2013. december 4., szerda

Gondolatok a silányságról (is)



Az van, hogy az elmúlt néhány hétben annyi érdekesség történt, és annyi gondolatébresztő cikkbe, illetve eszmecserébe futottam bele a neten, hogy egyre csak gyűlnek a fejemben a megírni való cikk-kezdemények, ötletek, morfondírozások… Ám sajnos mindezt elnyomja néhány IRL történés, melyeknek köszönhetően a napjaim nagy részében agyhalott zombi állapotban lézengek, és örülök, ha az alapvető létfenntartó funkcióim működtetése mellett a vállalásaimat (recik, beígért cikkek, beígért helyeken való megjelenések) abszolválni tudom, nem hogy még itt morfondírozzak parttalanul. Aki elég szemfüles, annak tán feltűnt, hogy mostanában a blog is ritkábban frissül – most ez van, ezt kell szeretni. Mégis… ha már van blogom, legalább rövidre vágva idevésem, mik is foglalkoztatnak mostanában könyves vonalon – egyrészt, hogy utat engedjek a puffogásomnak és ne pörögjek tovább ezeken a hülyeségeken, másrészt hogy a figyelmetekbe ajánljak néhány remek cikket, amiket tényleg érdemes elolvasni, megvitatni, tovább gondolni.

Először is szerettem volna arról írni, hogy egy rövid ideig (így, a partvonalról nézve) nagyon úgy tűnt, lehúzza a rolót az Ad Astra kiadó. Aztán mégse húzza le, „csak” átalakul – ami számomra (szigorúan szubjektíven véve) nagyjából ugyanaz. A hivatalos közlés szerint Az Ad Astra profilja némileg módosul: elsősorban a hard sci-fi és a tudományos munkák kedvelőinek érdeklődésére számot tartó művek várhatók a kiadótól”; míg a kiadó „egyéb” tematikájú sorozatai Kleinheinz Csilla szerkesztővel együtt a Gabo kiadó égisze alatt folytatják. Hogy mi állhat a dolog hátterében, arról sejtéseim ugyan vannak, de nem tudok és nem is szeretnék belemenni a részletekbe; az meg, hogy a történtek piaci vagy személyes okokra vezethetők-e vissza, olvasóként nekem szinte mindegy. Azt viszont elmondhatom, és el is mondom, hogy fáj – mert a kiadónak köszönhetően fedeztem fel magamnak olyan területeit az irodalomnak, amiket előtte nem hogy nem ismertem, de igazából el is zárkóztam előlük. Hogy e „nyitás” oka mi volt: Csilla, mint szerkesztő ízlésébe vetett bizalom, a kivételesen olvasóbarát kommunikáció, az újdonság varázsa, Sánta Kira csodálatos borítói, esetleg valami váratlan csillagállás (vagy mind együtt), nem tudom – de abban biztos vagyok, hogy mindig hálás leszek, amiért a kezembe adták Lauren Beukes, Ian McDonald, Catherynne M. Valente, Jane Rogers könyveit. És csak remélni tudom, hogy ezek a megkezdett életművek folytatódnak, akár új kiadó gondozásában… 

Aztán szerettem volna írni a bloggerek, kiadók, recikönyvek kapcsán arról, hogy vajon mikor és miért lettek ilyen alacsonyak az elvárások? Igen, jól olvastátok. De úgy is mondhatnám, nincsenek ma már elvárások… Nima írt egy gondolatébresztő posztot erről, és mit szépítsem, az én zsebemben is kinyílt a bicska, de alaposan. A közvetlen kiváltó ok egy konkrét cikk volt, de szögezzük le gyorsan: tendenciákról beszélünk, nem egyes bloggerekről. Egyre több helyen látom, hogy kvázi írástudatlan emberek indítanak könyves blogot és mondják meg a tutit. Ami ellen tenni gyakorlatilag lehetetlen, és nem is kell: az internet szabad, mindenki azt csinál, amit akar, én meg, ha nem akarom, nem olvasom. De! Baromira károsnak tartom azt a folyamatot, ami most zajlik, mert még így sok év után is van egyfajta negatív mellékzöngéje annak, ha valaki „blogol”, és ezek a színvonaltalan irományoktól hemzsegő kis alibi-blogok pont nem keltik jó hírét ennek a szférának. Egyrészt. Másrészt ott van a recenziós példányok és kiadói kapcsolatok kérdése. Ami véleményem szerint minden kiadónak belügye – mármint hogy kinek ad, mit ad, mennyit ad. Semmi közünk hozzá, és pont. Egészen addig, amíg nem kezdi el marketinganyagként használni az irományokat a saját oldalán, a közösségi oldalakon, szóróanyagon, akárhol. Mert ugyan közünk még ekkor sincs hozzá, azonban olvasóként, potenciális vásárlóként, a könyvkiadás iránt elkötelezett bloggerként szerintem joggal nehezményezzük, hogy ócska, helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól hemzsegő, összefüggéstelen mondatokat egymásra halmozó, önálló gondolatot nem tartalmazó „marketinganyaggal” akarnak eladni nekünk egy könyvet. Hogy ez slendriánság-e a kiadó részéről, vagy tudatos nemtörődömség, esetleg konkrétan ennyire lenézi az olvasóit, hogy „nekik ez is jó”, nem tudhatom. De ahogy fáj, ha egy látványosan béna kinézetű plakátot látok szembejönni az utcán, és mélységesen szánom azt az elfuserált marketingest, aki ezzel akar eladni nekem egy terméket; szó szerint fáj az is, ha azt látom, hogy ostoba, iskolás fogalmazás szintjén megírt recenziós cikkel akarnak népszerűsíteni egy könyvet. Túl azon, hogy a kiadó maga alatt vágja a fát ezzel, a könyvkiadás és kereskedelem általános silányságához is hozzájárul. És ez a nagyobb probléma.

