2015. szeptember 14., hétfő

Kitekintő – itt van az ősz…

…itt van újra, és hozza magával a szokásos őszi-téli könyvdömpinget. A tavaszi-nyár eleji fesztiválos-könyvhetes időszak utáni röpke uborkaszezon épp csak elég volt arra, hogy az egyszeri könyvbolond kiheverje a túlköltekezés fájdalmait és utolérje magát a felhalmozott újdonságok elfogyasztásában (vagy nem…), a kiadók máris beizzították a rakétákat és elhalmoztak minket izgalmasnál izgalmasabb újdonságokkal. És még sehol sincs az igazi karácsonyi megjelenésözön, arról majd legközelebb… Addig is nézzük, mi várható az elkövetkező nagyjából két hónapban, szigorúan szubjektíven válogatva, a teljesség bárminemű igénye nélkül.


Sjón: A cethal gyomrában

„1635-öt írunk: a Nap még a Föld körül kering, a hínár időnként madarakat szül, az unikornisszarv keresett luxuscikk, egy jól összerakott versnek pedig ördögűző hatása lehet. Ebben a különös világban csetlik-botlik Tudós Jónas Pálmason, az autodidakta természettudós, költő és képfaragó a világtól távoli Izlandon, ahol rosszakarói perbe fogják vajákosság és fekete mágia vádjával, és egy lakatlan szigetre száműzik. Ezen a szigeten idézi fel az öreg Jónas fordulatos életét és hányattatásait, egy balul elsült kísértetvadászattól kezdve az erőszakos reformáció rémtettein és a baszk bálnavadászok legyilkolásán át a látogatásáig a kor egyik szellemi központjában, a koppenhágai egyetemen, egészen addig, amíg élete végén el nem jön érte a hatalmas cethal, hogy mint a bibliai névrokonát, őt is elnyelje és elvigye más, boldogabb partok felé.
A kortárs izlandi irodalom legnagyobb mesélője, Sjón ezúttal is káprázatos látomásokban és elképesztő történetekben vegyíti a valóság és a képzelet, a tudomány és a népi hiedelmek elemeit. Tudós Jónas élettörténete egyszerre érzéki látlelet a XVII. századi Izland veszélyes és kegyetlen világáról, és egyben költői himnusz az olthatatlan emberi tudásvágyhoz.”

A macskaróka után mindketten teljes meggyőződéssel állítottuk, hogy akármit ír Sjón, azt olvasni kell. Sajnos a magyar könyvkiadás eddig nem volt hozzánk kegyes, nagyon remélem, hogy A cethal gyomrában után nem kell újabb hosszú éveket várni a következőre…


Géczi János: Vadnarancsok

„A Vadnarancsok egy igazi könyvlegenda. A 80-as évek botránykönyve már megjelenése előtt óriási vihart kavart. Az akkor legszabadabb irodalmi folyóirat lapszámát az állampárt visszarendelte a piacról, és bezúzatta, a benne megjelent Vadnarancsok-részlet miatt. Irodalmi szociográfia Géczi János tollából. Négy élettörténet-rekonstrukció, négy fiatal sorsa, négy kudarcos élet. A társadalom mélyrétegeiben drogosok, prostituáltak, nimfomániások, melegek mozogtak, próbálták elkerülni a közösségi retorziókat, a megbélyegzést, a kirekesztést, az ellehetetlenülést. Géczi felkereste a kiszolgáltatottakat, beszélgetett velük, igyekezett megérteni, és megmutatni, mit látnak saját életükből ezek a kiúttalan figurák. Más volt még a társadalmi környezet, más a közösség tűréshatára, de a kirekesztés mintázatai pontosan ugyanazok, mint ma. Géczi János úttörő munkája élő, aktuális mű, amely a szereplők élettörténetén túl a nyugati típusú közösségek tűréshatárairól, deviancia-fogalmáról és könyörtelen gyűlölködéséről is nagyon pontos képet fest.

