2013. szeptember 6., péntek

Marie Phillips: Csintalan istenek



A görög istenek köztünk járnak. Na jó, nem épp köztünk, itt Budapesten, kicsit arrébb – London egyik lepukkant külvárosában tengetik az időt egy, az összedőlés szélén álló házban, visszasírva saját egykoron volt nagyságukat és hajthatatlanul szívatva egymást. No meg a halandó embereket – akiket nagyjából annyira vesznek komolyan, mint a tetemes mennyiségű felhalmozott szemetükben turkáló patkányokat. Szóval bizonyos tekintetben épp olyanok, mint régen…

Hogy hogyan jutottak az Olümposz csúcsáról röpke kétezer év alatt idáig, arról persze az olvasónak nagyjából a könyv első ötven oldala után azért van némi elképzelése – ellenben önző (és mit tagadjuk, többnyire tökhülye) isteneink annyira el vannak foglalva önmaguk sajnáltatásával, hogy akkor sem jönnek rá, amikor szó szerint az orruk előtt van a megoldás. No persze, azért az önsajnálaton kívül is van mi kitöltse idejüket: Aphrodité szextelefon-vonalat üzemeltet, s ahogy az várható, ebben legalább profi; Héphaisztosz el van foglalva azzal, hogy asszonykája hálóját újra meg újra átépítse; Artemisz kutyasétáltatást vállal, s minden punnyadt ölebben keresi az óidők kutyáira emlékeztető vadállatot; Apollón meg épp készül befutni, mint kábeltévés jós – kevés sikerrel. Szánalmas, ugye?

A legelfoglaltabb még Arész, a hadisten, aki ugyan így is nyavalyog, hogy az emberek túl békések lettek, de azért elszórakoztatja magát olykor egy-egy kisebb távol-keleti háborúval; no meg Hermész, aki kétezer éve még nem gondolta volna, hogy egy olyan „mellékállás” mint a pénz istenéé, egyszer ennyire zűrös lesz. S persze ne feledkezzünk meg Dionüszoszról, akinek bora még mindig ütős, klubja pedig a legmenőbb Londonban – kár, hogy minden bevétele büntetésekre megy el; és Érószról, aki olyasmire vetemedett, amire görög isten még tuti soha: keresztény lett.

Ebbe a csipetcsapatba csöppen bele a gátlásos, dundi, csetlő-botló Alice, akibe Apollón – Aphrodité és Érósz cseppet sem istenhez méltó közreműködésének köszönhetően – amúgy istenesen belehabarodik; és jön vele az ő cseppet sem kevésbé gátlásos, csetlő-botló, kissé patkányképű udvarlója, Neil. Akiben, bár soha nem gondolná (s valószínűleg a fülig szerelmes Alice-on kívül senki más sem), egy igazi hérosz veszett el. Akire szükség is lesz, ugyanis a visszautasítást nehezen viselő Apollón olyan kalamajkát indít el, ami nem csupán újabb viszályokat szít az istenek között – minek eredménye egy újabb háború valahol Közép-Ázsiában – hanem egyenesen lehozza a napot az égről. Magától értetődő, hogy a béna istenek helyett a két halandóra vár a feladat, hogy megmentsék az olümposziak hátsóját és mellesleg az egész világot.

Marie Phillips regénye könnyed és humoros olvasmány, ami nem akar többnek látszani, mint ami. Nem egy korszakalkotó remekmű, de nekem nagyon jólesett a sok nyomasztó szépirodalom után. Helyenként igazán kacagtató, helyenként megható, helyenként elgondolkodtató mű, ami tökéletesen alkalmas arra is, hogy életre keltsük régóta szunnyadó ismereteinket a görög mitológiáról. Javíthatatlan romantikusok pedig még egy kis pluszt is kapnak a végére: hisz végső soron még a világot is az igaz szerelem menti meg. Kell ennél több?


Kiadó: Cartaphilus
Fordító: Vizi Katalin
 

2 megjegyzés :

Kergezerge Skar írta...

mehehe, ezt négyszer tettem vissza az alexandrában azzal, hogy nem kell nekem ilyen marhaság leárazva sem, aztán csak beugrottam még érte az utolsó pillanatban =)

Ilweran írta...

:D én is 390-ért vettem a nyári akcióban, annyit pont megért - és az adott időben (agyhalál a köbön) tök jól szórakoztam rajta ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...