2010. augusztus 13., péntek

Agatha Christie (Mary Westmacott): Távol telt tőled tavaszom

Hogy is van ez a Mary Westmacott álnévvel? Persze hallottam már, tudtam, hogy kit rejt, de hogy milyen könyveket írt Agatha Christie ezen az álnéven, és miért is olyan érdekesek ezek, arról fogalmam sem volt. Idén, Agatha Christie születésének 120. évfordulójára a Partvonal Kiadó újra megjelentette a magyarul egyébként már többször kiadott hat Mary Westmacott-regényt, így került hozzám is a széria egyik leghíresebb darabja, a Távol telt tőled tavaszom.

A rövid regény egy középkorú angol társasági hölgy néhány napját írja le, amikor Bagdadban élő és rejtélyes betegségben szenvedő lányától hazafelé tartva, egy hirtelen esőzésnek köszönhetően vonatára várva néhány napra a sivatagban ragad egy fogadóban. Ez a néhány nap igazi pokol lesz Joan Scudamor számára. A sivatag közepén - egyetlen társasága a hindu fogadós, a magával hozott könyveket már kiolvasta, a levélpapírja pedig elfogyott - Joan egyedül marad a gondolataival.

Ma már elképzelni sem tudjuk, milyen lehet ez, hisz van internet, mobiltelefon, wifi, elég valószínűtlen, hogy három napra ottragadjunk egy világvégi helyen és szó szerint ne legyen mit csinálnunk, és semmilyen kapcsolatot ne tudjunk létesíteni a külvilággal.

Joan Scudamor is azt hiszi, mint a legtöbben gondolnának ilyenkor, hogy jót tesz neki ez a néhány nap, elmélkedhet, nem zavarják a hétköznapi kis apróságok, amikkel egy háztartást vezető és gyerekeket nevelő középosztálybeli nőnek foglakoznia kell, aztán, ahogy magára marad a sivatagban, mint a kövek közül váratlanul előbukkanó gyíkocskák, úgy törnek elő zavarba ejtő emlékei. Szép lassan körvonalazódik Joan családja, környezete, és az életét végigkísérő hazugságok sorozata. Egy férj, aki nem űzhette azt a hivatást, amit szeretett volna, mert felesége meggyőzte, hogy a családja és a gyerekei számára előnyösebb, ha ügyvédi pályára lép, három gyerek, akik ki nem állhatják basáskodó anyjukat, szomszédok, akik a háta mögött kinevetik. A saját emlékei és rég eltemetett félelmei leleplezik azt a Joan Scudamort, aki egész életében mindig csak „mások érdekeit tartva szem előtt” irányított mindenkit, aki mindig mindent jobban tudott, aki eltemetett magában minden jóérzést, szenvedélyt, spontaneitást, és még ötvenévesen is a lányiskola tökéletes növendékeként viselkedik. Mindent úgy intézett, ahogy társadalmilag helyes, ahogy elvárható, ahogy azt a saját jólfésült köreikben szokás, és közben nem vette észre, hogy körülötte mindenki boldogtalan.

Ahogy a saját képmutatása és élethazugságai lelepleződnek, a feszültség egyre nő. Mint egy kuktában, úgy forrnak a lefojtott érzelmek, és minden afelé halad, hogy egyszer kirobbannak. Mesteri ahogy Christie fokozza a feszültséget és nem kevésbé mesteri a befejezés sem, amely még előzetes várakozásainkat is felülmúlja.

Krimikirálynő ide vagy oda, nekem ez a „finom rajzolatú lélektani regény” jobban tetszett, mint az eddig olvasott Christie-művek. Christie nem romantikus regényt írt, nem fejlődéstörténetet, hanem egy nagyon ironikus és mélyen igaz lélekboncolgatást, és leginkább arról tett tanúbizonyságot, ami a krimijeiben is nyilvánvaló: hogy nagyon jól ismerte az embereket. Ahogy nagyon jól ismerhette a képmutatásban gazdag, két világháború közti angol társasági életet is.


Kiadó: Partvonal
Fordította: Görög Lívia

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...