A Bunkerrajzoló után adta magát, hogy az Athenaeum kiadja a mára valóban legendás Vadnarancsokat – aminek nem lehet eléggé örülni. Géczi János könyvéről anno szociológushallgatóként hallottam először, az ájult csodálattal elegy polcok közötti suttogás hangján – pedig az már sok-sok évvel az „átkos” után volt, mégis működtek a reflexek. Kíváncsi vagyok, mit tud adni a ma sokkoló információkkal telített gyermekének, annál inkább, hogy nem múló aktualitásához kétség sem fér.


Ian McEwan: Mézesmadzag

„A Man Booker-díjas Ian McEwan a kortárs brit irodalom méltán kultikus szerzője – talán nem túlzás azt mondani: a legnagyobbja. Művei nem pusztán regények, hanem szellemi kihívásoktól burjánzó műalkotások. McEwan nevét ismerik a magyar olvasók is: az Amszterdam, az Őrült szerelem, a Vágy és vezeklés, a Szombat csak néhány példa a brit mester hatalmas életművéből. Friss regénye, a „The sweet tooth” Mézesmadzag címmel ősszel jelenik meg a Scolarnál.
A szép Serena, zsebében friss cambridge-i matematika diplomával, szívében egy felfoghatatlanul kegyetlen szakítás fájdalmával, majdnem véletlenül kerül a brit titkosszolgálathoz. A hetvenes évek elején járunk, az ír zavargások, a hidegháború, az energiaválság idején. Serena imád olvasni, és ennek a szenvedélyének köszönheti, hogy különleges küldetéssel bízzák meg: ajánljon föl egy kulturális fedőszervezet nevében csinos ösztöndíjat egy tehetséges, a szó szabadsága mellett elkötelezettnek látszó, fiatal írónak. Kémtörténet? Korrajz? Valóság és fikció, szerelem és árulás összefonódása? Ez mind – mesterien, ahogy McEwantól megszokhattuk.”

Most végiggondolva, nagyjából a blog kezdeti lépéseikor voltam nagy McEwan-rajongó, aztán valamiért elsikkadt, jó pár éve nem olvastam tőle, pedig van itthon még pár feldolgozásra váró könyve. Jó eséllyel a Mézesmadzag is repül a többi mellé, hátha meghozza a kedvet újra a szerzőhöz.


Elif Shafak: Az építészinas

„A modern Seherezádé, a legnépszerűbb török írónő legújabb története – egy kisfiúról, aki tizenkét évesen elefánthajcsárnak kerül a híres és hírhedt Hürrem szultána udvarába.

„- Mondd meg nekem, mi lenne a megfelelő ajándék egy olyan embernek, akinek mindene megvan?
– Egy elefánt, nagyságos uram. A Föld legnagyobb állata.”
A helyszín Isztambul, az időpont a tizenhatodik század. Tizenéves potyautas érkezik hajón a városba, különleges ajándékot hoz Szulejmán szultánnak. A kisfiúnak nincs senkije és semmije, csak Csota, a ritka és értékes fehér elefánt, amelyet a szeráj, vagyis a palota állatkertjébe szántak. Így kezdődik a kis Dzsihán eposzi léptékű története, amelynek során egyszerű szolgából a szultáni udvar előkelőségei közé emelkedik. Megismerkedik ármánykodó udvaroncokkal és hamis barátokkal, vándorcigányokkal, állatszelídítőkkel és a gyönyörű, pajkos Mihrimah hercegnővel. Csota hátán eljut az Oszmán Birodalom legtávolabbi sarkaiba, és ott lesz Szigetvár ostrománál.
Egy napon felfigyel rá a szultán főépítésze, Szinán mester, és ez a véletlen találkozás nagyot fordít Dzsihán sorsán.
Az építészinas színpompás kaleidoszkóp, benne vannak az Oszmán Birodalom illatai, hangjai, csodái és mindenféle lakói abból az időből, amikor a nyüzsgő Isztambul volt a világ közepe. Elif Shafak lebilincselő, egzotikus meséje rabul ejti az Olvasót, és nem ereszti el a legutolsó oldalig.”