Vigyázat! A folytatásban a puffogás tovább fokozódik… 


 S ha már silányság és könyvkiadás… Nem is olyan rég jelent meg egy vitaindítónak szánt cikk a Libri Kiadó „szórakoztató irodalmi” főszerkesztője tollából a Könyvesblogon Gondolatok az ízlésdiktatúráról – avagy kinek fáj a populáris irodalom és miért címen. Amivel nem is az a baj, hogy a populáris irodalmat védelmezné (megtettük ezt már mi is) – szíve joga bárkinek szórakoztató irodalmat, ponyvát olvasni, ezek létjogosultságát senki nem kérdőjelezheti meg – hanem az, hogy olyan pozícióból érvel, és akkora indulattal és sértettséggel teszi, ami alapból hitelteleníti a szavait. Nem tudhatom, voltak-e a cikknek előzményei, de a közvetlen kiváltó ok – deklaráltan – Oravecz Nóra Összekötve című műremekének megjelenése és a megjelenés körüli „támadások”. Melyek a szerző szerint nem kevesebbet, mint egyfajta „ízlésdiktatúrát” körvonalaznak. Na, itt álljunk meg egy percre! Önmagában az döbbenetesen amatőr és ostoba húzásnak tűnik a szememben, hogy egy neves kiadó (társ)főszerkesztője ilyen kirohanást indít azok ellen, akik kritizálni merik az általa gondozott egyik könyvet – könyörgöm, szólásszabadság van, viselje el, ha akadnak, akik kritizálják a könyveit! Az már csak hab a tortán, hogy „ízlésdiktatúráról” beszél (Hol, mikor, ki akarta betiltani ezeket a könyveket?) – ugyanennyi erővel (sőt!) beszélhetnénk az „ízléstelenség diktatúrájáról”. Hisz mi vesz körül bennünket? Amerre nézünk, ezeket a vackokat nyomják, hirdetésekben, plakátokon, könyvesboltok kirakataiban és kiemelt helyein, az internet minden zugában. Ha csukott szemmel és füllel járunk, maximum akkor tudunk elbújni a mindenfelől érkező szenny-ingerek elől (ja, bocs, még akkor se feltétlenül, mert hiába közlekedem én zenével a fülemben, könyvbe mélyedve a metrón, ha ad absurdum felnézek, hogy lássam, melyik megállónál járunk, egyből az arcomba kapok egy kötözős-bilincses borítót vagy egy bugyijával együtt minden titkát levetkőző celebet). Ja, hogy ezekre van igény? Ugyan már! Könyörgöm, ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, mi a marketing legalapvetőbb törvénye: arra van igény, amire teremtünk. Nem várom én, hogy egy piaci alapokon működő kiadó hirtelen ráébredjen társadalmi felelősségére, és ahelyett, hogy az igényeket mind lejjebb vivő sikertermékeket adna ki, elkezdjen veszteséges népművelő sorozatokat reklámozni – de legalább ne legyünk ennyire álszentek! És ha lehet, ne nézzük teljesen hülyének az olvasókat – mindenki, akinek egy marék molylepkénél több esze van, pontosan tudja, hogy a könyvesbolti térben való elhelyezés, a sikerlistás szereplés, pláne a kirakatba kerülés nem a közönség érdeklődésén múlik, hanem azon, mennyit fizet a kiadó…

