2014. augusztus 30., szombat

Lionel Shriver: Születésnap után



Melyikünk ne gondolkodna el azon néhanap, hogy „ha akkor másképp döntök, most minden más lenne” – legyen az egy kapcsolat felbontása avagy útnak indítása, egy munkahelyváltás, egy „X” az egyetemi jelentkezési lapon, vagy akár egy teljesen hétköznapi apróság. Szeretjük azt hinni, hogy sorsfordító pillanatokon múlik minden, és néha ez bizony így is van – ám hogy pontosan mi is múlik ezen pillanatokon és hogy vajon minden másképp lesz-e, ha adott döntéshelyzetben a másik utat választjuk, az már egy sokkal összetettebb és érdekesebb kérdés. Mely kérdést Lionel Shriver rettentően ügyesen, már-már zavarba ejtő alapossággal és olykor zavaró életszerűséggel járja körbe...

Irina McGovern orosz származású amerikai mesekönyv-illusztrátor, aki Londonban él terrorizmus-szakértő majdnem-férjével, Lawrence-szel. Ha őt kérdeznénk, valószínűleg azt mondaná, „minden rendben van” az életében – munkájában (amit amúgy csekély lelkesedéssel, de mégiscsak lelkesedéssel végez) mérsékelten sikeres, anyagi helyzete nagyjából-egészében jó, kapcsolata megszokott, biztonságos, a takaréklángra csavart szenvedély ellenére is kielégítő. Mit akarhatna még? Mondjuk egy kis élet nem ártana a mindennapi rutin, a vacsora előtti pattogatott kukorica, a minden este ugyanolyan tévéműsorok és az évek óta kínos egyformasággal végzett ágybeli gyakorlatok mellé – valami váratlan, valami spontán, valami, amire nem lehet ráütni a „de hát így szoktuk” plecsnit.

Megcsókolni egy másik férfit egy túlfűtött vacsora után – mely vacsora igazából kizárólag az épp valami távoli konferencián okoskodó Lawrence erőltetésére alakult úgy, ahogy, jelesül, hogy Irina és a „közös barát” (valójában Lawrence-barát) snookerjátékos, Ramsey kettecskén maradjon – kétségkívül ilyen váratlan. Nem is csoda, hogy Irinánk bizony habozik – addig-addig, amíg el sem tudja dönteni, mit csináljon, s a könyv szépen kettéágazik. Így lehet, hogy az első (még „hagyományos”) fejezetet követően a többit már úgymond „duplán” kapjuk: az egyik szálon a csók elcsattan, a másikon nem. Az egyik szálon tépelődés, elhagyás, szenvedélyes viszony és csupa „váratlan”; a másikon a megszokott biztonság és az örök „mi lett volna, ha”.

El is lehetne intézni ennyivel – az egyik lehetőség a mindent felemésztő szenvedélyé, a másik a punnyadt hétköznapoké, ki-ki döntse el, melyik a szimpatikusabb. Még jó, hogy Shriver ennél sokkal-sokkal jobb író, aki vállalja a kockázatot és szembemegy az örök „miért nem a Hufnágel Pistihez mentem hozzá?” dilemmával. (Azért nem, kedves Paula, mert mellette jó eséllyel tök ugyanilyen hisztis családanya lennél.) Mert ugyan adott pillanatban valóban mindent megváltoztathat egy döntés, de hosszú távon – pláne egy élet távlatában – értelmetlen és rossz döntésről beszélni. Bármelyik úton indulunk el, ugyanúgy várhatnak ránk buktatók, csalódások, kudarcok, hisztik – ahogy sikerek és boldog pillanatok is. Nagyjából egy dolog biztos: az életünk maga a kiszámíthatatlanság.