Elif Shafak A bolhapalota könnyű kézzel szőtt egzotikus meséjével elvarázsolt – lassan be kéne szerezni a többi könyvét is.


Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája

„A vágyakozás enciklopédiája izgalmas, okos és sokrétű regény a szerelem természetéről és történetéről. A főhős, Liv Vestby elhatározza, hogy könyvet ír arról, hogy létezik szerelem első látásra, és az A-tól Z-ig terjedő szócikkeiben feldolgozza a világtörténelem leghíresebb szerelmeseinek történeteit. Szó esik többek között Dante és Beatrice viszonyáról, a morze-ábécéről, Rómeó és Júlia históriájáról, megtudjuk, Boleyn Anna hogyan szerezte meg, majd vesztette el VIII. Henriket. Találkozunk a bibliai Onanával, a milói Vénusszal, Napóleonnal, Diderot-val, Jeanne D’Arc-kal, Júdással, egy szerelmes könyvtárossal és egy boldogtalan kerékpárszerelővel. Mindeközben a háttérben kirajzolódik az enciklopédia mögött megbúvó szerkesztő, Liv Vestby története is.

Jó ideje ígérgetik ezt a könyvet, és ahogy egyre többet nézem, úgy vágyakozom utána egyre jobban. Nomen est omen? Igazi kis kardigános bölcsészálomnak tűnik a lexikon-szócikkekből kibontakozó történet ötlete, talán nem véletlenül jut eszembe róla Az eltört teáspohár.


J. J. Abrams: S

„Egy könyv. Két olvasó. Egy titkokkal, veszélyekkel, vágyakkal teli világ.
A fiatal lány kezébe kerül egy könyv, amelyet egy fiú kezdett el olvasni, lapszéli megjegyzéseket fűzve hozzá. A kommentárok arról tanúskodnak, hogy szerzőjüket lenyűgözi a történet és a rejtélyes író személye. A lány sem tudja kivonni magát a különös könyv hatása alól, és a margóra írva válaszol az ismeretlennek. Szokatlanul izgalmas, nem mindennapi levelezés kezdődik a két fiatal között, akik egyre mélyebbre ásnak egy rejtelmes eseményekkel és megfejtésre váró utalásokkal teli világban. A könyv: Thészeusz hajója a címe egy termékeny író, V. M. Straka utolsó művének. Hőse S., a múlt nélküli ember, aki egyszer csak egy idegen hajó fedélzetén találja magát, és az elborzasztó legénység foglyaként hánykolódik ismeretlen vizek és partok, veszedelmek és megmenekülés, pusztulás és újjászületés, múlt és jelen, valóság és képzelet között. Az író: Straka maga a 20. század egyik legnagyobb rejtélye. Rejtőzködő anarchista, azonosíthatatlan forradalmár, akiről mendemondák keringenek, és csak műveiből ismerheti meg a világ? Az olvasók: Jennifer végzős egyetemista, Erąic már végzett, de tovább tanulna, ha nem zárják ki. Mindkettejüknek szembe kell nézniük önmagukkal, kik is valójában és kivé válhatnak. És tudniuk kell, mennyire bízhatnak meg abban, akivel megosztják legbelsőbb érzelmeiket és félelmeiket.
S. a filmes J.J. Abrams hőse, akinek történetét a díjnyertes Doug Dorst írta meg. A könyv lapjainak margóján kibontakozó másik történet egy lány és egy fiú regénye. Két fiatalé, akik belekeverednek a náluk hatalmasabb, ismeretlen erők végzetes küzdelmébe. És nem utolsósorban Abrams és Dorst vallomása az írott szó iránti szenvedélyes szeretetről.

