Kamaszkorom
egyik kedvenc filmje volt a Tőzsdecápák. Oliver Stone valamit nagyon
elkapott 1987-ben a korszellemből, Gordon Gekko fiatalok millióinak vált
példaképévé, még akkor is, ha álnok kígyó volt, és megkapta méltó
büntetését; a film divatba hozta a tőzsdét, a brókerek világát, a
nagybetűs Wall Streetet, sőt, még a lakberendezőt játszó Daryl Hannah
által tervezett csupagiccs lakásbelsőket is. Sokan várták a folytatást,
Gekko és Bud Fox játszadozásaiban simán benne volt még néhány filmre
való alapanyag, de Stone húsz évig tartotta magát egyik legfőbb
szabályához: folytatást soha. Aztán mégis meggondolta magát, kár, hogy
kissé későn.
A
Tőzsdecápák 2 – A pénz nem alszik című folytatással az a legnagyobb
gond, hogy a legrosszabbkor érkezett. Míg 1987-ben Gekko és társai
példaképek voltak, csodálták őket világszerte, életstílusuk,
hozzáértésük, menő szövegeik nyálcsorgatásra késztették a tömegeket, ma,
2010-ben, valljuk be, mindenki utálja a brókereket. A legtöbb embernek
azon nyomban kinyílik a bicska a zsebében, ha meghallja a tőzsde szót,
és rögtön a devizaárfolyamok meg a hiteltörlesztések jutnak eszébe, úgy
meg egy kicsit nehéz végig élvezni egy kétórás filmet, ha közben arra
gondolsz, de képen törölnéd az összes szereplőt ott a Wall Streeten!
Kár
érte, mert nagyon vártam ezt a folytatást, és nem is indult rosszul.
Gekko, miután letöltötte nyolc éves börtönbüntetését, a korszellemnek
megfelelően könyvet ír életéről, és egyetemekre jár előadásokat tartani a
feltörekvő brókerpalántáknak, akik börtön ide vagy oda, továbbra is
csodálattal csüngenek szavain. Közéjük tartozik Jacob Moore is, aki
miközben a nagy pénzmágus követője akar lenni, épp elvenni készül Gekko
lányát, az apját mindennél jobban gyűlölő Winnie-t. Épp ezért csak
titokban veszi fel a kapcsolatot Gekkoval, aki persze kihasználja a
leendő vejét arra, hogy lánya közelébe férkőzzön. És, mint utóbb
kiderül, arra is, hogy visszakapaszkodjon a pénzpiac csúcsára.
Van
itt minden, mi szem-szájnak ingere, családi dráma, részben Gekko és
lánya, részben Jacob és anyja között; tőzsdemanipuláció; egykori mentor
rejtélyes halála; alternatív energia versus nagy olajtársaságok;
országokon átívelő gyanús pénzügyletek. És közben persze beüt a válság.
Kicsit a sokat markol és keveset fog tipikus esete áll fenn, Stone
mindent bele akart zsúfolni a filmbe, ami az eltelt húsz évben eszébe
juthatott, ám ennek köszönhetően egyik szál sem lett igazán erős.
Leginkább
Winnie, Gekko és Jacob hármasának konfliktusai hiteltelenek, a
legkevésbé ezt kellett volna beleerőltetni a filmbe. Winnie, aki utálja
az apját, mert az tönkretette az egész család életét, és hánynia kell a
pénz szótól, miközben egy radikális környezetvédő honlapot üzemeltet,
azért nagyon jól elvan a tetőtéri kis luxusapartmanjában és egy menő
brókerrel jár. Elég furcsán értelmezi az anyagi javak elutasítását…
Ehhez kapcsolódik Jacob szívügye, az alternatív energiával kísérletező
kutatócsapat támogatása, akiknek próbál pénzt szerezni, de végig rezeg a
léc, hogy meggyőződésből, Winnie miatt, vagy csak a pénz kedvéért, mert
„a jövőben a zöld energia lesz a varázsszó”.
