hobbitfalván és úgy érzem, pont elég idő telt el a legutóbbi olvasás óta ahhoz, hogy újra beköltözzek a létező legbékésebb vidékre. Csak ne kéne kiruccanni onnan, kellenek a fenének a kalandok :) De ha már Hobbitfalva, akkor nem maradhat ki A Hobbit sem – őt direkt nem vettem elő, amíg le nem csengett a felhizlalt filmes őrület, de most már szabad a pálya. Ráadásul ezt az újragondolt fordítást még egyszer sem olvastam végig szerintem. Évek óta tervezgetem, hogy újra elutazom a Roxfortba is – bevallom, ez egy picit rosszindulatú kirándulás lesz, hisz évről évre egyre több kritikám fogalmazódik meg Harry Potterrel kapcsolatban, de szilárd elhatározásom, hogy mielőtt végképp eltemetem magamban a valaha volt rajongást, még egyszer végigolvasom, hátha visszatér a varázs.

  

Régóta tervben van egy Amerikai istenek újrázás is, pontosan azóta hogy kijött az új, bővített, szépített kiadás; most a Horzsolások (plusz a remek Óceán az út végén) újra ráirányította a figyelmem, de annyira hogy félek levenni a polcról mert tuti a kezemben ragadna :) A hollókirály újrakiadása számomra az év egyik legjobb könyves híre eddig, ami már csak azért is furcsa, mert nekem itt vigyorog a polcon a régi kiadás, bármikor elővehettem volna, csak épp eszembe sem jutott. Most viszont, részben az új, részben a sorozat hatására nagyon rákívántam, egész biztos sorra kerül hamar. Ahogy a Rúnajelek is, pláne mert kezd Harris-elvonásom lenni (Vajon az Ulpius bedőlése után átveszi valaki a kiadását?), no meg mert ezt anno pont a költözésünk idején olvastam, némiképp zaklatott állapotban, félig mindig másra figyelve (ezért nem lett belőle poszt sem). Megérdemelné, hogy egyszer csak rá figyeljek.

  

Ahogy Doris Lessing Az arany jegyzetfüzete is – szintén költözés-áldozat, sokkal nagyobb koncentrációt igényelne, mint amire akkoriban képes voltam, mert egyébként gyönyörű és borzasztó összetett regény. Apropó, Lessing kiadását pláne folytathatná valaki, ha már… Amióta megnéztem a rettenetesen elcseszett végű sorozatot, azóta birizgál, hogy újra kéne olvasni az Átmeneti üresedést – emlékszem, aznap este nem tudtam eldönteni, én emlékszem-e rosszul vagy tényleg ennyire hülyék a készítők, ezért gyorsan elolvastam a végét, aztán csak hasaltam az ágyon a könyvvel és nagyon kellett magam győzködni, hogy letegyem. És ha már Woolf-fal nyitottam a posztot, fejezzük is be Woolf-fal, mert nyilván mindenki rettentően izgatott amiatt, melyik lesz a következő, amit újraolvasok tőle :) Szándékaim szerint a Felvonások között – a szerző utolsó, még épp befejezett, de életében sajtó alá már nem rendezett regénye nem hibátlan, a kritika által jócskán alul is értékelt mű, nekem viszont nagy kedvencem, jó néhány emblematikus jelenettel, amiket szívesen élnék újra.

Maradjunk ennyiben. Érdekes, hogy olyan könyv, ami anno nem tetszett és veszettül szeretnék új esélyt adni neki, egy sem reppent fel erre a listára. Majd egyszer, egy másik élethelyzetben biztos megengedőbb hangulatban leszek és jöhetnek a második esélyek – most inkább azt érzem, a szeretett hangulatokba lenne jó visszaérni. Hogy valóban elolvasom-e őket belátható időn belül? Tudja fene :) Lehet, hogy egy-két hónap múlva megint elkap a gépszíj és csak és kizárólag új élmények kellenek majd. Az a jó, hogy egyáltalán nem vagyunk kiszámíthatatlanok…

És ti hogy álltok az újraolvasásokkal?