Grady Hendrix: Horrorstör

„Hajnalodott, és a zombik a parkolón áttámolyogva özönlöttek a túloldalon magasodó, bézsszínű tömb felé. Később aztán egy lórúgásnyi Starbuckstól feltámadnak, ám pillanatnyilag épp csak élő halottak voltak. Haláluk oka sokféle volt: macskajaj, rémálmok, eposzi online játszmák okozta kizsigereltség, éjbe nyúló tévézés roncsolta bioritmusok, szüntelen bömbölő kölykök, hajnal négyig bulizó szomszédok, megszakadt szívek, befizetetlen számlák, elhibázott lehetőségek, beteg ölebek, idegenbe szakadt lánygyermekek, gyengélkedő szülők, éjféli jégkrémzabálások.

A hét öt (ünnepi szezonban hét) napján mégis minden áldott reggel idevonszolták magukat, életük egyetlen tényezőjéhez, amely sosem változott, amelyre számíthattak, ha esett, ha fújt, ha haldoklott házikedvencük, vagy ha váltak éppen: a munkahelyükre.”

Ha hozzám hasonló IKEA rajongó vagy, a könyv jó eséllyel már néhány hete-hónapja a polcodon landolt, mérete és kivitele okán minden bizonnyal a 25 éve gyűjtögetett katalógusok mellett. Ugye? Abba a generációba tartozom, akik úgymond „belenőttek” az IKEA kultuszba – a magyarországi első boltnyitás negyedszázados évfordulóját épp a napokban ünneplő bútoráruház (tekinthetjük akkor ezt egy szülinapi bejegyzésnek?) annak idején korábban felénk ismeretlen szemléletével, letisztult, trendi, a kifinomultnak hitt „nyugati” életérzést hurcoló bútoraival, laza, emberközeli stílusával, berendezett enteriőrjeivel és persze az elmaradhatatlan gyerekeknek játszóház - szülőknek húsgombóc kombóval (no meg az augusztusban vallásos áhítattal várt katalógussal) egy csapásra meghódította a rendszerváltás előtti szocialista egyenbútorokhoz szokott lakosságot. Hogy aztán néhány év alatt újabb egyenbútorokkal berendezett lakások tömegével lepje be a piacot és váljon az egyediséget mindenek felett hirdetők fanyalgásának elsődleges célpontjává, de ez egy másik történet.

Grady Hendrix Horrorstör című katalógusa regénye jó érzékkel lovagolja meg a fent épp csak laza ecsetvonásokkal érintett IKEA-életérzést és annak rajongóit: ha közénk tartozol, jó eséllyel amint meglátod ezt a kötetet, gyorsabban ver majd a szíved (és ez megmarad akkor is, amikor már rájöttél, nem, ez nem egy előrehozott katalógusmegjelenés…). Igen, ez az az eset, amikor a külcsín mindent visz. Szerencsére ez nem merül ki egy ötletes borítóban és a szokatlan formátumban – következetesen úgy is van felépítve, mint egy bútorkatalógus, a házhozszállítás-űrlapba rejtett impresszumtól a fejezetcímek illusztrációjaként szolgáló bútorleírásokon át egészen a záró oldalak akciós kuponjaiig. Na de mégis csak egy regényről beszélünk, lássuk hát, mit rejt „a rémület bútoráruháza” a pavlovi reflexeket kiváltó koncepción túl?

Adva van az IKEA-ra megtévesztően hasonlító amerikai Orsk áruházlánc, mely a nagy testvérhez hasonlóan nem csupán bútort árul, hanem „jobb életet mindenkinek” – vásárlónak és dolgozónak egyaránt. Az Orsk egy nagy család, mely körülölel mint egy kényelmes, süppedős BROOKA kanapé, lesi a kívánságaid, mint egy mindenre kész WANWEIRD konyha, segít rendszerezni gondolataid, mint egy tökéletesen funkcionális LIRIPIP gardrób. Add át magad az Orsknak, és nem lesz gondod többé semmire – legkevésbé arra, hogy önmagad légy. Ha igazán elkötelezett vagy, akár dolgozhatsz is az Orsknak, és ő gondoskodik róla, hogy a vállalat működési elvei mentén egész életed jól szervezett, biztonságos, kielégítő és hatékony legyen. Csak kövesd mindig az Igazak ösvényét, nehogy eltévedj a bemutatótér Patyomkin-szobái között, ne adj’ isten, lerövidítsd a vásárlói szokásokat elemző szakértők által optimalizált utat, mely a kasszákhoz vezet.