Irina „két élete” bővelkedik sikerben és kudarcban egyaránt – az a bizonyos döntés ugyan kihat az élete minden területére – a családjával, barátaival való viszonyára, a karrierjére, az anyagi helyzetére, az önbecsülésére – ám az már ízlés kérdése, hogy ki melyik „irányt” tekinti jobbnak, boldogabbnak. S noha Shriver okos szerző, aki elképesztő következetességgel, szigorúan, technikásan pakolgatja egymás mögé az egyes fejezetpárokat, látszólag hideg fejjel és abszolút kiegyensúlyozottan, ő sem tudja megállni, hogy – bármily szolidan is, de – állást foglaljon az egyik döntés mellett. (Szerencsére ezzel együtt maximálisan meghagyja nekünk a saját állásfoglalás lehetőségét, tehát ez jelen esetben a legkevésbé sem kritika, csupán azt bizonyítja, hogy a szerzőnek is van lelke – nem csak esze.) 

Ami nem is árt, mert bizony olvasás közben könnyen kialakulhat egy olyan kép, hogy ez egy túlságosan is agyas könyv, ahhoz képest, hogy érzelmekről, érzelmek diktálta választásokról szólna – Shriver analitikus éleslátással boncolgatja szereplőit, nagyjából annyi együttérzéssel, mintha azok a boncasztalon élve kifeszített békák lennének. Gondolom, az írónő korábbi művei ismerőinek ez nem meglepetés, de gyakran – azt hiszem, túlságosan is gyakran – éreztem azt, hogy pont annyival hatoltunk mélyebbre Irina önanalizálásába (önmarcangolásába), hogy az már kényelmetlen legyen. Kényelmetlen, mert olvasás közben óhatatlanul az olvasó is boncasztalra kerül – és még aki olyan szerencsés, hogy nincs meg a maga Hufnegál Pistije, az sem érezheti biztonságban magát.

Shriver szembesít minket egy halom elő- és értékítéletünkkel, önáltatásainkkal, megalkuvásainkkal, megszokásainkkal – és ez nagyon nem esik ám jól. És bár tálcán kínálja magát a leegyszerűsítés a „mi a fontosabb, a perzselő szenvedély vagy a nyugodt, biztonságos, kiszámítható kapcsolat” kérdéskörre, de azért nem árt, ha látjuk: ez a könyv ennél sokkal-sokkal többről szól. Például arról, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet olyan döntést hozni, amit életünk valamely pillanatában ne bánnánk piszkosul – épp ezért az egyik legnagyobb feladatunk megtanulni felvállalni a saját döntéseink. Ha ezt megtanultuk, utána már nyugodt szívvel és emelt fővel nézhetünk vissza és mondhatjuk azt akár a faképnél hagyott lehetőség szemébe is, hogy „minden rendben van”.


Kiadó: Gabo
Fordító: Komló Zoltán

2 megjegyzés :

katacita írta...

Már itt van az ágyam mellett a könyv, egyre kíváncsibb vagyok! A Beszélnünk kell Kevinről borzasztó megrázó volt, de éreztem, hogy Shriver nekem való lesz... Az Ennyit erről-t olvastad? Asszem ott még a kusza és hosszú fülszöveget sem volt türelmem végigolvasni, a Születésnap után alapgondolata viszont nagyon tetszik, bár azelőtt is féltem az önmagammal való szembesítéstől, mielőtt most nálatok erről olvastam volna :)

Ilweran írta...

Olvassátok, olvassátok :) Én nem olvastam még Shrivert, bevallom, félek nagyon a Kevintől - így is eléggé ambivalens érzéseim vannak a gyerekvállalással kapcsolatban, nem biztos, hogy fel vagyok készülve arra a könyvre... Az Ennyit erről szerintem előbb lesz meg, bár annak a témája sem egy vidámparki menet ahogy láttam. Arra nagyon kíváncsi vagyok, mit szóltok a könyvhöz ti, akik olvastátok a Kevint - hogy vajon másodszorra is tud-e hasonlóan húsbavágó élmény lenni Shriver. Nekem ez első olvasmányként tőle nagyot ütött :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...