Namármost tankönyvbe illően béna fülszöveget sikerült kanyarítani ennek a regénynek, ráadásul vannak kétségeim az akciófilmes J. J. Abrams írói képességeit illetően, viszont ha valaki megnézi EZT a videót, rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy ez a kiadvány egy könyvészeti csoda, abszolút kötelező darabja minden komolyabb gyűjteménynek, könyvmolyoknak a legideálisabb karácsonyi ajándék, és egyébként is: végre-végre egy kiadó be mert vállalni valami igazán exkluzívat a magyar könyvpiacon! (Kár, hogy jó eséllyel uszkve három hónap múlva féláron fogják akciózni, ismerve ugyanezen könyvpiac működését…) Amúgy maga a történet az értékelések alapján szintén Az eltört teáspohárra emlékeztet – lehet újra kéne olvasnom, ha mindenről ő jut eszembe :)


Dan Simmons: Ílion

„Javában dúl a trójai háború a Marson, az Olympus hegy lábánál. A csúcsról Zeusz és halhatatlan családja figyeli és alakítja az eseményeket. Thomas Hockenberry, a 21. századi professzor, előbb krónikásként, majd egy fontos küldetés végrehajtójaként bosszúszomjas istenek és istennők ármányos magánháborújában találja magát.
A Földön az utolsó túlélő emberek kis csoportja az elveszett múlt és egy pusztító igazság után kutat, míg négy érző robotszerű lény elhagyja a Jupiter vidékét, hogy megtalálja és felszámolja egy katasztrofális sugárzás forrását valahol egy hegy csúcsán, kilométerekkel a terraformált vörös bolygó felszíne felett.
Hat évvel a Hyperion Cantos lezárása után Dan Simmons visszatért a sci-fihez, és az Ílion-duológiával ismét bemutatta, hogy képzelete és stílusa felülmúlhatatlan. Az Ílionban minden megtalálható, ami a Hyperion-sorozatban, sőt még annál is több. A regényt 2003-as megjelenése után Locus-díjjal tüntették ki.”

Túlzás nélkül az ősz legjobban várt megjelenése! Simmons Hyperion-sorozata úgy nagyjából négy éve várólistás nálam, de valamiért mindig csak tologatom, pedig lassan megszámolni sem tudom, hányan dörgölték az orrom alá (Zolival az élen) hogy az lenne aztán a nekem való sci-fi… Idén megint várólistás az első rész, szóval most töprenghetek, hogy mit szuszakoljak bele az éves tervbe, az Íliont vagy a Hyperiont, de hogy előbb-utóbb mindkettő sorra kerül, az biztos.


Christopher Moore: Bolond

„BOLOND SEGGLYUKBÓL BOLOND SZÉL FÚJ
Tarsoly jó néhány éve Lear király bolondja, feladata elsősorban a királylányok szórakoztatása alpári és, ha úgy adódik, altáji humorral. Amikor azonban az öregség miatt búskomor Lear szétosztja a királyságát, és lányai ravasz terveket szőnek egymás és az apjuk ellen, Tarsoly hirtelen azt sem tudja, kinek az oldalára álljon. Éles eszével, a keserű igazsággal és csilingelő cipővel felfegyverkezve, egy kanos behemót és egy lezüllött lovag segítségével nekilát a királyság megmentésének.
Christopher Moore a Lear király-átiratával sem okoz csalódást a rajongóinak, szokása szerint meghökkentő oldalról fogja meg a közismert történetet, és jól telepakolja fekete humorral, fennkölt monológokkal, zamatos káromkodásokkal és buja fehércselédekkel, miközben Shakespeare szelleme kopasz kobakját karmolva könyörög kegyelemért.

Khmmm… Könyv még sehol, de már meg van alapozva az élmény :) Egy új Moore mindig kötelező, de azért forrón remélem, hogy a Bolond a BiffTe szent kék! nyomvonalon halad és nem a vámpíros ökörködésekén.