Az Orsk maga a tökéletesség, nyugalom, béke – egészen addig, amíg egy reggelen az álmosan becsörtető zombi-alkalmazottak összerondított kanapékat és felforgatott bútorokat nem találnak a jólfésült Bemutatótérben. Az áruház ügyeletes „lelkiismeretes buzgómócsing” menedzsere nem annyira önkéntes alapon, mint inkább bőkezű túlórapénz ígéretével beszervezi a két létező legalkalmatlanabb munkatársát – az évtizedek óta mintapénztáros Ruth-Anne-t, aki a dolgozók Kánaánjának egy kedvezményes Orsk-konyha megvételét tartja és a főiskoláról dobbantó, eladói munkáját szívből gyűlölő, folyton előléptetés után ácsingózó, ám szkeptikus Amy-t – hogy éjszaka fésüljék át az áruházat és adják rendőrkézre a rongálókat. Zárás után kéretlenül csatlakozik hozzájuk a szellemhívő Tiffany, aki filmet készül forgatni az áruházat rettegésben tartó éji rémről, hogy ezzel dobbantson a világhír felé; és az ő segítője, Matt, aki ugyan nem hisz a szellemekben, de feltett szándéka egy MÜSKK ágyon („gyengéden körbefon és elkalauzol az álmok birodalmába”) meghúzni a lányt. Öten vágnak neki az éjsötét áruháznak, hogy aztán rongáló részegek és/vagy hajléktalanok helyett balul sikerült szellemidézésbe és évszázados borzalmak nyomára bukkanjanak. És kezdődhet a futás meg a sikoltozás…

Fogalmam sincs, mennyire működik horrorként Grady Hendrix regénye, tekintve, hogy sosem olvasok horrort (komolyan, még Stephen Kinget sem olvastam) és nem is nézek, mert utálom a hatásvadász paráztatást – ahogy láttam, a műfaj rajongóit minimum megosztja. Én jóindulatú mosollyal átsiklottam a rémisztgetős(nek szánt) részek felett – komolyan venni úgyis lehetetlen. Meg aztán, nem is gondolom, hogy itt az amúgy némiképp klisés horrorsztori lenne a lényeg. Sokkal inkább az a maró gúny, amivel Hendrix a fogyasztói társadalmat, a nagyvállalati kultúrát, a kifinomultnak tűnő, valójában faékegyszerűségű és a vásárlót masszívan hülyének néző marketinget illeti. E tekintetben tök mindegy, voltál-e már életedben IKEA-ban: ha dolgoztál már multinál és/vagy kereskedelemben, garantáltan magadra ismersz a céges agymosás áldozatául esett, szürkén, agyhalott állapotban csoszogó alkalmazottakban, akiknek zsebében állandóan varázsszerszám (SOHA ne költözz IKEA bútorral úgy, hogy előtte nem nyúltál le az áruházból egyet!), fejükben mantraszerűen ismételt sorok a Vezetői Kultúra Kézikönyvéből, arcukon lehervaszthatatlan mosoly, pláne, amikor a főnök közli, hogy karácsony előtt két nappal mégis bent kéne maradni még egy plusz műszakra, mert már az összes munkatársad kimerültséggel kezelik a kórházban és nincs más.

A Horrorstör igazából ezzel nyer – az IKEA katalóguson belül ott a csontig hatoló, bármilyen horrornál rémisztőbb felismerés: a biorobotként napi tizensok órát dolgozó multikatonák és a szétrohadó végtagokkal csoszogó zombik között igazából nincs semmi különbség. Hogy a háromszög harmadik csúcsán ott van az irányított zombiként működő vásárló, aki mindent megvesz, amit eléje tolnak, az már tényleg csak hab a tortán. Nem csoda, hogy a végére azt sem tudjuk, azért röhögünk-e mert a Horrostör vicces (amúgy tényleg az) vagy kínunkban…

Kiadó: Gabo

Fordító: Kemenes Iván