2010. október 10., vasárnap

Tormay Cécile: Emberek a kövek között

Az elmúlt száz esztendő történelmi viharainak köszönhetően szép számmal vannak olyan íróink, akik bár koruk nagyjai közé tartoztak, az utókor különböző politikai illetve világnézeti okokból igyekezett elfeledtetni őket. Közéjük tartozik a két világháború közti irodalom egyik legjelentősebb írónője, Tormay Cécile. A második világháború után feketelistára került írónő munkásságában valóban vannak erősen politikus hangvételű írások, ám legtöbb regénye – ahogy az Emberek a kövek között is – színtiszta szépirodalom. Ha bárkit bármilyen előítélet távol tartott eddig az írónőtől – bevallom, közéjük tartoztam – akkor most megnyugtathatom: ebben a kötetben egy szó, egy utalás nem esik sem politikáról, sem világnézetekről, a könyvben szereplő írások – egy kisregény és tizenegy novella – mindegyike gyönyörű, fájdalmas történet az emberi kapcsolatokról.

A címadó kisregény, az Emberek a kövek között a horvát hegyekben játszódik, egy, a hegyek közt megbújó faluban, ahol Jella és anyja él. A lány vad, szilaj teremtés, a hegyek nevelték, köztük érzi otthon magát, amikor a szél tépi, cibálja, amikor kőgörgetegek hullanak a szakadékokba és mindenki a háza biztonságába menekül a vihar elől, ő akkor van otthon a világban. Vadsága, természetessége, fiatalsága csak kárára válik, amikor a falu szájára veszi egykor gyönyörű és kegyeit bőséggel osztogató anyját, és elkergetik őt otthonából. Jella egyedül marad, haragja csak gyűlik, az idővel egyre vadabb, egyre keserűbb lesz, és egyre jobban éhezik arra, hogy valaki szeresse.

Mikor ő is menekülni kényszerül falujából, a nála évtizedekkel idősebb váltóőr mellett talál menedéket, aki elveszi, gondoskodik róla, ám Jellának inkább biztonságot adó apa ő, mint kedves. Mikor megérkezik állomáshelyére, a szomszédos őrházba a pusztáról a hegyekbe vezérelt András, ösztönösen vetődnek egymás karjaiba. Jella, aki sosem tapasztalta meg a szerelmet, és András, akit otthon hagyott kedvesétől a kötelesség szakított el, tehetetlen, dühös szenvedéllyel találnak egymásra, és szerelmük nem is végződhetne másként, mint tragikusan.

A hegyek vad leánya és a puszták hallgatag fia egymás tökéletes ellentétei, és mindketten meg akarják törni a másik hatalmát saját maguk felett. Igazi héja-nász az övék, úgy feszülnek egymásnak, ahogy a természet viharos erői küzdenek egymással, és egyikük sem kerülhet ki győztesen a küzdelemből. Tormay írásaiban az a legmeglepőbb, hogy - ugyan klasszikus eszközkészlettel és visszafogottsággal - úgy ábrázolja a férfiak és nők közti indulatokat, érzelmeket, játszmákat, ahogy a legmodernebb párkapcsolati drámák teszik. Az érzelmek teljes skáláját – a legszentebb szeretettől a legprofánabb birtoklási ösztönig és a legkeserűbb dühig – képes ábrázolni, gyönyörűen és mélyen emberien.

Ám ennél is különlegesebb ahogy a természetről ír. A szó legnemesebb értelmében tisztelettel és félelemmel ír a hegyekről, hatalmas, megingathatatlan alakjukról, a tenger vad tombolásáról, a szél kérlelhetetlen dühéről. Olyan természetközeliség, a földnek és az elemeknek olyan tisztelete bontakozik ki a lapokon, ami mai korunktól teljesen idegen. Nem idilli képek ezek, nem a virágzó tavaszi réteken kibomló romantikus pásztorjelenetek, mégis – tán épp ezért - amikor Jella a hideg sziklákon fekve eggyé válik a hegyekkel, még a legkérlelhetetlenebb városi is azt érzi, valami fontosat hagytunk magunk mögött, ott, a hegyekben-erdőkben-pusztákon.

A kötetben található novelláknak is a természet, valamint az emberi kapcsolatok a fő témái, az elemek ereje és az egymás közti elviselhetetlen, olykor tragédiába torkolló ellentétek gyakran összefonódnak. Mert végső soron az ember is a természet gyermeke, ugyanazok az ösztönök hajtják, ugyanaz a tomboló düh, ugyanazok a hullámzó indulatok, ugyanazok az aranyló napsugarak, amik körülvesznek minket, bennünk is megvannak, csak épp eltemettük őket. Tormay írásai visszarepítenek minket egy természetközelibb, egyszerűbb, őszintébb, ösztönösebb időbe, helyre, mégis – azok az érzések és küzdelmek, amiket leír, nagyon is a sajátjaink, maiak, mindig és mindenhol érvényesek. Talán ez adja az igazi értékét.


Kiadó: Lazi

Korábbi kommentek a tovább után...

 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...