Ernest Cline: Armada

„Zack Lightman egész életében arról álmodozott, hogy egyszer vele is megtörténik az, ami a legkedvesebb sci-fi könyveiben, filmjeiben és számítógépes játékaiban: hogy kamaszkora unalmas, kertvárosi monotóniájából egy nap felrázza egy fantasztikus, világrengető űrbéli kaland.
Ugyan mi rossz lehet egy kis ábrándozásban? Zack eddig elég jól elboldogult azzal, hogy tudja, mi a különbség a valóság és a képzelet között. Tisztában van vele, hogy a való világban nem a dühkezelési problémákkal küzdő, céltalan kamaszok szokták megmenteni az univerzumot.
Egészen addig, amíg egy nap meg nem pillant egy repülő csészealjat. Ami ráadásul megszólalásig hasonlít az Armada nevű videojátékban szereplő ellenséges földönkívüli űrhajóra. Kizárt, hogy tévedjen, mivel Zack történetesen a világ egyik legjobb Armada-játékosa, minden szabad percét ezzel a játékkal tölti…
Első, világsikerű regényéhez, a Ready Player One-hoz hasonlóan Ernest Cline ezúttal is a nyolcvanas évek popkultúrája előtt tiszteleg, és egy lebilincselő történetet kínál a sci-fi rajongóinak. Az Armada egyszerre lehengerlően izgalmas kalandregény, tisztelgés George Lucas és Steven Spielberg munkássága előtt, és a felnőtté válás klasszikus története.”

Egyelőre picit szkeptikus vagyok, lehet, hogy túlságosan kamaszfiús ez az Armada nekem – ugyanakkor a félelmetesen cool borító vonz, mint a mágnes, ráadásul a Ready Player One nálunk sikert aratott, és hát úgyis sci-fi nyitás van, szóval ide nekem az oroszlánt is…


Erika Johansen: Tear királynője

„A tizenkilenc éves Kelsea Glynn pontosan olyan, mint a többi hasonló korú lány: engedetlen, meg van győződve a saját igazáról és mindig mindent jobban tud az idősebbeknél. De tőlük eltérően ő éppen egy királyságot készül megörökölni: egy királyságot, ami korrupt, romlott és veszélyes. Vagy a legrettegettebb uralkodójává válik, vagy már az első héten orgyilkosok áldozata lesz – minden rajta múlik, és azon, hogy milyen döntéseket képes meghozni.
Erika Johansen regénye klasszikus fantasy elemekből építkezik, de nem szégyell sokszor kegyetlen és erőszakos lenni: a Tear királynője egy fiatal lány történetét meséli el, aki sokáig volt kénytelen száműzetésben élni, hogy végül hűséges testőreivel visszatérjen, és elvegye, ami jogosan jár neki. Fekete mágiával, rejtélyekkel és akciódús jelenetekkel teli történet, amire már Hollywood is lecsapott: várhatóan Emma Watson lesz a készülő film főszereplője és egyben producere is.”

Számtalanszor megfogadtam már, hogy én aztán YA-t soha többé, aztán néha mégis elcsábulok és vagy megbánom, vagy nem. Ezzel a lányos fantasy-vel is úgy vagyok, hogy jó-jó, de nem túl tinis? Viszont a szépséges borító itt sem elhanyagolható tényező, ráadásul épp szanaszéjjel cincálós szépirodalmat olvasok és ilyenkor megengedőbb vagyok a könnyed kicsapongásokkal szemben :) Meglátjuk…


Lev Grossman: A varázslókirály

„Quentin és barátai elfoglalták Filloryt, királyokként és királynőkként uralkodnak a mesés világ felett, ahol semmi dolguk nincs, mint élvezni a hőstörténetek végén jutalmul járó boldogságot és vagyont. Egy nap azonban a felhőtlen uralkodásnak vége szakad: előbb a mágikus órafákkal történik valami borzalmas, majd kisvártatva egy nyúl halált és pusztulást jósol a világra. Quentin hajóra száll Juliával, hogy a rejtély végére járjon, azonban Filloryt elhagyva még ő sem sejti, hogy a varázslás és ezzel együtt minden varázslatos dolog mekkora veszélybe került, az idejük pedig már jócskán fogytán van.
Lev Grossman a legnagyobbakat megszégyenítő módon kerüli el a folytatások gyakori hibáit, és építi tovább lenyűgözően azt a világot, aminek A varázslókban lefektette az alapköveit. A varázslókirály nem csak elképzeli, hogy milyen lett volna a Mátrix fantasyként, de a hagyományokat felrúgva, váratlan és forradalmi ötletek folyamatos felsorakoztatásával jelzi, hogy a szerzője nem szégyelli a műfajt fenekestül felforgatni.”

