2012. szeptember 15., szombat

Palya Bea: Ezeregy szefárd éjszaka



Ez egy nagyon sajátos körutazás, Palya Bea ezeregy szefárd éjszakája – egyrészt mert nagyon személyes: az a sajátossága, hogy nagyon „saját”; másrészt mert valóban körutazás. Tizennégy dal palyabeás túravezetése a vidékekre, ahol csak megtelepedtek az egykori hispániai menekültek. Hallható például, mennyit csiszolt a balkáni népzene a valaha mór hatásokat magába fogadó, első pillanattól sajátosan kevert hagyományon – s az is, hogy az egykori török birodalom befogadó helyein élő népcsoportok zenéjén mennyit módosított ez a rokon hangzású de más gyökerű zene. Talán ezért is nincs valójában kánonja ennek a hagyománynak. Talán ezért (ezért is) ad lehetőséget az előadóknak, hogy bátran magukhoz hajlíthassák, szuverén módon nyúlhassanak hozzá – úgy, ahogyan Palya Bea teszi.

Bátor dolog egy ilyen körutat rögvest egy saját dallal kezdeni, a megérintődést elénk pakolni, a saját-rítust. A leszüremlését úti emlékeknek, hallott zenéknek, a sokfelől rakódó élmény szüretét. Bolya Mátyás citerája hazahozza ezt az élményt, a magyar szó is haza, valahol furcsa mód az a megérintődés zajlik a fülünk előtt, ami a szefárd zene alapvető sajátja: ahogy korokon át injektálta a saját világát a körülöttesbe, és szippantotta be annak hatásait, hangszereit. És egyszer csak Bea hangja is hangszerré lesz, torokfurulyává – ahogy egy interjúban kifejti: a szabadon, kiindulópontként kezelt dalokba úgymond „beleénekeli saját magát” is. Kísérletező, improvizációkkal gyakran tarkított hagyomány-idézés ez; főleg a saját dalokban – hiszen akad még a lemezen néhány. Például a tradícióra ráfekvő, témájában, dallamában annyi mindent idéző Közelebb. Az egyik legfontosabb dal a lemezen – írja Palya Bea a honlapján elérhető, bőbeszédűen alapos ismertetőben. Ez az egyik arca a hanghordozónak: az alkotók szuverén hozzáállása általi - kiérlelt zenei motívumokból összeálló - „tradícióalkalmazás” kirajzolta egyedi arcvonások. Nekem ennek az egyik legszebb példája a hordozón az Ezeregy álom.

A másik arc a tisztán megidézett „kevert” hagyomány - például a szefárd, ahogyan törökké lett. Törökül és ladino nyelven szól a Kaifeden kesesi, a szerelem, a másikban gyönyörködés, a másik szemében elmerülés dala. Ahol a zene szinte szemérmetlenül idézi meg a szerelem testi hangulatait. A koboz folytott-feszes szólóit megint Bea „torokhangszere” ellenpontozza, miközben ott lüktet, az egész alatt Dés András kezéből a soha véget nem érő körbe-karikába ritmus, a részletszépségekkel telipakolt, mégis alázatos, kísérő jellegű dobjáték. Las esuegras de agora: anyóst átkozó dalocska, megalázott leányhangot csinál hozzá Bea, a dal közben megint „utazunk”, a török dal közjátéka a görög „rokondalból” való. Hogy aztán az anya bánatát is megformálja hangban. A fiát elátkozó, átkát bánó anyát. A zenei hagyaték, a szefárd dallam itt valóban alapanyaggá lesz: ahogy a trió hangszereli és elénk varázsolja a mesét… már a koncerten borzongató volt, szemet behúnyató, mélyeket lélegző eleven fájás, s így, a hordozón azonnal újrahallgattatná magát. Olyan, mint a legszebb kesergőink – tisztán megidézett „kevert hagyomány” – hiszen eredeti ladino szöveg ihletett fordítása fekszik itt a balkáni dallamon. A Morena me llaman – megint a hang hangszere, de ezúttal valamilyen pengetős hangszer alakját ölti fel… elmondható, hogy Bea gátlástalanul kihasználja a trió-forma adta széles lehetőséget, hogy hangszerként bánjon a hangjával.

És aztán van, hogy minden támaszról lemond. Török szefárd altató. Az egy szál énekhang. Alkonyatkor hallgasd. Varázslatos.

Aztán a harmadik „arc”, a zenei hagyomány által megidézett életmódok, élet-pillanatok. Az egymásba fűzött sokféle, mégis tapinthatóan egyetlen folyamatban dúdolható lakodalmas, indítójaként gyönyörű magyar: Segélj el, Uram Isten. Aztán a bolgár szefárd: A menyasszony sétája, ahol dalon belül az eredeti ladino szöveg, s Bea által magyarított variációja kell felidézze a másmilyen, ám mégis rokon hangulatokat. Az Áldás, szintén bolgár szefárd, a testen doboló Dés Andrással és Beával, a körbe-körbe ezúttal kilenc-nyolcadban. Aranylépcsők. Tradicionális török, megint belejátszva a magyar szövegvariációt, sőt a csujogatást – elbírja a dal, nem roskad össze; bár nekem ez feszítette a legtávolabb a határokat, ez a mienk-gyökerű játékos ugratás, a kikiabálás merészségének egykor oly ritka, de elfogadott formája – hogy mennyi titokról értesült így a falu apraja-nagyja hajdan… Majd az Asszonymulatság, bolgár szefárd, ladino nyelven, s lám körbe is értük az esküvőt, jártunk jó pár zenei forrásvidéken, de az egybehúzott ív jól tapintható maradt: úgy látszik, nemcsak a bánat, de az ünnep nyelvét is érteni akárhány egymásba énekelt hangon.

S a végén moldvai csángó dallam, az egykéthá lüktetése. Megint egy példa arra, hogyan formálta a saját világot ezeregy rétegben a szefárd hagyomány. Rétegek egymáson: Bea saját zenei világa csücsül a mi hazai zene-környezetünk, hagyományaink tág mezején – hiszen ennek a hagyománynak is része hatásai által a szefárd zenei múlt. Ennek a hordozónak ez a sokszínűség a legnagyobb értéke. Hogy annyi felől idézi meg, és annyi rétegét, hatását tárja fel ennek a „zenei injekciónak”. Tovább tájékozódni, mások szefárd-értelmezéseit hallgatni provokál.  És éltet. Ne feledjük, nem a hagyomány változatlan megőrzése menti meg egy-egy kultúra zenei emlékezetét, nem a múzeum. Hanem az éltetése. Ahogyan a hagyomány valakié lesz. És Palya Bea ma ez egyik legfontosabb hagyomány-éltetőnk.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...