2010. november 11., csütörtök

Tőzsdecápák 2 - A pénz nem alszik

Kamaszkorom egyik kedvenc filmje volt a Tőzsdecápák. Oliver Stone valamit nagyon elkapott 1987-ben a korszellemből, Gordon Gekko fiatalok millióinak vált példaképévé, még akkor is, ha álnok kígyó volt, és megkapta méltó büntetését; a film divatba hozta a tőzsdét, a brókerek világát, a nagybetűs Wall Streetet, sőt, még a lakberendezőt játszó Daryl Hannah által tervezett csupagiccs lakásbelsőket is. Sokan várták a folytatást, Gekko és Bud Fox játszadozásaiban simán benne volt még néhány filmre való alapanyag, de Stone húsz évig tartotta magát egyik legfőbb szabályához: folytatást soha. Aztán mégis meggondolta magát, kár, hogy kissé későn.

A Tőzsdecápák 2 – A pénz nem alszik című folytatással az a legnagyobb gond, hogy a legrosszabbkor érkezett. Míg 1987-ben Gekko és társai példaképek voltak, csodálták őket világszerte, életstílusuk, hozzáértésük, menő szövegeik nyálcsorgatásra késztették a tömegeket, ma, 2010-ben, valljuk be, mindenki utálja a brókereket. A legtöbb embernek azon nyomban kinyílik a bicska a zsebében, ha meghallja a tőzsde szót, és rögtön a devizaárfolyamok meg a hiteltörlesztések jutnak eszébe, úgy meg egy kicsit nehéz végig élvezni egy kétórás filmet, ha közben arra gondolsz, de képen törölnéd az összes szereplőt ott a Wall Streeten!

Kár érte, mert nagyon vártam ezt a folytatást, és nem is indult rosszul. Gekko, miután letöltötte nyolc éves börtönbüntetését, a korszellemnek megfelelően könyvet ír életéről, és egyetemekre jár előadásokat tartani a feltörekvő brókerpalántáknak, akik börtön ide vagy oda, továbbra is csodálattal csüngenek szavain. Közéjük tartozik Jacob Moore is, aki miközben a nagy pénzmágus követője akar lenni, épp elvenni készül Gekko lányát, az apját mindennél jobban gyűlölő Winnie-t. Épp ezért csak titokban veszi fel a kapcsolatot Gekkoval, aki persze kihasználja a leendő vejét arra, hogy lánya közelébe férkőzzön. És, mint utóbb kiderül, arra is, hogy visszakapaszkodjon a  pénzpiac csúcsára.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, családi dráma, részben Gekko és lánya, részben Jacob és anyja között; tőzsdemanipuláció; egykori mentor rejtélyes halála; alternatív energia versus nagy olajtársaságok; országokon átívelő gyanús pénzügyletek. És közben persze beüt a válság. Kicsit a sokat markol és keveset fog tipikus esete áll fenn, Stone mindent bele akart zsúfolni a filmbe, ami az eltelt húsz évben eszébe juthatott, ám ennek köszönhetően egyik szál sem lett igazán erős.

Leginkább Winnie, Gekko és Jacob hármasának konfliktusai hiteltelenek, a legkevésbé ezt kellett volna beleerőltetni a filmbe. Winnie, aki utálja az apját, mert az tönkretette az egész család életét, és hánynia kell a pénz szótól, miközben egy radikális környezetvédő honlapot üzemeltet, azért nagyon jól elvan a tetőtéri kis luxusapartmanjában és egy menő brókerrel jár. Elég furcsán értelmezi az anyagi javak elutasítását… Ehhez kapcsolódik Jacob szívügye, az alternatív energiával kísérletező kutatócsapat támogatása, akiknek próbál pénzt szerezni, de végig rezeg a léc, hogy meggyőződésből, Winnie miatt, vagy csak a pénz kedvéért, mert „a jövőben a zöld energia lesz a varázsszó”.