Imádtam A varázslókat, nem kérdés hát, hogy a folytatás is kötelező – Grossman ráadásul van annyira biztos kezű szerző, hogy kivételesen cseppet sem tartok attól, tudja-e tartani a színvonalat. Ha igazán jó lesz hozzánk, a saját maga által lefektetett szabályokat is éppolyan játszi könnyedséggel rúgja fel, ahogy felforgatta a műfajéit… Alig várom!


És a végére egy kis kakukktojás… Szakadatlanul kitart a színező-mánia, elárulom, nálam is – szépen haladok a Titkos kert kipingálásával (ami azt jelenti, hogy nagyjából egytizedét varázsoltam eddig színesre :) és érik egy újabb beszerzés, mert hát kell a változatosság. A kiadók is harapnak az újabb bombabiztos üzletre, lassan boldog-boldogtalan színezőt ad ki, (érdekes vadhajtásokkal, mint a lelki békénket minden oldalon egy coelhoista bölcsességgel támadó A boldogság színei vagy a Fejős Éva novellákkal „megtámogatott” Utazz velem… hát blöeee…) – ezek közül mostanában leginkább a Titkos kertet is jegyző Johanna Basford Bűvös erdő-je és a Libri két Millie Marotta rajzolta színezője érdekel.


És ti mit szemeltetek ki az őszi kínálatból?

13 megjegyzés :

Amadea írta...

Tegnap számoltam össze, kb. 17 könyv érdekel. És még nincs átmeneti cipőm.
Bemásolom őket ide (lusta vagyok szövegszerűen összefoglalni, bocsi):
Moore: Bolond - 2015. szeptember
Simmons: Ílion
Shafak: Az isztambuli fattyú
Lee: Állíts őrt!
Cutton: The Luminaries
Zafón: Marina
Atkinson: Life after Life
Zusak: I am the Messenger
J.J. Abrams: S.
J. Williams: Stoner
H. Ostby: A vágyakozás enciklopédiája
R. Gary: Lady L.
C. Tóibín: Mária testamentuma
A. Vail: Hotel Florida
Sjón: A cethal gyomrában
I. McEwan: Mézesmadzag

Nem tudom, hogy az Európa idén kihozza-e a Marinát és a Cuttont, de inkább legyenek ők is itt. Az S.-t és az Íliont már előrendeltem.:)
A Tear királynőjéről inkább nem mondom el, miket hallottam-olvastam.:)

Ilweran írta...

Óóó, nyugodtan mondd :) egyelőre érdekel is meg nem is, ebből még bármi lehet.
A The Luminaries nagyon.nagyon várós, de úgy emlékszem, azt jövő évi könyvfesztre jelezték előre, csoda lenne ha idén jönne. Zafónt előbb pótolnom kéne, még mindig nem olvastam A szél árnyékát :s
Amúgy amilyen gyorsan jönnek az új címek és amilyen csapongó a hangulatom, ez a lista kb hetente változik :)))

PuPilla írta...

Nekem is megvan Az eltört teáspohár, ez valami jel lenne, hogy én is elolvassam? :D
Hú, nagyon rápörögtünk erre a J.J. Abrams könyvre, nagyon kíváncsi leszek, hogy kinek lesz végül, és hogy fog tetszeni :))
Ezek az újhullámos színezők a coelhoi magasságokkal, hát... szégyen. A boldogság színeit ma volt szerencsém élőben látni, minden képről van színes rajz is, hogy színezd ki :D jó hogy nem számok, és kódok hozzá basszus, mint a gyerekszínezőkben régen... nehogy valamit kreatívan csinálj - még ha nem is úgy színezed, látod közben a másik képet...

