2015. július 27., hétfő

Laboda Róbert: Túlzások

Ha már Túlzások, akkor nem fogom vissza magam. Tudnotok kell, hogy elfogult tanúja vagyok Laboda Robi markáns jelenlétének a slam-színtéren – azt hiszem jelenleg neki van a legerősebb színpadi jelenléte, úgy viszi és oda a közönséget, ahova csak akarja. Tudnotok kell, hogy nagyon szeretem, amit csinál, örülök, ha megszólíthatom, s például e kötet érkezéséről is előbb szerezhettem tudomást, mint nagyon sokan, pont a slam-rendezvényeken kialakult jó ismeretség okán – hogy megszólíthattam. Bánom, hogy nem mehettem Gombaszögre egyszerűen akár csak „ott lenni” ebben a közegben, abban a fiatalokból kovácsolódó felvidéki slam-közösségben, amelynek vitán felül Laboda Róbert a létrehozója, vezéralakja és legfontosabb inspirátora. Tudnotok kell, hogy elfogult vagyok, hogy lássátok, miért esem ekkora mértékig túlzásokba.

Szóval Robi, egyfelől. Értem, tudom, miért a facsarás, a nyelv másféle érzékenysége, ami izgat, elmondtad miért, de most már elég a dacból. A nyelverőszak Parti Nagyétól mérföldekkel bátrabban képzavarba hajló kifejlései bizony nem egyszer löktek át egyfajta értetlenséghatáron, ahonnan hol volt kedvem visszamászni a kíváncsiságba, hol nem. Ráadásul a felületes szemlélő húmiafasz-klapanciának érzi azt is, ami pedig magvas, árnyalt gondolat ebben a szokatlan, a nyelvre és a vele való játszhatóságra annyira másképp kattant szövegkörnyezetben. Jó volt észrevenni a Juhász Ferenc-i, Apollinaire-i szabadságfokot, de ez itt első pillantásra amolyan rosszvers-apoteózis. A köteted azt a mindig elnyomott fűzfapoézist emeli piedesztálra tudatosan, amely nem véletlenül kerül állandóan pályán kívülre, minden nyers erejével egyetemben - úgy is, hogy a puszta rutin apparátusainak mesterműveinél minden esetben igazabban reagál a világra -; mert elsősorban zavaros ösztön-reakció, s csak másodsorban mű.

Másfelől, Robi, egyszerűen pazar, ahogy a mindig elnyomott fűzfapoézis, a képzavar tágult lélegzete megmutathatja: van, ahonnan metonímiának, metaforának látszik, csak fel kell venni hozzá a megfelelő nézőpontot. Van, ahonnan nézve ezek a sorok:

kis levegőhöz jutni,
az jó lenne,
kérnék hozzá híg vadászt,
meg patyolat leheletet – ha van,
legyen záporos,
virítson minden tenyér
talpig drágába öltözve…

szóval van olyan nézőpont, ahonnan ezek a sorok a legőszintébben elrebegett, gyönyörű, erős fohászok, pont a lemondástól, amely egyszer csak elengedi a kohéziót is, összemarkolt lélegzetéből nem futja az asszociáció minden égbe nyúló lépcsőfokát végig szájra venni, lépésről lépésre. Kihagy, mint a lélegzet:

éltetni gázmolekulát egyetlen tüdővel,
szaporázni a lassú halált,
hanyagul kötötten termelni
tojásból sárga villamost,
haladéktalanul várni a megkésett lélegzést,
vízszintesen zuhanni a tejberizsben,
s benne mákszemnek lenni –
levegőzni egy szabad szárításban

szóval itt van például a Tüdővel című vers, példájául, hogy lesz egy felütésből földtől elszakadó egyetemesség, hogy lesz képes taposómalmaink összes borzalmát megmutatni úgy, hogy egy szó se esik róluk…

Ennyire pokolian kettős érzés volt ez a kötet – a slameket sem kivéve. A Fél vidéki séma, az Üzenet a legerősebb dolgaid közt van – ez jó, valójában amikor slamet, akkor is verset írsz, mégpedig olyan verset, amit írni szeretsz, önazonos vagy… Talán még inkább behajítod a gyeplőt a szójáték vágtató paripái közé, de ezt itt meg is teheted – a slam közönsége rendkívül szójátékérzékeny, simán tovavágtat ott a hallomással, ahol az egyszeri olvasónak kell a visszaolvashatóság mankója. (Hálás is vagyok, hogy bekerültek…) Kettős érzés volt, de így, az első végigrohanás után még nincs is készen bennem az olvasás. Lesz dolgom ezzel a vékonyka könyvvel. Pedig igazából már a következő kötetet várom…

Szia, Robi! Remélem, nem bánod, hogy túlzásokba estem.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...