Persze minden ilyen vitában óhatatlanul felmerül a kérdés, mi volt előbb, az általánosan alacsony szellemi színvonal, vagy az azt kiszolgáló termékek? Ide kapcsolódik a Kom-médiás Kollektív kultúrmétely: a midcult című cikke, amivel ugyan jó néhány pontban lehet vitatkozni, de érdemes elolvasni. A lényeget egyébként szerintem jól fogja meg: olyanok ezek a cuccok, mint a mekis sajtburger – tudod, hogy szar, tudod, hogy nem laksz jól tőle, és jó eséllyel félóra múlva újra éhes leszel, tudod, hogy nagyrészt műanyagból készült, mégis nagy ritkán jólesik. A baj tényleg ott van, ha minden nap ezt eszed, és azt hiszed, tápláló. 

Aztán még egy kicsit a silányságról… Nima írt egy szintén nagyon szórakoztató cikket a „romantikusnak csúfolt” regényekről, minek kapcsán sokadszorra merült fel bennem is a kérdés: miért? Mivel ezt a zsánert már jó ideje magam mögött hagytam, érdemben nem tudok hozzászólni, ha meg a saját pozíciómból mondanám el a véleményem, úgyis valaki rám sütné a kultúrsznob plecsnit – szóval maradjunk annyiban, hogy menjetek, olvassátok el Nima cikkét, és ha van válaszotok, áruljátok már el, miért kell manapság ennyi romantikus köntösbe bujtatott pornó a boltok polcaira?

Kis adalék a silánysághoz: felmerült ötletként, hogy a könyvborítókról kéne cikket írnom. A központi kérdés az lett volna, hogy megvennék-e egy könyvet a borítója alapján? Szétnézve a mai magyar könyvpiacon, sajnos arra jutottam, hogy ha ezeken a borítókon múlna, én ugyan alig vennék valamit… A cikk így füstbe ment, de a kérdés marad: miért ilyen minősíthetetlenek a magyar borítók? (Tisztelet a kivételnek persze…) 

Igazából amikor elkezdtem írni ezt a cikket, még nem gondoltam, hogy a vezérfonal a silányság lesz – de így alakult. Nem tudom, az általános keserű hangulatom mennyire nyomja rá a bélyegét, nem akarom sem eltagadni, sem túldimenzionálni. Viszont függetlenül a pillanatnyi hangulatomtól, tény: a felvázolt tendenciák évek óta megfigyelhetőek. Csak most csúcsosodott ki ez az egész. Higgyétek el, én nagyon szeretném nem leírni egy az egyben a magyar könyvkiadást és kereskedelmet. De ez mostanság nehéz. Nagyon nehéz.

9 megjegyzés :

Millabell írta...

Ha mégis írnál egy szösszenetet a borítókról, ne hagyd ki a fülszövegeket sem, megérne egy posztot szerintem.

picidzé írta...

1. Az Ad Astra simán hülyének nézte az olvasókat, Csilla meg valószínűleg túl lojális és jó ember ahhoz, hogy szembemenjen a hivatalos bullshittel.
2. A könyvesblogolás már úgy 3-4 éve nagyon elterjedt, ennek egyenes folyományaként a 95% olvashatatlan makogás. Valóban kicsit fájdalmas, hogy ezért ingyenkönyvet is kapnak, de a kiadó leszarjanem 10-20 példányon múlik a nyereség.
3. a silányság őrjöngve ünnepel kultúránk romjain, nála a hatalom és a dicsőség. nem megsértődni kell rá, hanem pusztítani.
4. a romantikával induló pornó olyan ősi, mint a könyvnyomtatás. a széplelkűeket se fosszuk meg a maszturbációs segédeszközöktől.
5. a borítókhoz ízlés hiányában nem tudok hozzászólni, de néha még nekem is feltűnik, milyen igénytelenek.

Susannicon írta...

"A baj tényleg ott van, ha minden nap ezt eszed, és azt hiszed, tápláló. "
Fején találtad a szöget. Meg kell tanulni érezni az ízeket. És ehhez nem árt, ha ismered a teljes palettát. Azt pedig csak hozzáértő szakácsok főztjeiből ismerheted meg. Ők értékes anyagokat használnak, eltart egy darabig, amíg elkészítik az ételt, de ha jól csinálják, sokáig emlékszel még a menüsorra.