A
meghatónak szánt apa-lánya egymásra találás legkritikusabb pontja az,
hogy a néző vajon el tudja-e hinni Gekkoról, hogy megváltozott. Az
eredeti Tőzsdecápákban egyértelmű volt, hogy Gekko a mohó, gonosz kígyó,
Bud Fox meg a szerencsétlen lúzer, itt már más a helyzet. A film végig
el akarja hitetni velünk azt, amit zsigerből elutasít bárki, aki látta
az első filmet, hogy Gekko biza megváltozott. És azt kell mondjam,
majdnem el is hisszük, köszönhetően Michael Douglas fantasztikus
játékának. Úgy ahogy van, lenyúlja az egész filmet, lubickol egykori
legnagyobb szerepében, és majdnem, de csak majdnem elhiteti velünk, hogy
jó útra tért. De azért színészi játék ide vagy oda, a lelkünk mélyén
tudjuk, hogy kutyából nem lesz szalonna, ezért is nem ér minket
meglepetésként a filmvégi csavar.
S
hogy mi van a családi szálon túl? Nagyszabású tőzsdei akciók
orrba-szájba, kicsit sok is a jóból. Mindenki hatalmas üzleteket csinál,
a cápák kinyírják egymást, a kishalak meg csak pislognak, hogy mi
történik körülöttük, amíg be nem üt a krach. Ám akkor sem változik
semmi, csak épp felcserélődnek a szerepek. A film nagy tanulsága, hogy
„mindig van egy újabb cápa”. Az csak a sors szeszélyén múlik, hogy épp
kinek mi jut. És hiába Jacob nagyszabásúnak szánt bosszúhadjárata, és
fifikája, a rosszfiúk is csak akkor szívják meg, ha egy még nagyobb
cápának az érdekében áll.
Szegény
Shia LeBeouf egyébként pont úgy jár, mint a filmbeli karaktere:
elveszik a sok nagy cápa között. A jövő egyik - előreláthatólag -
legnagyobb sztárja (gondoljunk csak a Transformers- vagy az Indiana
Jones-sorozatra) hiába főszereplő, elvész a nagyok árnyékában. Douglas
mellett a gátlástalan tőzsdemanipulátort játszó Josh Brolin is remekel,
és egy kicsi, ám emlékezetes szerepben Frank Langella is nagyot alakít. A
film legemlékezetesebb momentuma mégis a sokat látott tőzsdeveteránt
játszó Eli Wallach-hoz kapcsolódik. Az idős színészlegendát mostanában
inkább kedves kis rozzant bácsiként láthatjuk fel-feltűnni, ám itt egy
nagyon markáns filmvégi jelenettel megcsillant valamit abból, mekkora
nagy színész lehetett fénykorában. Furcsa ezt leírni, de a legnagyobb
baklövésnek az amúgy roppant tehetséges Carey Mulligan tűnik, akinek
vagy ennyire rosszul volt megírva a szerepe, vagy ennyire nem tudott mit
kezdeni Hollywooddal, de az egész filmben csak tágra nyílt szemekkel
picsog, mint egy ijedt kislány, pedig szerepe szerint öntudatos és
határozott nő lenne.
Nem
rossz film ez, sőt, nagyon jól lehet szórakozni rajta, csak épp nem ér
fel az első részhez. Hosszú, itt-ott vontatott, és nagyon sok mindent
zsúfoltak bele. Az már csak hab a tortán, hogy megszámolni sem tudom,
hányszor fejezik be. Stone szerintem maga sem tudta, hol a történet
vége. Ami viszont most is nagyon erős, az az atmoszféra. New Yorkot és a
Wall Streetet nem nehéz hangulatosan fényképezni, a tőzsdei diagramokat
meg mintha pont arra találták volna ki, hogy toronyházakat rajzoljanak
meg velük. A fényképezés, a zene, a díszletek, mind parádésak, könnyű
beleveszni ennek a filmnek a hangulatába, csak a történet gyengeségeit
nem könnyű elfeledni…
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése