2012. október 1., hétfő

Válogatás # 1

Nem emlékszem már, hogy Amadea vagy Nima jelentetett meg először válogatásokat a korábbi évek posztjaiból - de mindig is tetszett az ötlet, mert hát annyi jó cikk születik napról napra  a blogvilágban, és a legtöbbet olyan hamar elfelejtjük... Épp úgy, mint a könyveket: mindig vannak slágerkönyvek, slágertémák, blogokon viharként végigsöprő körbeposztok, aztán ahogy jönnek, úgy mennek. Pedig néha nem árt visszanézni, és rácsodálkozni, miket olvastunk-néztünk-írtunk hajdanán. Most, azon apropóból, hogy végre minden tartalmunk átkerült a blogspotra, mi is szeretnénk újra figyelmetekbe ajánlani néhány korábbi cikket. Természetesen - immár a szokásokhoz híven - ezen is csavartunk kicsit, és egymás cikkeiből ajánlunk. Ma én elevenítem fel Zoli öt cikkét: nem feltétlenül a legjobbakat válogattam, és szinte biztos hogy nem azokat, amiket Ő a legjobbnak tart, hanem azokat amik valamiért számomra kedvesek, maradandóak, fontosak - van, hogy maga a cikk, van, hogy a könyv, és van, hogy az olvasás-megírás folyamata...


Erre különösen büszke vagyok - mert én választottam Neki. Amint megláttam anno a Magvető hírlevelét, biztos voltam benne, hogy ez Zoli könyve, és anélkül kértem, hogy szóltam volna róla. Elsőre nem volt annyira lelkes, ám végül majdnem az év legjobb könyve lett A macskaróka - jelzésértékű, hogy csak egy régi nagy kedvenc tudta megelőzni. Azóta láttuk a szerzőt is, ami igazán feledhetetlen élmény volt. 


A Könyv Amivel Fél Évig Szenvedtünk. Komolyan. Közben azért elég sok minden történt: költöztünk, lakást újítottunk, voltak munkahelyi változások, elolvastunk jó pár könyvet - de a Súlyszivárványt úgy tolta maga előtt Zoli, mint egy útakadályt, amit megkerülni mintha csakazértsem akarna. Aztán egy baleset és öt hét ágyhozkötöttség kellett, hogy rászánja magát a befejezésre. Szerintem az egyik legjobb cikke lett, és hogy mennyire igaz, amit anno írt: tán egy hete került elő egész véletlenül egy beszélgetés során, és még mindig hezitál, hogy vajon megéri-e a könyv az olvasásába fektetett munkát. Hát, ez például az a kivétel, amit nem felejt el egyhamar, aki olvasta...


Elárulok némi műhelytitkot: amikor mozizunk, Zoli egész hazaúton beszél és beszél, elemez, kockákra szed - én meg hallgatok, mert nekem általában kell néhány óra, néhány nap, mire leülepedik az élmény (már ha olyan...). Mikor hazaérünk, leül a kis jegyzetfüzetével, és megkér, hogy akkor most mondjam vissza, miket mondott azon frissiben. Amire én sosem emlékszem. Azt hiszem, diktafonra kéne vennem ezeket a mozi-monológokat, hogy maradéktalanul beleírhassa aztán minden gondolatát a cikkbe. A pankrátorról anno annyit beszélt, hogy a buszon már nehezen bírtam cérnával - viszont azt mindig jó látni, ha valakire ekkora hatással (valódi, fogható hatással) van egy film. És jó film.



Még egy műhelytitok: én azért eléggé nehezen barátkozom néha Zoli cikkeivel. Főleg az elején voltak köztünk súrlódások, hogy mit engedhetünk meg, mennyire szállhatunk el egy-egy blogbejegyzésben, aztán amikor jöttek a recik, akkor egy újabb dilemma rakódott erre: vajon mennyire kell ragaszkodni a hagyományosnak vélt recenzió-formához, és mennyire engedheti el magát az alkalmi kritikus? Nem is a kritika, hanem a forma terén... Azt hiszem, a versben írt versregény-kritika egy olyan fordulópont volt, ami után már minden mindegy - guruljanak csak el a gyógyszerek, legyen formabontó, okoskodjon, elvégre Neki ez tényleg jól megy :) És bár első olvasáskor általában dödörgök és kritizálok, később mindig nagyon büszke vagyok az ilyen cikkekre.



A japán metszetfestő, Utagava Hirosige One Hundred Famous Views of Edo című albuma tán a  legszebb könyv volt, amit valaha kézbe fogtam. Az angol nyelvű album A3-as méretben, eredeti japán kötéssel, selyemmel bevont keménypapír tokban jelent meg, olyan igényes kivitelben, amit a négy-öt évvel ezelőtti magyar könyvkiadás silány tömegtermékei közt szájtátva csodáltunk anno a könyvraktárban, ahol dolgoztunk. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer magyarul is megjelenik - volt is nagy öröm, amikor hírét vettük, hogy mégis. Igaz, kicsit fapadosabb verzióban, de a lényeg: a metszetek és a japán kötés ugyanaz. Mindkettőnknek szerelem volt első látásra, de persze meglévő japán-mániájának és művészhajlamának köszönhetően Zoli varázsolódott el igazán. Nem is tudott szabadulni tőle, muszáj volt egy kiegészítő cikkben tovább boncolgatnia a metszeteket - Ő már csak ilyen.

2 megjegyzés :

Amadea írta...

Nima találta ki, én csak továbbvittem:) Örülök, hogy ti is írtok ilyen jellegű postot, kíváncsi vagyok, Zoli miket fog beválogatni.

shizoo írta...

Csak egyet kell hozzá aludni :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...