Én nagyon örülnék, ha sikerülne időt szakítanod egy elmélkedésre a borítókról.
A távolból nézve Magyarországon nagyon sok embernek teljesen mindegy, hogy néz ki a könyv, amit a kezébe vesz. És nem is szégyelli ezt hangoztatni.
Hazatérve sokkot lehet kapni a vizuális környezetszennyezéstől.
Budapesten ha tehetem, kizárólag az Írók Boltjában vásárolok.
Ott - csodával határos módon - még minden rendben van.

Sajnos a kapitalizmus jeges szelében néha kemény kompromisszumokat kell kötni, ha nem akar elmerülni egy könyvkiadó. Ez máshol sincs másképp. Nem mindenkivel történik meg, hogy isteni sugallatra megveszi a Harry Potter vagy a Gyűrűk ura jogait s abból élete végéig finanszírozhat csápjaikat nyújtogató ifjú tehetségeket és értékes klasszikusokat. Természetesen erre kell törekedni és a kultúra igazi munkása nem hátrál, nem köt nyomorult kompromisszumokat, de akkor ki fizeti a számlákat?

Apropó, nem lenne módotok rá egy riport keretében utánajárni az Ad Astránál történt változásoknak?

szeee írta...

Nagyon jó a poszt, irigyellek, hogy van türelmed ezeket így megfogalmazni.
Egy dologhoz szólnék hozzá: szerintem semmiképp nem az általánosan alacsony szellemi színvonal volt előbb. Persze nem éltem sok évtizeddel ezelőtt, de a felmenőimen látom, láttam, hogy sokkal erkölcsösebbek és bölcsebbek is voltak nálunk, milliószor jobban működött a józan paraszti eszük, arról már nem is beszélve, hogy el lehet mondjuk olvasni a 15 (!) éves Kosztolányi naplóját, majd szépen elhantolni magunkat a föld alá.

Azt gondolom, hogy ez az igénytelenség a kényelem, valamint a túl sok információ folyománya, nem részletezem, szerintem értitek. Ha nagyon összeesküvés-elmélet kedvemben lennék, akkor meg még egy tudatos hülyítést is beneveznék a versenybe és lehet, hogy nem is igen lennék messze az igazságtól...És ezzel teljesen egyetértek a midcult-os cikk írójával, aki ugyanazt a következtetést vonta le a végén, mint én magamban. Az is egy nagyon jó írás. (Jajj, azt már észrevettem, hogy nálatok mindig olyan kis pöpecül fogalmazok, nem merek máshogy....:D)

Ilweran írta...

@Millabell: ha egyszer ráveszem magam, ez is belekerül, plusz a borítóra nyomott "ajánlások", ez még egy vesszőparipám :)

@picidzé: na tessék, én itt próbálok a lehetőségekhez képest píszí lenni, erre jön Megmondó Kapitány és helyettem is odamond :) mindennel egyetértek, amit leírtál...

@Susannicon: meglátjuk, meglátjuk...
Ad Astra témakört én nem szívesen bolygatnám, úgy érzem, amit publikusnak szántak, azt elmondták, és mivel az érintettek között van, aki közel áll hozzánk, részemről hiányzik is a kellő objektivitás ehhez. Csak azért írtam le a fentieket, mert olvasóként sokat adtak nekem, és elszomorítanak a történtek...

@szeee: köszi :)
A túl sok, válogatás nélkül ömlő információ valóban kulcs lehet - ezen majd jól elgondolkodom... Nem kell ide összeesküvés-elmélet, valszeg a valóság sokkal kiábrándítóbb.
(ne mááár... mi is szoktunk slendriánul fogalmazni, nem kell itt rögtön vigyázzban állni :)

picidzé írta...

A fölösleges udvariaskodás, a PC is oka a silányság térnyerésének.

shizoo írta...

Ebben mélyen nem értek veled egyet. A silányság épphogy bunkó, ezt tudja magáról, és még büszke is rá. Az udvariasság nem fölösleges, nem feltétlenül -kodás, és főleg nem azonos a szarszagot árasztó kétbetűs összetételekkel. Bár ezt az összetételt ez esetben Timi eléggé el nem ítélhető módon használta - ennyiben igazad van: hiszen az valóban oka; ha nem nevezzük nevén a gyereket, akkor magát nevezi el. Akkor a végén tekintettel kell lennem a hóhérok érzékenységére is...

picidzé írta...

udvariasság != udvariaskodás. asszertivitás != PC

shizoo írta...

tudod, mit? legyen neked. úgyis arra próbálok figyelni, mit mondasz, nem arra, hogyan. (bár egy komolyan veendő vita esetében az utóbbi sem elhanyagolható. merthogy megmondóemberség=szélsőséges fogalmazás=ipari sérelemgyár)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...