Caleb Carr: A sötétség angyala

Caleb Carr két könyvével, A halál angyalával és A sötétség angyalával nagyon régóta szemeztem, de eddig valahogy kimaradtak az életemből. Amikor nemrégiben szembejött velem a könyvtárban az utóbbi kötet, dacára annak, hogy ez a második része a sorozatnak, lecsaptam rá, és milyen jól tettem! Annak ellenére, hogy tobzódom az olvasnivalókban, a várólistám tele van újdonságokkal, ez a csekély hétszáz oldalas krimi teljesen magával ragadott, az utóbbi idők erős felhozatalából is kiemelkedett és egyáltalán nem bántam meg, hogy rászántam azt a néhány napot.

A halál angyalában már megismert pszichiáter, Laszlo Kreizler és kis segítő csapata – a magánnyomozó Sarah Howard, az újságíró John Moore, a detektív testvérek, Marcus és Lucius Isacsson, a doktor kocsisa, „Csöves” Stevie Taggert és „mindenese” Cyrus Montrose – ezúttal is egy vérfagyasztó gyilkosságsorozat után nyomoznak. Megjegyzem, ha valaki nem olvasta az első kötetet, az is bátran belevághat, a két történet nem függ össze, néha ugyan történnek visszautalások az előző rész eseményeire, de ezek inkább kíváncsiságot ébresztenek, semmint hiányérzetet hagynak maguk után. A történetet Stevie Taggert elbeszélésében ismerjük meg, mintegy húsz év távlatából, ami ad egyfajta keretet neki, eltávolít a brutális gyilkosságoktól és Stevie olykor elejtett előreutalásaival csökkenti a feszültséget is – magyarán, már az elejétől tudjuk, hogy az a néhány kulcsszereplő életben marad, másképp nehezen mesélhetnék el húsz év múlva a sztorit. Ez akár zavaró is lehetne, de őszintén szólva, egy ennyire feszült és olykor valóban brutális krimi esetében nem hátrány, ha nem feltétlenül az olvasó szívrohamára játszik a szerző.

A nyomozás egy látszólag egyszerű gyermekrablással kezdődik, amiről persze rögvest kiderül, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. A gyermek a spanyol nagykövetség egyik munkatársának egyéves lánya, azonban az apa rejtélyes diplomáciai okokból nem akarja, hogy a rendőrség nyomozást indítson, így az anya titokban a női ügyfelekre specializálódott magánnyomozóhoz, Sarah Howardhoz fordul segítségért, aki Kreizlert és kis csapatát is bevonja az egyre bonyolódó ügybe. A gyerekrablóról ugyanis hamar kiderül, hogy feltehetőleg több gyermek halála szárad a lelkén, a nyomozás így a kis Ana Linares megtalálásán túl egy sorozatgyilkos leleplezését is szolgálja. A szálak egy vidéki városba vezetnek, ahol a harcos kedvű kerületi ügyész segítségével Kreizler és társai kiderítenek egyet s mást az ördögi nőszemély múltjáról, és vádat emelnek ellene. Ez azonban még csak a történet kezdete.

Eleinte azt hittem, ez egy hagyományos nyomozós krimi lesz, épp ezért ért meglepetésként, hogy a gyilkos személyére jóval a könyv fele előtt fény derül. Onnantól kezdve a vádemelésé, a bizonyításé, majd a bírósági tárgyalásé a főszerep. Ez azonban semmit sem csökkent a történet izgalom-faktorán. Sokszor bebizonyosodott már, hogy egy tárgyalótermi krimi is lehet épp oly izgalmas, mint egy nyomozás a tettes után, itt is az idegek feszült harcát láthatjuk, egyfajta pszichológiai hadviselést az ügyész és az ügyvéd, a tanúként fellépő pszichiáter és a sorozatgyilkos vádlott között. Mind a kötet elején olvasható bizonyítékgyűjtés és -elemzés, mind a tárgyalás fantasztikusan érdekes bepillantást nyújt a kor bűnüldözési gyakorlatába. Mai szemmel mulatságos és tanulságos is olvasni a tudományos nyomozás kezdeti lépéseit, amikor az olyan, manapság tévedhetetlennek tartott és emberek életéről döntő vizsgálatok, mint a ballisztika, az ujjlenyomatvizsgálat, a hajszálak mikroszkopikus elemzése, még igencsak gyerekcipőben jártak, a bíróság vagy elfogadta őket bizonyítékként, vagy nem. De ugyanebben a cipőben járt a pszichológia, amelyet egyenesen boszorkányságnak tartottak.

A remek korábrázolás azonban nem merül ki ebben. Carr olyan fontos társadalmi problémákat boncolgat rendkívül éles és mélyre hatoló bonckésével, amik a mai napig jelen vannak a társadalmunkban, és megnyugtató válaszokat még százegynéhány év elteltével sem kaptunk rájuk. Ilyen a könyv központi kérdése, a női bűnözés megítélése, különösen a gyilkos anyáké. A történet idején még általánosan elfogadott nézet volt, hogy egy anya képtelen megölni gyermekét, mert a speciális női ösztönei ezt tiltják, ha mégis megteszi, akkor őrült, tehát nem ítélhető el. A nyomozás egyik alapfeladata, hogy bebizonyítsák ennek az ellenkezőjét, ráadásul egy olyan korban, amikor a feministák a nők egyenjogúságáért harcolnak, azonban – ahogy a könyvben szereplő szüfrazsett, Mrs. Cody Stanton vélekedik – arra már nem terjed ki ez az egyenjogúság, hogy a nők is épp úgy felelősek saját tetteikért, és gonoszságukért, mint a férfiak, mert ha egy nő gyilkol, azt a férfiak által okozott sérelmek miatt teszi. A korra jellemző ellentmondásokat nagyon jól ábrázolja Carr, és ezt még tetézi a magánnyomozóként amúgy is mindenki szemét csípő Sarah Howarddal, aki az emancipálódó fiatal nő emblematikus alakja – és aki, bevallom, engem a mi Dávid Veronunkra emlékeztetett.

Ám nem a feminizmus és a női bűnözés az egyetlen „kényes kérdés”, ami fontos szerephez jut a könyvben. Előkerül itt a faji kérdés, Kreizler első számú segítőjének, Cyrusnak az alakjában, akit fekete lévén sok helyen – falusi kocsmától a tárgyalóteremig – nem vesznek emberszámba, vagy épp a zsidókérdés a nyomozó testvérpáron keresztül. És persze fontos szerepet kapnak a sorozat főszereplőjének – bár itt igazából nem ő áll a középpontban – dr. Kreizlernek forradalmi kutatásai a törvényszéki pszichológia terén, korát megelőző gyermekpszichológiai munkája, intézete, ahol a problémás gyerekeket gyógyítja, és a fiatalkorú bűnözők társadalomba való beillesztésére tett kísérletei.

Mindez egy olyan sajátos egyveleget alkot, ami messze túlmutat egy egyszerű krimin, igazi csemege a történelmi regények, a viktoriánus történetek, a thrillerek kedvelőinek. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok A halál angyalára, és csak azt sajnálom, hogy a  már évekkel ezelőtt is ígérgetett harmadik rész azóta sem akar elkészülni.

Kiadó: Agave

Fordította: Görgey Etelka