2010. október 5., kedd

Anne Enright: A gyászoló gyülekezet

Veronica Hagerty Dublinból Londonba utazik, hogy hazaszállítsa testvére, Liam holttestét. Miközben a hivatalos ügyeket intézi, a temetést szervezi, és próbálja elérni a világban szétszóródott családtagjait, egyedül, magányába zártan birkózik öccse öngyilkosságával. Erről a küzdelemről, az egyfelől érthetetlen, másfelől tán mindig is „előre látott” öngyilkosság feldolgozásáról, a múltbeli emlékekkel való szembenézésről és a testvér tragédiájának megértéséről szól Anne Enright 2007-ben Booker-díjjal kitüntetett regénye. A korábban televíziós producerként és rendezőként dolgozó ír szerző első novelláskötete, A hordozható szűzmária 1991-es megjelenése után vált hazájában és az Egyesült Királyságban elismert íróvá. Számtalan esszé, novella és négy regény után a világhírt A gyászoló gyülekezet és a Booker-díj hozta meg számára. Magyarul egyelőre csak A gyászoló gyülekezet és A hordozható szűzmária (Gondolat Kiadó, 2007) olvasható tőle.

Veronica és Liam egy kilenc gyermekes ír családban nőttek fel, egymáshoz időben legközelebb születettekként. A gyereksereggel körülvett családban a magánélet, az intim szféra határai elmosódnak, ahol ennyien élnek egy mindig túl kicsi házban, ahol a testvérek még tizenévesen is egy szobában, egy ágyban alszanak, ahol testközelben látják egymás testi-lelki érését, ott a viszonyok mentesek minden szeméremtől. Ugyanakkor a zsúfolt családi élet, a halmozódó problémák közepette könnyen feltáratlanul maradnak olyan titkok, amik aztán még évtizedek múltán is tragikus hatással lehetnek a testvérek életére. Veronica meg van győződve arról, hogy egy gyerekkorában meglesett bűnös esemény tette tönkre Liam életét, és vezetett öngyilkosságához, és ez, az évtizedekig eltemetett emlék tör felszínre bántó erővel benne, amikor öccse halálával szembesül.

Hogy megértse, mi miért történt a családjában, elkezdi felfűzni az eseményeket egy láthatatlan láncra, egészen onnan, hogy nagyanyja, az imádott Ada fiatal lányként beleszeretett egy férfiba, hogy aztán máshoz menjen hozzá, szülei házasságán és a gyerekek szűnni nem akaró során át saját házasságáig, és annak válságáig. Az emlékek réseit gátlástalan és olykor szemérmetlen fantáziálással kitöltve alkotja meg saját magának családja múltját, amit aztán felhasznál arra, hogy saját házasságának válságát magyarázza vele. A testvér halála depresszióba taszítja, amellyel küzdve egész addigi életét mérlegre teszi, szétcincálja, apró darabokra tépi, hogy aztán megvizsgálja, és a szakadások mentén megpróbálja összeillesztgetni. Nem mindig sikerül. Veronica azt hiszi, mindent tud öccséről, valójában épp a semmit nem tudását leplezi azzal, hogy mindenért egy gyerekkori – tán meg sem történt – esetet tesz felelőssé, ugyanúgy,  ahogy azt hiszi, ismeri nagyanyja fiatalságát, pedig csak a fantáziája által megalkotott Adáról képzeleg. S miközben a múltban, vélt és valós emlékek közt él, olykor vissza kell térnie a jelenbe, szembe kell néznie a temetéssel és az érkező rokonok valós alakjával, gondját kell viselnie csendes megvetéssel kezelt anyjának, akinek soha nem bocsátott meg gyerekkora sérelmeiért, és élnie kell a saját életét.

Enright prózája egyszerre szikár, távolságtartó és nagyon is személyes. Olykor kifejezetten lírai, máskor bántóan közönyös és nyers, ahogy Veronica képzelete csapong, úgy csapong az elbeszélés stílusa is. A depressziós ember dühös, elkeseredett, minden logikát nélkülöző indulatait és a szinte erőszakosan, kiábrándítóan fel-felbukkanó testiséget nyersen, durván az arcunkba tolja, míg a gyermekkor emlékeit és a nagyszülők már-már romantikus fiatalkori életképeit költőien, lágyan írja le. Ám akár lírai, akár nyers, az elbeszélést végig áthatja valami különös fekete humor, mintha saját jellegzetes témáit – mint az ír család, az alkoholizmus, a vallás, a szexualitás, a halál – csak ironikusan tudná szemlélni. Ez az irónia segít az olvasónak is, hogy távolságot tudjon tartani ettől az egyébként már-már elviselhetetlenül depressziós hangvételű könyvtől. Minden csapongása, múltban vájkálása és párkapcsolati drámája ellenére Enright könyve végső soron arról a gyászmunkáról szól, amivel Veronica feldolgozza a hozzá legközelebb álló testvér halálát. És ki tudja, tán a gyász megéléséhez tényleg elengedhetetlen némi humor, ha az ember nem akar beleőrülni.


Kiadó: Gondolat
Fordította: Mesterházi Mónika

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...