Az Agavés Mélység nem érdekel? Engem nagyon :))) Jaj és amiket Amadea írt, azok közül is, a Zusak és az Atkinson is. :)

Ian McEwantől nemrég olvastam az On Chesil Beachet, azt hiszem az nem jelent meg magyarul, nagyon jó volt! :) A Vágy és vezeklés is tervben van, illetve egyszer már elkezdtem valamikor, de félreraktam valami vizsga miatt.

Amadea írta...

Persze lehet, hogy tetszene, de belsőbb körökből elég rosszakat hallottam róla. Szóval... gagyi.
A The Luminariesról semmit nem tudok, csak azt, hogy jön, én pedig várok, mi mást tehetnék.:)
Én nagyon szeretem azt a könyvet (másodjára is bejött, bár máshogy). Nem olyan nagy szám egyébként, hangulata, az nagyon van, egy csomó elcseszett ember, némi posztmodernkedés, de nem találta fel az új spanyolviaszt. Ezt csak azért mondom, hogy ne legyenek túlzott elvárásaid.:)
Akkor nem is mondom, hogy a Szandinál jön az új Paula McLain-könyv, és megjelenik egy, ami Virginia Woolf és Vanessa kapcsolatáról szól.;)

Ilweran írta...

Még jó hogy Paula McLain nem érdekel, eggyel kevesebb :) A Vanessa és Virginia természetesen kihagyhatatlan, akkor is, ha tartok tőle hogy bulváros lesz...
Igyekszem nem túlzott elvárásokkal nekiállni A szél árnyékának, ha majd egyszer, amúgy az Angyali játszma tetszett, szóval nagy vész nem lehet ;)
Ahhh, megtaláltam a Bonita Avenue utáni lazító YA-adagomat (A kételygyár) úgyhogy Tear királynője szerintem ejtős lesz... Egy YA bőven elég egy szezonra :)))

Ilweran írta...

Olvasd :) szerintem nagyon kellemes és okos igazi kardigános bölcsészkönyv ;)
Jesszusom, olyat még nem láttam amiben színminták is vannak, na ez újabb mélypont... Nem baj, nekünk megmaradnak a saját kis kedvencek :)
A Mélység annyira nem, nekem a horror többnyire röhejes és/vagy túl kiszámítható, egyszerűen nem az én műfajom, nem tudom komolyan venni. Majd megvárok pár véleményt vele :)

PuPilla írta...

A kételygyár ya?? Na, majd várom a véleményed. :)))

PuPilla írta...

Bizony... eléggé gagyi szerintem. Meg bölcsességekkel, novellákkal telirakni... ajj. Pedig számíthattunk rá, hogy elkurvul ez a műfaj is :D
Majd előolvasom neked a Mélységet :D én most szeretnék valamin félni. :)

Ilweran írta...

Hát elvileg oda kategorizálják, aztán majd meglátjuk :)

Amadea írta...

Bocsi, ezek szerint összekevertelek valakivel... neked nem tetszett A párizsi feleség, vagy nem is olvastad?
Az Angyali játszma emlékeim szerint kicsit más, mint A szél árnyéka, sokkal sötétebb és depresszívebb. De, ha tetszett, nagy baj talán nem lesz.:)

Ilweran írta...

Ja, nem baj :))) nem olvastam, engem ez a Hemingway-Párizs témakör egyelőre hidegen hagy, maradok a Bloomsbury-nél ;)

shizoo írta...

ja... hidegen... bizonyos filmes rajongások az egyik felére (Párizs) mintha mást jeleznének.

Ilweran írta...

Na de azt a filmet nem Hemingway miatt szeretem :P
De most ennek örömére lett egy Vándorünnepem, na? :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...