A meghatónak szánt apa-lánya egymásra találás legkritikusabb pontja az, hogy a néző vajon el tudja-e hinni Gekkoról, hogy megváltozott. Az eredeti Tőzsdecápákban egyértelmű volt, hogy Gekko a mohó, gonosz kígyó, Bud Fox meg a szerencsétlen lúzer, itt már más a helyzet. A film végig el akarja hitetni velünk azt, amit zsigerből elutasít bárki, aki látta az első filmet, hogy Gekko biza megváltozott. És azt kell mondjam, majdnem el is hisszük, köszönhetően Michael Douglas fantasztikus játékának. Úgy ahogy van, lenyúlja az egész filmet, lubickol egykori legnagyobb szerepében, és majdnem, de csak majdnem elhiteti velünk, hogy jó útra tért. De azért színészi játék ide vagy oda, a lelkünk mélyén tudjuk, hogy kutyából nem lesz szalonna, ezért is nem ér minket meglepetésként a filmvégi csavar.

S hogy mi van a családi szálon túl? Nagyszabású tőzsdei akciók orrba-szájba, kicsit sok is a jóból. Mindenki hatalmas üzleteket csinál, a cápák kinyírják egymást, a kishalak meg csak pislognak, hogy mi történik körülöttük, amíg be nem üt a krach. Ám akkor sem változik semmi, csak épp felcserélődnek a szerepek. A film nagy tanulsága, hogy „mindig van egy újabb cápa”. Az csak a sors szeszélyén múlik, hogy épp kinek mi jut. És hiába Jacob nagyszabásúnak szánt bosszúhadjárata, és fifikája, a rosszfiúk is csak akkor szívják meg, ha egy még nagyobb cápának az érdekében áll.

Szegény Shia LeBeouf egyébként pont úgy jár, mint a filmbeli karaktere: elveszik a sok nagy cápa között. A jövő egyik - előreláthatólag - legnagyobb sztárja (gondoljunk csak a Transformers- vagy az Indiana Jones-sorozatra) hiába főszereplő, elvész a nagyok árnyékában. Douglas mellett a gátlástalan tőzsdemanipulátort játszó Josh Brolin is remekel, és egy kicsi, ám emlékezetes szerepben Frank Langella is nagyot alakít. A film legemlékezetesebb momentuma mégis a sokat látott tőzsdeveteránt játszó Eli Wallach-hoz kapcsolódik. Az idős színészlegendát mostanában inkább kedves kis rozzant bácsiként láthatjuk fel-feltűnni, ám itt egy nagyon markáns filmvégi jelenettel megcsillant valamit abból, mekkora nagy színész lehetett fénykorában. Furcsa ezt leírni, de a legnagyobb baklövésnek az amúgy roppant tehetséges Carey Mulligan tűnik, akinek vagy ennyire rosszul volt megírva a szerepe, vagy ennyire nem tudott mit kezdeni Hollywooddal, de az egész filmben csak tágra nyílt szemekkel picsog, mint egy ijedt kislány, pedig szerepe szerint öntudatos és határozott nő lenne.

Nem rossz film ez, sőt, nagyon jól lehet szórakozni rajta, csak épp nem ér fel az első részhez. Hosszú, itt-ott vontatott, és nagyon sok mindent zsúfoltak bele. Az már csak hab a tortán, hogy megszámolni sem tudom, hányszor fejezik be. Stone szerintem maga sem tudta, hol a történet vége. Ami viszont most is nagyon erős, az az atmoszféra. New Yorkot és a Wall Streetet nem nehéz hangulatosan fényképezni, a tőzsdei diagramokat meg mintha pont arra találták volna ki, hogy toronyházakat rajzoljanak meg velük. A fényképezés, a zene, a díszletek, mind parádésak, könnyű beleveszni ennek a filmnek a hangulatába, csak a történet gyengeségeit nem könnyű elfeledni…


Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...