2010. október 19., kedd

Oscar Wilde: Teleny

Oscar Wilde homoerotikus, nem kissé pornográf kisregénye, a Teleny 1893-ban íródott, ám évtizedekig nem jelenhetett meg, az irodalmi köztudat szerette volna elfelejteni, szőnyeg alá söpörni, újabb bizonyítékot látván benne Wilde erkölcstelen, romlott életére, és beteges fantáziájára. Olyan témáról szól ugyanis, amit a viktoriánus korban is, és még ma, a felvilágosult huszonegyedik században is inkább kerül a magát civilizáltnak, kifinomultnak, erkölcsileg megkérdőjelezhetetlennek tartó társadalom nagy része, a férfiak közti szerelemről.

Wilde történetének főszereplője a francia származású, Angliában élő fiatalember, Camille Des Grieux, aki mindaddig az előkelő fiatal férfiak egyhangú mindennapjait éli, amíg meg nem látja egy koncerten a briliáns hegedűvirtuózt, René Teleny-t. Teleny elvarázsolja Camille-t, akkor még nem testileg, sokkal inkább szellemileg, a színpadról, valami varázslatos, kicsit misztikumba hajló módon. Egymásra találásuk a legrosszabb romantikus regények dinamikáját követi, első látásra szerelem, annak minden túlzásával, túlmisztifikáltságával. A két fiatalember nem is ismeri egymást, semmit nem tudnak a másikról, mégis, az első perctől kezdve tudják, hogy csak egymásra vártak, hogy egymásnak vannak teremtve, és a világ kifordul sarkaiból, ha nem lehetnek együtt.

Teleny bevezeti Camille-t a fiúszerelem világának rejtelmeibe, nem kevés próbatétel elé állítva az olvasót. A lehető legváltozatosabb szeretkezéseket írja le Wilde, férfiak közt, nők közt, „hagyományos” felállásban, vagy épp orgiákon. Nem egyszer zavarba ejt, pirulásra késztet, vagy épp dühös tiltakozást vált ki, még az alapvetően toleráns beállítottságú olvasóból is. És sok. Nagyon sok, főleg azért, mert Wilde hajlamos a szeretkezéseket is túlmisztifikálni, akárcsak a szerelem érzését. Lehet írni erotikus regényt irodalmi igénnyel, és lehet írni olyan szépirodalmi művet, ami direkt szex nélkül vált ki erotikus hatást, de attól, hogy a hardcore szexjelenetek közben holmi asztráltestekről, meg misztikus egyesülésekről ír, még nem lesz a pornóból irodalom.

Szerencsére azért Wilde műve nem csak erről szól. Minden bosszantó vonása és olykor taszító jelenetei ellenére a Teleny igazából egy megszállottság története. Olyan megszállottságé, amit számtalanszor olvashattunk már, és amiben teljesen mindegy, hogy a szereplői épp nők vagy férfiak. Fájdalmasan és olykor húsba vágóan írja le, hogyan lesz az őrült szenvedélyből beteges féltékenységgel tarkított birtoklási vágy, hogyan jut el két (akármilyen nemű) szerelmes a feltételek nélküli rajongástól egymás szüntelen kínzásáig. Néha azt érzi az olvasó, minden fájdalmát, csalódottságát, viszonzatlan szerelmét beleírta ezekbe a részekbe az író.

Ami pedig a megszállottságon és a pornográfián is túlmutat, az a viktoriánus társadalom görbe tükre. Azé a társadalomé, amelyben a különböző beteges szenvedélyek csak úgy burjánzottak, amelyben mindenkinek volt valami titkolni való szenvedélye, „mássága”, függősége, ahol a társadalom legfelső körei szerveztek olykor vérbe fulladó orgiákat, mégis, azokat, akik nyíltan felvállalták különbözőségüket, tüzes vassal kergették és megtagadták. Ez az a vonása a könyvnek, amiben Wilde megcsillogtatja igazi tehetségét, és ha a Teleny-nek helye van az író remekművei közt, akkor sokkal inkább ezért a gúnyos társadalomkritikáért, semmint a homoerotikus szerelem leírásáért.


Kiadó: Lazi
Fordította: Tandori Dezső

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...