2013. szeptember 27., péntek

Emmanuelle est - Toldi mozi, 2013. szeptember 19.


Az Emmanuelle könyvsorozat rendhagyó bemutatója” – olvasom a plakáton, és máris kezdek kételkedni. Hiszen a „rendhagyó” jelzőnél kevés agyonkoptatottabb létezik manapság. Mégis kíváncsi vagyok, hisz fiatalkoromból teljesen kimaradt a maga korában botrányokat kavaró, sokak által műfajteremtőnek tartott erotikus film – ahogy a könyv is. Sőt, még a nádszékben fedetlen keblekkel ücsörgő Sylvia Kristelre sem emlékeztem. Az egész Emmanuelle „kultuszból” nekem egyedül Gergely Róbert örökbecsű száma maradt meg az emlékezetemben – mikor nem is olyan rég kolléganőm olvasta a könyvet, ahányszor szóba került (s gyakran került szóba), annyiszor csendültek fel fejemben a dallamok. Higgyék el, senkinek sem kívánom az élményt…

Ám épp azért, mert erről a jelenségről oly keveset tudtam, ellenben az erotikus irodalom jelenkori térhódítása közepette minimum érdekesnek tartom a könyv újrakiadását (mely említett kolléganő véleménye szerint érdemes a figyelemre, s én hiszek neki), kíváncsian vártam a bemutatót – a filmet is, hisz egyszer mégiscsak látni kell, de leginkább az azt követő beszélgetést.

Az első meglepetés akkor ért, amikor elkezdődött a vetítés, és meg kellett állapítanunk, hogy ennek bizony nincs hangja – pedig vicces kedvű kísérőm meg is jegyezte, hogy végre meghallhatom a film saját zenéjét, ami talán feledteti a borzasztóságos magyar „slágert”. Nos, ez megint csak kimaradt, de amit helyette kaptunk, bőven kárpótolt! El sem tudtam képzelni, milyen lesz egy játékfilm élőzenei kísérettel, és mit tagadjam, egyik ámulatból a másikba estem a Syntax Cinema Orchestra játékát figyelve. Magyarország egyetlen mozizenekara a némafilmek hőskorába repített vissza minket, a „némafilmesített” mozgóképet a legkülönfélébb hanghatások és a zenészek free jazz játéka kísérte – nem is hasonlított a mai értelemben vett moziélményre, sokkal inkább koncert volt ez, vetítéssel kísérve. Arról mondjuk lehet vitatkozni, hogy ilyen remek zenéhez miért kellett ilyen filmet választani kísérőnek…

Viccet félretéve, az Emmanuelle mai szemmel nem csupán lassú, de bosszantóan kiütközik az is, hogy szinte semmi története – a film a „hagyományos” mozifilm és a (szoft)pornó határán egyensúlyoz, és igazából egyéni érzékenység kérdése, ki hova sorolja. Merészet lépett egyébként a kiadó ezzel a bemutatóval, mert bár a bemutatás óta eltelt majd’ negyven év alatt a világ jó néhányat fordult a tengelye körül, és a film – meg kell jegyezni, olykor rendkívül szépen fényképezett – erotikus jelenetei ma már nem okoznak megbotránkozást, azért a közösségi erotikus-film nézés sokaknak még ma is meglehetősen kényelmetlen lehet. Az én figyelmemet mondjuk annyira lekötötte az előttem játszó zenekar, hogy sokszor a vászontól teljesen függetlenül is inkább a zenészeket figyeltem.

A film azonban csak az est egyik fele volt, következett a beszélgetés, melynek során a kötet szerkesztője faggatta Schnedarek Réka műfordítót, az Emmanuelle 2. fordítóját, Antoni Rita irodalomkritikus, genderkutatót és Szentesi Szilviát, a Bliss intimitásközpont vezetőjét. Mivel az est elsősorban a könyvek bemutatásáról szólt, a résztvevők először is fontosnak tartották hangsúlyozni, a könyv és a film két különböző alkotás – a film néhány vitatott jelenete nem is szerepel a könyvben, míg a könyv „gondolatisága” teljesen hiányzik a filmből. Ami a szememben alátámasztja azt az elgondolást, hogy a filmkészítők nem is igazán filmet akartak készíteni, csupán egy erotikusjelenet-gyűjteményt (ami végülis sikerült nekik).

Az eredetileg meghirdetett témától (Te megtennéd? Az erotika új jelenségei a populáris kultúrában és a hétköznapokban.) alaposan elkanyarodó beszélgetés kerekedett, érdekes nézőpontokkal, érintve a mindennapjainkban jelenlévő (vagy épp hiányzó) intimitást, a szexuális nevelést (annak hiányát), a családon belüli viszonyulást az erotikához és úgy általában az érzelemkifejezéshez. Nagy vonalakban megismerhettük az első hazai intimitásközpont tevékenységét (nagy derültséget okozva a közönség soraiban), és megtudhattuk, hogy csoportos szexjelenetet fordítani bizony kihívás (a fordító még vázlatos rajzot is kénytelen volt készíteni, hogy tuti követni tudja, ki kivel éppen mit s hogyan).

Visszatérve a könyvre, a résztvevők egyetértettek abban, hogy az Emmanuelle-t nagy valószínűséggel férfi írta – ezt támasztja alá, hogy hiányzik belőle a női szempont, és a megjelenő szexuális vágyak egyértelműen férfivágyak, ahogy Antoni Rita fogalmazott: az egész egy szélsőséges maszkulin fantáziára hasonlít. Érdekes egyébként, hogy – nyilván a korában „forradalminak” számító szexualitása és a női test „felszabadítása” okán – Emmanuelle-t néhányan nem átallanak feminista példaként emlegetni – a genderkutató siet is leszögezni, hogy ennek köze nincs a feminizmushoz. Emmanuelle mindent feladva megy férjhez az első útjába kerülő férfihoz, rendkívül fiatalon, majd személyiségét és saját vágyait feladva lesz mások erotikus játékszere – ami szintén azt alapozza, hogy a könyv bizony férfimunka. Ráadásul magától értetődő természetességgel ölti magára az engedelmes tanítvány szerepet, bármibe hajszolják.

S hogy azért érintve legyen az est fő témája is, a kérdésre, hogy vajon van-e létjogosultsága a több mint ötven éves Emmanuelle-nek a mai könyvpiacon, a válasz egyértelmű igen. Erotikus irodalomra mindig van igény – s ahogy mára a „kötelező prüdériát” felváltotta a „kötelező szabadosság”, úgy mosódott el minden határ, ami a jóízlést elválasztotta a csupáncsak érzéki igényeket kielégítő szennytől. A mai erotikus túlkínálatból az Emmanuelle-regények könnyen kiemelkedhetnek líraiságukkal, igényes nyelvezetükkel, a szerelem érzékibb, kevésbé „nyers” megközelítésével. Legalábbis ezt mondják a szakértők. Én pedig, mivel nem olvastam, vagy hiszek nekik, vagy kénytelen leszek bepótolni – az bizton elmondható, hogy a beszélgetés felkeltette az érdeklődésem, de majd meglátjuk… 

(Azt azért szögezzük le, hogy az est legjobb része a zene volt. Könyv és film ide vagy oda, az biztos, hogy a Syntax Cinema Orchestra mozikoncertjeit figyelni fogom.)

Bónusz:
- az ekulturaTV felvétele a beszélgetésről
- interjú a kötetek szerkesztőjével és a fordítóval
- interjú Nagy Krisztiánnal, a Syntax Cinema Orchestra vezetőjével

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...