Az a szerencse ért, hogy meghívást kaptunk a november 18-i Múzeum+ rendezvényre, ahol Eszéki Erzsébet Így látunk mi
című könyve alapján remek képes-zenés pódiumbeszélgetés zajlott. A
könyvben 37 közismert ember mesél Eszéki Erzsébetnek a kedvenc
műalkotásáról. Arról az egyedi, de személyességében is egyetemes
élményről, ahogy ránk a képzőművészet hat, és arról a hallatlanul intim
gesztusról, ahogy egy-egy kép kiválasztja magának nézőjét. Arról, mitől
megragadó valami. És persze arról is, a művészet által megragadott
ember milyen, hiszen róla árul el a legtöbbet a választás mikéntje és
miértje.
A meghirdetett pódiumbeszélgetésen a résztvevőknek csak annyi korlátot szabtak, hogy a múzeumban épp futó Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei
kiállítás anyagából kellett kiválasztaniuk az őket leginkább megragadó
képet. Így miközben a meghívott vendégek Eszéki Erzsébet empatikus
kérdéseire válaszolva elmesélték a maguk személyes élményét a
kiválasztott rajzról, festményről, mi folyamatosan láthattuk az épp
„elmesélt” művet, kivetítve.
Tovább
fokozta az élmény teljességét, hogy a szubjektív műelemzők közül Szabó
Dániel és Bujtor Balázs zenészek lévén nemcsak szóban, de a zene
„nyelvén” is megfogalmazhatták a mondandójukat – Szabó Dániel a zenével
például sokkal plasztikusabban beszél a látvány keltette érzelmekről;
Bujtor Balázs kópés-kamaszos, őszinte humora is az előadott
improvizációtól kapott komoly mélységet. De minden vendég hozott valami
többletet a maga világából: Bíró Kriszta színésznő a mélyen személyes
választás-indoklás mellé mesét olvasott fel, M. Tóth Géza a saját
kékszakáll-rajzfilmje részletét játszotta be (sajnos zene nélkül, de
mint kifejtette, mint illusztrációt kell néznünk a részletet, zenével
egy másik teljes-élménnyé válik). A házigazda, a múzeum főigazgatója,
Baán László – túl azon, milyen parádésan illusztrálta a választásával, a
tetszés és a mű történeti jelentősége mennyire függetlenek –
hozzászólásaival folyamatosan tárlatvezetett, az estbe jól illő
szakmaiságot lopva a többiek tetszés-történetei közé. Személyes
kedvencem mégis Parti Nagy Lajos felolvasott szövege volt a Secession
bécsi épületének hatalmas, kerek üvegablakán látható angyaláról: eljutva
a szövegben a röpképességtől a „Berlin fölött az ég” angyalaiig megint
rólunk mesélt sajátmesét az író, rólunk-nekünk, személyesen,
személyeset.
Az
est minden pillanatáért hálás vagyok, minden résztvevőnek köszönöm.
Külön köszönet illeti Eszéki Erzsébetet, az ötletgazdát és moderátort.
Így kell ezt csinálni: be lehet bizonyítani, elfér egy asztalnál a
személyesség, a nyilvánosság és a szakmai hitel. Kellően tömény volt, és
kellően tömény keretben, hiszen a pódiumbeszélgetés előtt Botero képei
között sétáltunk, utána pedig zárásig megnéztük a
Szecesszió-kiállítást – hogy nem mellesleg eldönthessük, mi melyik
képet választanánk. Hiszen ez is része a látott „játéknak”: minket is
játszani hív.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése